Egy gyermek látomásaként és álmaként került a kolozsvári színpadra a Ravel-életmű két befejezett operája. – A két egyfelvonásos mű műfajilag is közel áll hozzám, mivel mindkettő már-már a feydeau-i dramaturgia sajátos megjelenési formájának tekinthető. A Pásztoróra gyakorlatilag groteszk vaudeville, benne sok önéletrajzi elemmel, míg A gyermek és a varázslat egyfajta szürrealista látomás – indokolta választását Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-rendezője.
A világ különböző társulatainál már jó néhány operarendezésen túl lévő Tompának ez az első közös munkája a kolozsvári operával. A gondolat azonban már több éve megfogalmazódott, az ötletelés során Mozart Don Giovannija, Verdi Falstaffja vagy Sosztakovics Az orr című műve egyaránt felmerült, míg végül valamennyi „érintett” – a rendező Szép Gyula, az intézmény igazgatója és Selmeczi György karmester, az intézmény művészeti vezetője – megállapodott Ravel mellett.
Selmeczi György szerint Ravel a francia zenekultúra egyik alapvetése, akit nem véletlenül tartanak a hangszerelés legnagyobb mesterének, „szinte ínyenc módra merül el a hangszín-változatosság halmozásában”.
Ravel ugyanakkor valóságos geométer, a szerkezeti szimmetria megszállottja, aki már otthonról magával hozta a mechanikus struktúrák iránti elkötelezettségét. Ezért aztán erős üzenetet hordoz az is, hogy a két opera cselekménye gyakorlatilag ugyanabban a térben, egy órásműhelyben zajlik, és ez különleges rezonanciát is kölcsönöz az előadásnak. A Pásztoróra órásműhelye egyszerre tényszerű és szimbolikus, közvetlen szembesülés az elmúlással, a relativitással.
– Mert az idő nem bocsát meg nekünk, ugyanakkor a megbocsátáshoz is idő kell – kapunk újabb kapaszkodót Tompa Gábortól.
A két operából összegyúrt produkció ugyanis a rendező olvasatában a szeretetről és a megbocsátásról szól. A történet egy gyerekszobában kezdődik, amelyben egy kislány (Veress Orsolya) nyugovóra tér, az életre kelő játékok pedig kitolják az ágyát a színről. A következő képben a szoba már egy órásműhely, ahol aztán elkezdődik egy szerelmi sokszög által kiváltott cselekménysorozat. A második felvonásban ugyanaz a szín újra gyerekszobaként funkcionál, amelyben a gyerek lázad a tanulás ellen. A szigorú anya pedig – micsoda meglepetés: ugyanaz a nő, aki az első felvonásban pásztorórára készült (Kele Brigitta) – pedig bünteti gyermeke lustaságát, lázadását.
– A nevelés felelősségére szeretném felhívni a figyelmet – mondja Tompa.
– Arra, hogy egy mégannyira megalapozott értékrend átadása folyamán is vigyáznunk kell a módszerekre, nehogy sérüljön közben a gyermek egyénisége. Mindig számolnunk kell azzal, hogy a gyermek furcsán áll hozzá a felnövekedéshez. A legnagyobb bűn pedig, ha a felnőtté válás közben megöljük magunkban a gyermeket. Az előadás során a gyerek az anyjával való feszült kapcsolatából fakadóan álmodja, mondhatni bosszúból, a pásztoróra álmát. És miután az operában többnyire csak a bűnbánat jelenik meg, nekem fontos volt, hogy az anyának az utolsó jelenetben való színre lépésével a megbocsátás is megjelenjen.
Szép Gyula szerint különleges próbafolyamat révén sikerült színre vinni az operát. Selmeczi György már szeptemberben elkezdte a munkát a korrepetitorokkal, Tompa Gábor pedig december 3-án tartotta az első próbát. Az alkotás egyik különlegességének tekinthető, hogy a társulat az első pillanattól a Carmencita Brojboiu által tervezett díszletben dolgozhatott, és az is, hogy három-három nap alatt sikerült színpadra állítani a két Ravel-művet. A rendező szerint ez azáltal vált lehetségessé, hogy mindenki nagyon felkészülten érkezett, ugyanakkor azzal az igénnyel és tudatossággal, hogy a játékban is érvényesítse a konkrét cselekvéseket és a kapcsolatokat vezérelő pontosságot. Így jött létre egy színészi és énekesi értelemben egyaránt kivételes előadás.
A kolozsvári opera léptékével mérve kiemelkedően magas, közel 100 ezer eurós költségvetésű produkció létrejöttét a magyar állam finanszírozása tette lehetővé. A Selmeczi György által európai súlyúnak nevezett vállalkozás révén új minőség jelentkezik az intézmény repertoárjában, „olyan újfajta attitűd, amiben valódi, szerteágazó és elmélyült műértelmezés munkál”. Ezért aztán az opera vezetőinek tervei között szerepel az is, hogy a francia nyelvű produkciót minél több európai színhelyre is eljuttassák. Legközelebb január 5-én, majd február 21-én és április 18-án adják elő a Ravel-operákat.