A Magyar Művészet című, negyedévente megjelenő lap ez évi első számának fő témája a művészet és a tudomány viszonya. Mint Buji Ferenc fontos tanulmányában megállapítja: „A tudomány és a művészet szétválása szükségképpen együtt járt a tudomány és a művészet eszméjének fokozatos átalakulásával; sőt divergenciájuk metamorfózisukból fakad.”
Írásának végén pedig erre a következtetésre jut: „A művészet és tudomány, akárcsak sok más egész, eltörött, és visszavonhatatlanul két félre esett szét. Míg a tudomány racionális, a művészet irracionális; míg a tudomány optimista, a művészet pesszimista. A vallás, amely egykoron összekötötte kettejüket, mert hatóköre a létezés egész körét átfogta, társadalmi erejét elveszítve maga is a társadalmi lét perifériájára szorult. De tematikusan is szétesett a tudomány és a művészet, mert az egyik tárgya a külső materiális világ lett, a másiké pedig az ember szubjektív ön- és világátélése.”
Vizsgáljuk meg tehát, hogy e kétségtelenül legfontosabb állításnak milyen tanulmányokkal állít szobrot a lap, hogyan járja körül és miként mutatja be a két ágazat kapcsolatát a néprajztól a fizikáig, a zeneelmélettől a pszichoterápiáig. Nyilván nincs lehetőségem mindegyik tanulmányról külön írni, de röviden bemutatok néhányat.
Számomra a legizgalmasabb Orosz István Könyv a tükörben, avagy a megevett tengerészek című írása volt, amely René Magritte A tiltott másolás című festményével, annak részleteivel foglalkozik, olyan széles kontextusba és összefüggésrendszerbe helyezve el az egészet, hogy az már szédítő – egyenesen Borges írásaira emlékeztet az egész nyomozásszerű, szinte novellisztikus esszé. Csányi Vilmos humánetológiai tanulmánya kiváló, Balázs Géza izgalmas írása a nyelvalakítás antropológiai gyökereiről szól, Kiss Zoltán Károly a jog, a tudomány és művészet viszonyát boncolgatja a szerzői jogi szabályozás útvesztőjében. Revelációval ért fel Cseke Ákos tanulmányát olvasni Síron túli iratok – Barthes és Foucault a halálról címmel, amelyben az egyik legmeghatározóbb és legmegrázóbb mondatot olvastam. (Barthes édesanyja halála után írt egy könyvet Gyásznapló címmel, és ebben az egyik mondat így hangzik: „Ha képes vagyok élni valaki nélkül, akit szerettem, az nem azt jelenti-e, hogy kevésbé szerettem őt, mint hittem?”)
Máté Zsuzsanna a művész és a tudós kreativitásáról értekezik Csíkszentmihályi Mihály és Arthur Koestler írásai alapján, a hihetetlenül sokoldalú Hidvégi Máté (címzetes egyetemi tanár, rákkutató, feltaláló és művelődéstörténész) pedig Haris László panorámaképeiről tesz fontos megállapításokat.
Gazdag válogatás, remek anyag, még remekebb téma és témák, minden oldalról alaposan körüljárt problémakör. És bár a végkövetkeztetést már fent idéztem, érdemes újra és újra végiggondolni a dolgokat, és elveszni egy-egy tanulmányban – intellektuális kihívás és öröm.
Magyar Művészet. A Magyar Művészeti Akadémia lapja, VI. évfolyam, 1. szám, 2018/1.