Az eseményt október 14-én este Susana de Sousa Dias 48 című alkotása nyitotta meg. A film korabeli felvételek segítségével idézi fel Salazar közel fél évszázadon át tartó diktatúráját, és a „détournement” (eltérítés) módszerét használva módosítja ezeknek az előre gyártott esztétikai elemeknek az eredeti jelentését, és változtatja meg, illetve helyezi más kontextusba azt az üzenetet, amit ezek a képek eredetileg közvetítettek. A film minimalista módon, gyakorlatilag arcok és hangok közvetítésével járja körül a diktatúra hétköznapjait, miközben a megszólaló, név vagy életkor nélkül szereplő politikai foglyok egy emberként, részletesen beszámolnak szenvedéseikről és mindarról, amit átéltek. A rendező elmondása szerint filmjében igyekezett meghosszabbítani, illetve kimerevíteni azt a néhány töredék másodpercnyi időtartamot, ami alatt a képek elkészültek, illetve a foglyok szemtől szembe kerültek kínzóikkal. Ekkori arckifejezésük, kihívó pillantásuk volt az utolsó, ami korábbi szabadságukból maradt nekik.
A fesztivál másik legérdekesebb alkotása Miguel Gomes Redemption (Megváltás) című filmje volt. Már csak azért is, mert az 1972-ben született alkotó az egyik legígéretesebb fiatal portugál filmes, akinek 2012-es, Tabu című, igen egyedi atmoszférájú műve a berlini nemzetközi filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezésnek járó Fipresci-díjat. Nem sok filmszakember gondolta volna, hogy a portugál alkotó több sikeres egész estés film után egy kisfilmmel jelentkezik. Gomes rendkívül következetesen alkalmazott, sajátos, feszített ritmusú filmnyelve azonban a Redemptionban is nagyon határozottan megmutatkozik. A rendező valamennyi filmje zárkózott, nyugtalan emberekről szól, akik mindenáron szeretnének szabadulni aktuális helyzetükből, és ezért egy saját fantáziájuk által
kreált világba vagy éppen emlékeikbe menekülnek. A Redemption középpontjában is hasonló sorsok állnak. Egy kisfiú levelet ír szüleinek Angolába, hogy milyen szomorú Portugália. Milánóban egy idős férfi első szerelmére emlékezik. Egy férfi azt mondja újszülött gyermekének, hogy sosem lesz jó apa. Lipcsében pedig egy menyasszony az esküvőjén egy Wagner-operán gondolkodik. Mindegyik megszólaló egyfajta örök jelent idéz meg, amiből nem tud szabadulni, és a mű végére egyfajta megoldásként nyilvánvalóvá válik, hogy az elveszett, tragikomikus főszereplők végül a mozifilmek világának kollektív emlékezetében lelhetnek otthont.
A fesztiválon vetített többi dokumentumfilm is igen érdekes témákat állít a középpontba, a gyarmati háborúk történetétől kezdve Portugália elhagyott helyein, romos épületein át egészen az AIDS-ben szenvedő betegek mindennapjaiig. A rendkívül érdekes és színvonalas filmfelhozatalt kínáló programsorozat október 21-én este hét órakor Joaquim Pinto És most mi lesz? című filmjének vetítésével zárul.