Életének kilencvenedik évében, Elődök nyomában, kortársak közelében címmel adta közre a máig hiánypótló kiadói munkát végző Dávid Gyula az utóbbi másfél évtizedben eredetileg túlnyomórészt előadásként elhangzott irodalomtörténeti írásainak impozáns gyűjteményét.
A kötet olyan elődökről rajzol árnyalatokban gazdag képet, mint Reményik Sándor, Bánffy Miklós, Kós Károly, Áprily Lajos, Nyirő József, s olyan kortársak portréját vázolja fel határozott vonásokkal, mint Domokos Géza, Mikó Imre, Bajor Andor, Bálint Tibor vagy az emlékidéző szerzővel valahai politikai elítéltként is sorstárs Páskándi Géza, Páll Lajos és Veress Zoltán.
Ők valamennyien egy évszázad erdélyi kisebbségi küzdelmeinek a részesei, olyan értékteremtők, akik sokat tettek kisebbségi nemzettársaik önazonosság-tudatának üldöztetések, viszontagságok közötti megőrzéséért.
Ezt teszi évtizedek óta változatlan lendülettel, fiatalos munkakedvvel Dávid Gyula is, aki szakmailag megalapozott vallomásos írásaival tisztázandó összefüggések kritikai mérlegelésére készteti olvasóit is. Könyve egyetlen mozzanatára utalnék.
A 160. lapon Kós Károly 1966. január 1-jén írott levelét idézi, amelyben az erdélyi irodalom akkor nyolcvanhárom éves nesztora cáfolja a közkeletű vélekedést, hogy a sokaktól tisztelt Benedek Elek ne kapott volna meghívást az erdélyi kisebbségi életben kiemelkedő szerepet játszó Helikon íróközösség első marosvécsi találkozójára. A kisbaconi írót és irodalomszervezőt szerinte „igenis meghívta Kemény János.
Viszont a levélbeli meghívásra nem kapott választ… Esetleges félreértések elkerülése céljából – írja Kós − Bánffy és én együtt felkerestük Benedek Eleket, aki akkor Ferenczi Gyula – Szentimrei Jenő apósa – vendégeként épp Kolozsváron volt.
Kemény János nevében Bánffy megismételte a meghívást. Mire Benedek Elek kijelentette, hogy a meghívásnak csak azzal a feltétellel tudna eleget tenni, ha biztosítékot kapna, hogy a találkozón ő fog elnökölni.” Kós Károly levelének hangvétele olyan, hogy valósággal kihívja a benne foglaltak szembesítését más források állításaival.
Például azzal, amit Benedek Elek maga ír Sipos Domokosnak 1926. augusztus 16-án: „Szentimrei szerint is a vécsi Helikon Bánffy politikai stb. vezérségének előkészítője akart lenni (…) Emiatt nem hívtak meg engem oda, nehogy feszélyezve legyenek a vezérség dolgában, s itt követték el velem szemben a megbocsáthatatlan sértést: föltételezték rólam, hogy – ha nem is ajánlkoztam a »helikoni hadak vezetésére«, miként a jó Szabolcska tevé – vágyakozom a vezérségre.”
Egészen bizonyos, hogy Benedek Elek csaknem azon frissiben papírra vetett állításával szemben Kós Károly negyven évvel későbbi „helyesbítése” a téves. Más kérdés, hogy 1926-ban Szentimrei Jenő miért beszélhetett a helikoni találkozó kapcsán Bánffy politikai vezérségének előkészítéséről.
A felmerülő kérdéseken elgondolkodva, kívánjuk, hogy a fiatalos lendületét megőrző Dávid Gyula a jövőben is minél gyakrabban késztessen bennünket szellemi konfrontációra.
Dávid Gyula: Elődök nyomában, kortársak közelében. Előadások, emlékezések, tanulmányok. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2018.