– Mi adta az ötletet Az opera nagykövetei program létrehozásához?
– Még az Erkel Színház megnyitását megelőzően, 2012 elején volt egy összkormányzati leépítés a közszférában. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy nagy tudású kollégákat az Operán kívül tudni, őket már nem foglalkoztatni nem a talentumokkal való helytelen gazdálkodást jelenti-e? Ezért próbáltunk olyan programot kidolgozni, hogy művészeink, miután távoznak az operaházi deszkákról, továbbadhassák a tudást, amit szereztek, hasznára lehessenek anyaszínházuknak, illetve segíthessük is őket, hisz megszűnt az életjáradék, amely a 25 év színpadi szolgálati viszonnyal rendelkező magánénekeseket nyugdíjig segítette. Ha valaki mögött már több évtizednyi tapasztalat gyűlik fel és lenne benne még erő, de a színpadon már a következő generációk lépnek fel, nem marad más, mint új forma kitalálása. Sok mindennek van ma már nagykövete, elegáns, szép szónak érzem, és tapasztalt művészeink felemelt fejjel segítenek minket ebben a formában is.
– Mennyien vesznek részt a programban, és mennyi időre szól a megbízásuk?
– A helyeket pályázati úton töltjük be. Kezdetben tizenöten voltak, számuk most már elérte a huszonötöt. Első körben három évre, vagy a nyugdíjkorhatár eléréséig szól a megbízás – van, aki már négy éve nagykövet. Évente kilenc-tíz hónapon át, tehát az iskolai tanév és a színházi szezon idején heti egy-két alkalommal mennek előre egyeztetett időpontokban különböző tanintézményekbe, ahol diákoknak adnak elő, vetítenek, hangfelvételeket játszanak le, vagy akár maguk is énekelnek, zenélnek. Bemutatják az operaház két fő műfaját – az operát és a balettet –, hitet tesznek amellett, miért jó az Operába járni, milyen szépségérzetre nevel, mit lehet nagyon szeretni benne.
– Érezni már a nagykövetek tevékenységének a hatását?
– Könnyű kiszámolni, hogy 25 művész közel 40 hét alatt minimum 1000 előadást tart, tízezrek előtt – és a program ötödik éve tart. Mindez már olyan mennyiség, hogy ennek abszolút érezni a hatását, főleg hogy „elő- és utókezelést” is végeznek a nagykövetek az Operakaland programban. Rendszeresen hívnak csoportokat repertoár-előadásokra, amikre előzetesen felkészítik őket, aztán itt a helyszínen bemutatják a színház titkait, és együtt nézik meg a darabot a csoporttal. Nincs év, hogy ne írnánk felül a saját nézői rekordunkat. Egyértelmű a növekedés, és kizárt, hogy ennek az egyik motorja ne ez a program lenne.
– Hogyan működik a program, van valamifajta központi irányítás?
– Alapvetően a művésznagykövetek javasolnak állomáshelyeket, mert mindenkinek kedves a szülővárosa, az iskola, ahova járt, vagy praktikus és gyümölcsöző tud lenni, ha oda megy, ami közel van a lakóhelyéhez, ahol ismerik: sok szempont lehet a kiválasztásban. Nekünk az is jó, ha nemcsak iskolákba, de nyugdíjasklubokba, egyházi közösségekbe jutnak el, hiszen mindenki potenciális közönség a számunkra. Erősíteni kell azt a vonalat, amelyben zeneiskolák, szakiskolák növendékhangversenyeit látogatva a tehetséggondozási szempont is előkerül, fel lehet fedezni kiváló adottságú fiatalokat, őket segíteni a felsőoktatás felé – hiszen ezek a művészeink hatalmas kapcsolati hálóval is bírnak. De azt is szeretném, ha minikurzusokat tartanának énekszakos hallgatóknak, egyszóval rengeteg kiaknázatlan lehetőség van még a nagyköveti programban. A művészeti vezetőjük Bátori Éva művésznő, az Opera kiváló, aktív szopránja, az adminisztratív résszel pedig Kiszely Noémi, az Erkel Programiroda vezetője foglalkozik.
– Jellemzően kik kerülnek be a programba?
– Alapvetően inaktív énekesek, de nem kizárólag. Az énekesi járadék és az énekesi közalkalmazás megszűnte miatt van ez így, de balettművész, volt kórustag, hangszeres művész és színpadi ügyelő is van a nagykövetek között. A feltételeket mindig a pályázati felhívás tartalmazza, a fizetés pedig minden évben tíz hónapon át a jelenlegi diplomás garantált bérminimum duplája, emellett az útiköltséget is álljuk egy bizonyos összegplafonig. Összességében komoly, évente bő 100 milliós nagyságrendű bruttó ráfordítást jelent mindez, amelyet az Opera saját költségvetéséből finanszíroz. Egyébként valóságos szociális hálót szőttünk, 30 örökös taggal és 22 mesterművésszel együtt csaknem 80 egykori művészünkről gondoskodunk, összesen csaknem évi félmilliárd forint értékben. Ez ma még megy, de holnap már nekünk is segítség kell, hiszen a forrásainkat alapvetően előadások létrehozására kapjuk, ám az alapító okiratból fakadó kötelezettségek sora olyan hosszú lett, hogy a latin ábécé összes betűjét elhasználja. Másfelől ez lelkiismereti kérdés is: nem „csak” 133 évért felelünk, de még az 1884-es alapítás előtti jogelőd tevékenységének fél évszázados emlékéért és ethoszáért is. Eszközeink közül pedig az egyik legfontosabb Az opera nagykövetei program, amelyben nagy egyéniségek szállnak ki „terepre”, virtigli vándorszínész-mentalitással is élő művészek, akik tudnak hangulatot teremteni: egy efféle operai előadás nagyon nem olyan, mint mikor valaki bejön helyettesíteni földrajzórán. Egyszerre szociális program és missziós kiadás is, amelynek eredményei most még csak csíraállapotban mutatkoznak meg, de opera volt és lesz is. Van időnk, az erőnk pedig a huzamos munkában rejlik.