,,Magyarországon bárkiből bármi lehet. Henteslegényből országosan ismert színész, rakodómunkásból gasztropszichológus, bőrművesből sztárborász, fényképészből kardforgató mester és Boeing-pilótából pékségüzemeltető.”
Az, hogy a magyarok közül sokan születnek azzal a bizonyos hatodik ujjal, már közhelyszámba megy. Mégsem árt néha seregszemlét tartani. Ezt tette most Varga Attila újságíró – lapunk munkatársa –, és ha elolvassuk Hazai hősök című könyvét, kiderül, hogy nemcsak megkapó, figyelemfelkeltő fülszövegről van szó, hanem a magyar rögvalóságról – ahogy mondani szokás.
Ötven hazai hős – hamvasi áthallással ötven géniusz – portréját írta meg a szerző, akik között találunk jó pár világbajnokot, hazai vagy nemzetközi hírességet, modern mesterembereket, életművészeket vagy a szó szoros értelmében hétköznapi hősöket is. Éppen ezért nem szeretnék egy-két személyt kiemelni a könyvből, hiszen összevethetetlenül egyedi emberi teljesítményeket, életutakat és jellemeket helyezett egymás mellé, és hogyan vethetnénk össze a mandulafák magyar elterjesztőjét a kiváló hangszerkészítővel vagy a távfutóval?
Varga Attila emberközelből ábrázolja a hazai hőseit, nemcsak az újságíró álarcával közelíti meg őket; érezhetően bizalmukba fogadják és nyíltan beszélnek vele életükről, (műhely)titkaikról. Felemelő írások ezek, de nem szépítő portrék. Sok esetben a nehézségek, az árnyoldalak és az – emberi, társadalmi – igazságtalanságok is megjelennek az írásokban.
Napjainkra inflálódott a hős fogalma. Sokszor jogosan, sokszor jogtalanul aggatják rá valakire ezt a szót, minden bensőbb tartalom vagy érdem nélkül. De kik a mai, igazi hősök? Hisz manapság már nem kell törököt fogni és leugrani vele a nándorfehérvári toronyból ahhoz, hogy hősként tartsanak számon. De akkor mit kell tenni?
Varga Attila hazai hősei nem azt a bizonyos nagy hőstettet hajtják végre, hanem, mondhatni, folyamatosan hőstetteket végeznek. Titkuk pedig, noha közhelyesnek mondható, mégis igaz: kitartó munkával igazi hőssé lehet válni az élet bármelyik területén, egyetlen közös vonásuk az elszánt kitartás, a fizikai és erkölcsi értelemben vett sziklajellem. És ők nem a bölcsek kövét, hanem mondjuk a legjobb üveg bort, a legremekebb csempét vagy azt az egy dalt keresik, ami megmarad.
A kötetben nagyon szembetűnőek az életutak vargabetűi is. Egyik legjobb példa erre a fordulatosságra Mónus József íjászé, aki mezőgazdasággal foglalkozott, de egy nyári napon íjászversenyre vitte a fiát, és ott úgy világosodott meg, mint Csontváry az iglói patika küszöbén, amikor égi sugallatra festészetre adta a fejét. Nos, Mónus, látván a röpködő nyilakat, eldöntötte, hogy íjász lesz. Mindössze pár év leforgása alatt több világrekordot is megdöntött vagy leküzdhetetlen világcsúcsokat állított fel a hajdúsági magyar ember, aki ma már a magyarság követeként járja a világot.
De vajon milyen és hogyan él Dzsudzsák Balázs édesanyja, Kósa Ildikó, a Tankcsapda frontembere, az oroszlánhangú Lukács László hogyan vált igazi magyar rocksztárrá, Rofusz Ferencet, az első Oscar-díjasunkat hogyan akadályozta meg a kádári kultúrpolitika, hogy kiutazzon a ceremóniára, vagy egy becsületes takarító néni miért ad le egy félmilliót tartalmazó pénztárcát a biztonsági szolgálatnál, ha alig él meg egyik napról a másikra?
A kötet végén jelképesen ellátogatunk a kőbányai Hős utcába is, a kortárs Budapest válságövezetébe, az emberi sorsok temetőjébe, mintegy az előző fejezetek ellentéteként, ahol igazán elgondolkodtató dolgokkal szembesülünk: vannak-e itt hősök? És ha igen, kik azok? Azok, akik nem mennek el, mert nincs hová, de mégsem vetnek véget az életüknek? Hősiesség ez vagy valami más? Olvassák el a könyvet. Minden kiderül.
Varga Attila: Hazai hősök. Porta Historica Kiadó, 2018.