1989 óta ezt a napot a magyar kultúra napjaként tartjuk számon. Ez az a nap, amelyen számot adunk arról, hogyan gazdálkodunk szellemi javainkkal, hogyan gondoskodunk nemzeti örökségünkről, megemlékezünk jeles évfordulóinkról, kitüntető figyelmet szentelünk évezredes hagyományainknak. Kiváló alkalmat ad ez a nap arra is, hogy különös gonddal és aggódással forduljunk nemzeti gyökereinkhez, múltunk szellemi és tárgyi emlékeinek megidézésével nemzeti tudatunkat, összetartozásunkat erősítve meg.
De valójában mit is értünk kultúrán? A kultúra fogalmának az értelmező kéziszótár három jelentést tulajdonít. Az első jelentés szerint a kultúra az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, a művelődés valamely területe, illetve valamely népnél, valamely korszakban való megnyilvánulása. A civilizációval szembeállítva pedig, amely a technikai fejlettséget jelenti, a szellemi javak és a műveltség tartozik ide. A második jelentésben a kultúra egy személy művelt mivoltára vonatkozik. A harmadik jelentésben a kultúra valaminek a termesztését, illetve biológiai értelemben tenyészetet jelent.
Bennünket elsősorban az emberi műveltség értelmében foglalkoztat ez a kifejezés, amelynek első mai értelmű lelőhelye Cicero Tusculanae dispitationes (Kr. e. I. század) művében található föl, aki a cultura animi – a lélek művelése – kifejezést használja.
Ha a magyar kultúra napja a magyar lélek művelését jelenti, akkor helyben vagyunk! Soha nem volt ennyire fontos a lélek művelése, a lélek méltóságának és fontosságának vizsgálata, visszaadása és visszavétele az egyénnek, a társadalomnak, mint ma, amikor a világ széttart, régóta értékválsággal küszködik, és a magára találás gyakorlatának szánalmas vergődéseit kísérhetjük végig naponta, próbálkozásait szemlélve. Pedig ennek nem így kellene lennie! Kell, hogy a világ, az emberiség kultúrája, kulturális hagyománya, annak valamennyi vívmánya megőrződjék, és a jövendő egy-egy, lehetőleg közös építőkövévé váljék.
Erre kell törekednünk a magunk művészeti területén, a cirkuszművészetben is. A cirkuszművészetben test és szellem harmonikus, heroikus, olykor a gravitáció törvényeit feszegető viszonyban van egymással. A cirkusz az invenció és a koncentráció művészete; a hagyományok megőrzésének talaján létrehozott, folytonosan megújuló produkciók különös, varázslatos összessége. A cirkusz nem nemzeti vállalkozás, de tud azzá válni. A cirkusz nemcsak a világpolgárok kedvenc szórakozóhelye, hanem egy-egy nemzet kultúrájának egymásba olvadó felmutatása. Mi, cirkuszi dolgozók és dolgoztatók arra törekszünk, hogy kivegyük a részünket a magyar kultúra ünnepéből cirkuszművészetünk ünnepélyes felmutatásával. Amióta már nálunk sem vita tárgya, hogy a cirkusz a művészeti megnyilvánulások egyik „kupolás temploma”, szent helye, azóta valamennyi produkciónk, született bár a világ bármely más, távoli táján, ugyanúgy a miénk abban az időszakban, amíg az illető mutatványt előadó művészek nálunk tartózkodnak, akár a saját mutatványunk. A magyar művészet és a világ művészete kölcsönösen és alkotó módon kell merítsen egymásból, kölcsönösen kell megtermékenyítse egyik a másikat, hogy – cirkuszi hasonlattal élve – a trapézt elengedő és háttal szálló, a zuhanás pontján egy kezet még épp elkapó művésznek ne kelljen azon tűnődnie, kié az a kéz, mely ország, melyik nemzet fiának erős csuklóját volt képes megragadni. A cirkusz tehát összművészet, nemcsak abból a szempontból, hogy a világ minden tájékáról érkeznek a művelői, de abból is, hogy minden nemzet hozzáteszi egy-egy produkcióhoz a maga tapasztalatát, fölfedezését, fejlesztő tudását. Amikor tehát a magyar kultúra napját ünnepeljük a cirkuszban, a közös emberi kultúra napját is ünnepeljük egyben; magyarok, spanyolok, japánok, oroszok, románok, németek – sokféle náció tehát, amely egy-egy negyedévre óhatatlanul és kiirthatatlanul magyarrá válik közöttünk.
A magyarság kultúrája sokféle ág összefonódásával, összekapaszkodásával alakítható egész lombozattá. Mai, különlegesnek szánt és szerkesztett előadásunkban helyet kapnak azok a társművészetek is, amelyek néha észrevétlenül, máskor hangsúlyosan folynak bele a munkánkba, segítenek, egészítenek ki bennünket. Amennyiben a cirkusz nem csak, vagy nem feltétlenül bolondozás – mint tartotta magát ez a rossz hiedelem sokszor évszázadokon keresztül –, az értékteremtésben társa és érdekszövetségese az összes többi művészeti ágnak. Bízunk benne, hogy a mai este ezt fogja bizonyítani minden érdeklődő és résztvevő számára. Bizonyítja, hogy a társművészetek jól érzik magukat a cirkuszban, és a cirkusz is érzékeny szeretettel fogadja ezeket a társművészeteket, ezeket a művésztársakat sokat látott falai között.