Miyavi az úgynevezett visual kei színtérről érkezett, ami egyike Japán Európából s Amerikából átvett, majd japánosra hangolt, vadul burjánzó szubkultúráinak. A visual kei azt jelenti, hogy a tupírozott hajú, cicanacis látványmetál-karaktert tuningolják teljesen androgünné – látszólag. Valójában az ufófejű zenekarok sminkjét nézve könnyen rájövünk, hogy itt a kabuki arcfestéséhez és a nó színház maszkjaihoz, vagyis tiszta forráshoz nyúlnak vissza a muzsikusok. De Miyavi nem festi magát, koncertjeinek színpadképe egyenesen puritán, gyakran csak az énekes-gitárost látjuk és egy dobost – néha egy szintist –, a többi gépről megy, vagyis mai szokás szerint nyilván több tökéletes hallású potmétertologató zenei szakmunkás bujkál a színfalak mögött, vadul kergetve az effekteket a laptopon.
Miyavi a legkülönbözőbb hatások bizarr katyvaszából kompilál táncolható, mosolyogva bólogatós vagy tombolós muzsikát. Kevesen képesek egységbe komponálni ennyi zsánert, hisz témáról témára mutogathatnánk: ez Red Hot Chili Peppers-féle funky, ez Bon Jovi-s stadiondrámaiság, ez a Nirvana dühe, ez a Pearl Jam spleenje. Így is vad, de van még tovább: klasszikus glam-rockos, fátyolos férfikórusok á lá Queen vagy Kiss, az 1990-es évek leggagyibb szintislágereit idéző dallamok úgy rommá samplerezve, mintha a Ministry és a Nine Inch Nails egy Rammstein föliratú nagykalapáccsal próbálná a Scootert agyonütni, és olykor egyenesen a Led Zeppelinig visszamenő, de Brian Mayt és Jimi Hendrixet is megidéző koszos, öblös gitárhangzás.
Bármilyen fura cirkusznak is hat néha a portéka, megingathatatlan talapzata bizony a jó öreg rockzene. Miyavi színpadi jelenléte is hasonlóan eklektikus, hol techno-szektavezérként gardírozza a népet, máskor mintha Freddie Mercury heroikus pózait, Prince vonaglásait vagy egyenesen a gitárját agresszíven erotizáló Hendrixet látnánk.
Karakterre olyasmi a fiatalember, mint Ville Vallo – a HIM nevű finn love metal (sic!) zenekar énekese –, akibe 15 éve még minden lányismerősöm szerelmes volt: egyszálbélű, ábrándos tekintetű, simabőrű legénke, akire szép, japán kalligráfiával valami szép, japán vers van tetoválva. De lehet éppen ételrecept is. Vagy az effektpedálok használati utasítása. Mindenesetre ha hősünk továbbra is ekkora energiával fog ugrabugrálni a koncertjein, ilyen nyüzüge is marad – a tinilányok legnagyobb örömére.
Miyaviban egyszerűen minden adottság megvan ahhoz, hogy a rock halhatatlanjai köreibe emelkedjen. De addig még sok dolga van hősünknek. Reménykedjünk: a tehetséges fiatalember nem felejt el zenélni, sőt, az olykori megújulást sem hanyagolja el, amíg kinő a bajusza.