A történet szerint két régi barát, Konrád és Henrik, évtizedek után újra találkozik, és végigbeszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz. A tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta, hanem egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti. A József Attila Színház előadása attól tér el a hagyományostól, hogy fiatal szereplőkre osztotta a szerepeket.
Csiszár Imre rendező Márai Sándor klasszikussá vált, A gyertyák csonkig égnek című regénye két főszerepében Márai kettősét vélte felfedezni: a konzervatív kassai polgárt és a világot bejáró, rengeteg kalandba bocsátkozó világpolgárt. Mint a próba után érdeklődésünkre elmondta, a személyiség ellentmondásából fakadó drámaiság jelentette Márai zsenijét. A rendező a darab során jutott el Márai életútjának és feleségének megismeréséhez. Akkor jött rá arra, hogy van egy harmadik szereplője is a történetnek, a nő, aki a katalizátora a főszereplők konfliktusának – így került bele látomásszerű jelenléttel ez a furcsa, csodálatos nő a darabba.
– Márai regénye véleményem szerint nem korfüggő. Az időskor azért került az alapműbe, mert az egyik főszereplő mögött már hosszú életút áll. A másik főszereplő, Henrik (Rékasi Károly) magányban tölti el ezt a negyven évet, ez az életforma pedig alaposan megviseli az idegrendszerét. Ekkor jöhet létre az a skizofrén helyzet, hogy elkezd önmagával beszélgetni, megosztani önmagát a másik énjével, ami aktívan működött, ameddig ő itthon ült. Ebből a kettőből alakult ki az az ember, akit mi úgy hívtunk, hogy a férfi, de úgy is nevezhetnénk, hogy Márai Sándor – osztotta meg gondolatait Csiszár Imre rendező.
A színészvezetés során egy Bergman-film metódusa szerint járt el, miszerint rengeteg érzékeny rezdülés viszi a történetet, nincsenek elszínészkedve a szerepek.
– A mérhetetlen szenvedélyt, a darabot átjáró nagy érzékenység hozza létre és az egymásra való nagyon intenzív reagálás. Itt minden apró rezdülésnek és tekintetnek, villanásnak hatalmas szerepe van, ebből következik, hogy feszültség lesz abból, hogy valaki bort tölt ki – magyarázza rendező.
Csiszár Imre hozzátette, hogy ezt a barátságot tegyük idézőjelbe, hiszen a legjobb barátunk önmagunk vagyunk, magunkban találjuk meg azt az alakot, akiben nem szeretnénk sohasem csalódni, hiszen valahogy úgy vagyunk, mint Münchhausen báró: a saját hajunknál fogva rángatjuk ki magunkat a slamasztikából.
A Konrád szerepét alakító Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója szerint rengeteg kérdést vet fel a darab, többek között azt, hogy mit jelent a belső erő.
– Erős személyiség-e, aki felmér egy helyzetet, és elmenekül belőle? A regény egy olyan időszakban beszél a barátságról, amikor korunkkal szemben még egy kézfogásnak is súlya volt. Mélyebb érzéseket feszeget, olyanokat, amelyek minden emberben ott vannak, de általában saját magunkkal szemben sem vállaljuk a szembesülést azokkal. Oldja meg más helyettünk a dolgokat, nehéz szembenézni az életünk döntéseivel, hibáival. Ez a stúdiótér alkalmas arra, hogy érzelmileg feszesebb dolgokat játsszunk. Pokolra kell menni, azt gondolom, és ez a hely alkalmas arra, hogy az ember a legmélyebbre menjen. Ha jól játszunk, akkor a történet tovább folytatódik a lelkekben – véli az igazgató.