– Mi a nehézsége a vígjátékkészítésnek? Reprezentálja a társadalom állapotát a humor színvonala?
– Az egyik legnehezebb műfaj a vígjáték, sok múlik a ritmuson, nehéz eltalálni, hogy a poénok üljenek, jó időben hangozzanak el. És természetesen az is változik, hogy mi számít viccesnek. Vígjátékra mindig szükség van, ma különösen fontos, mert nagyon befelé fordultunk, és mindenki a saját problémájával van elfoglalva. Aki elmegy moziba, szeretne kikapcsolódni, elvonatkoztatni.
– Hogy látja, az első Valami Amerika bemutatásakor, 2002-ben nagyobb volt a szakadék a közönségfilm és a szerzői film között?
– Ezt nehéz megmondani. Talán igen. Biztos, hogy különválik a kettő, és a két típusú film motivációja nagyon más: az egyik a közönséget szeretné megszólítani, a másik a fesztiválokra épít, és ott teszi meg a maga körútját. Tény, a rendezők többsége arra törekszik, hogy olyan filmet készítsen, amit a közönség is és a fesztiválok is szeretnek, de ilyen ritkán születik.
– A kritikai vélemény számít önnek? Hogyan fogadta a jelenlegi kritikákat?
– Persze, hogy számít, hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel, mit írnak róla. Most gyalázzák elég rendesen, de jó véleményeket is olvastam. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, ennél a filmnél annyira nem bánt: az előző két részt is gyalázták, mégis nagyon szerették az emberek. Azt gondolom, ez a film is lett olyan erős, hogy szeressék az emberek, és sokan megnézzék. Azért álltunk neki harmadszorra, mert szerettem csinálni, máig nagyon jóban vagyok a szereplőkkel, így ők is és a közönség is sokat kérdezte, lesz-e harmadik rész. Divinyi Rékával összeültünk, és úgy gondoltuk, ha tudunk olyat írni, ami az első kettő imidzsét nem rombolja le, akkor legyen újabb rész. Úgy éreztük, hogy sikerült egy ilyen forgatókönyvet összehozni. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni: Divinyi Réka írja, odaadja, kommentálom és én is írom. Helyzetkomikumokat, szituációkat írok, ő azonban jobban ért a dramaturgiához, mint én.
– Nem tart attól, hogy a melegek kifigurázása egyeseket érzékenyen érint majd?
– Ha valakitől távol áll a melegek kigúnyolása, akkor – a tolerancia híveként – én az vagyok. A filmszakmában nagyon sok meleg van, sok meleg van a barátaim között is. Ezt néhány kritikusnak sikerült félreértenie, de szerintem a vígjáték műfajába belefér az efféle viccelődés. Helyén kell kezelni: bántó nem hangzott el sem a nőkre, sem a melegekre nézve. Valószínűleg a me too kampány után ez most érzékenyebb pont, így ha fél évvel ezelőtt vagy fél év múltán van a bemutató, akkor a kritika nem hányja a szememre. Éppen ezért jó lakmuszpapír a kritika, de a közönséget hangosan hahotázni hallottam ezeknél a jeleneteknél.
– Stohl András Kokó szerepében önironikus az előéletét illetően. Könnyen meg tudta őt győzni erről a szerepről?
– Amikor kitaláltam, sok cikk jelent meg Stohl botrányáról. Kicsit bátortalan voltam, mit szól majd ehhez, de tudtam, hogy kiváló a humorérzéke. Úgy látom, jó záróakkordja az ő múltjának, hogy beiktattuk a szerepébe a valóság egy szeletét. Lényegében hang nélkül csinálta, boldogan, és szerintem nagyon jól jött ki belőle.
– A vígjátékban a színészek amatőr színtársulatot alakítanak börtöntöltelékként. Nem könnyű vállalkozás profi színészekkel amatőrt játszatni.
– Nagyon nehéz amatőr módon játszaniuk, kerestük is a hangot, hogy tudna hitelesen hangzani. Végül úgy látom, jól működik a filmben. Remek színészekkel dolgozunk az ismert csapat mellett. Mondhatom, megengedhettem magamnak, hogy ezekre a szerepekre nagy neveket hozzak.
– A Kincsembe is becsempészett nüansznyi politikai kritikát, még ha az el is vesztette aktualitását a bemutatóig. Most a Vízipók-csodapók pár másodperces jeleneténél hallatszik finom politikai kiszólás. Könnyen átmennek a filmalapon ezek a poénok?
– A politika nem szól bele a filmkészítésbe. Kerestünk egy rajzfilmbetétet és megtaláltunk egy részt, amiben viccesnek tűnt a szóban forgó kihallás.
– Miként látja, azzal, hogy a filmalap a műfaji filmekben gondolkodik, feléledhet a vígjáték itthon?
– Kevés olyan rendező van, aki szeret ilyet csinálni. Rám nem nehezedett presszió ebben az ügyben, teljesen önszántamból csináltam, ez áll hozzám közel.
– Említette valahol, hogy szociofilmre is van terve.
– Van egy olyan filmtervem, ami a fiatalok mai problémáira reflektál majd, de ez annyira tervszintű még, hogy többet nem mondhatok el róla.
– Ön szerint miért ennyire sikeres most a hazai film?
– Hosszú gyártási szünet után most nagyon jó széria van, sok pénz van magyar filmre. Emellett nagyon komolyan veszik a forgatókönyv-fejlesztést, ami az egyik legfontosabb stádiuma a filmkészítésnek. A filmalap addig nem ad zöld jelzést, amíg nem gondolják a szakemberek, hogy a könyv kiforrta magát. Én még soha nem csináltam úgy könyvet, hogy ne lett volna 16 különböző verziója. Akikkel dolgoztam – Divinyi Rékával, Hegedűs Bálinttal –, azok szintén így gondolkodtak. Régen sok rendező maga írta a könyvet, és az első verziójával már rohant pályázni. Mostanában kezd itthon is önálló szakmává válni az írás.
– Mennyi nézőt vár a Valami Amerika 3.-ra?
– Az első hétvége a marketing sikeréről szól, utána az dönt majd, hogy jó-e a film. Terjed-e szájhagyomány útján. Szeretnék négyszázezres nézőszámot. Az elsőt egyébként 540 ezren, a második részt 480 ezren nézték meg. A mai négyszázezer azonban többnek számít, mert sokkal nagyobb a verseny a futó filmek között.
– Milyennek látta az első Valami Amerika idején a közhangulatot, és hogy látja, milyen ma?
– Jobb hangulat volt akkoriban. Én nem szeretem, ami ma uralkodik itthon. Ennek pedig a politikai megosztottság az oka: sok ellenség termelődött az utóbbi időben, és ez nem egészséges. A legkönnyebb megoldás egy rendezőnek az ilyenfajta filmek készítésével enyhíteni ezen, de kellenének olyanok, akik társadalomkritikai hangnemben szólalnak meg.