Amikor 1979-ben a P. Mobil két meghatározó muzsikusa, Cserháti István billentyűs és Bencsik Sándor gitáros a saját elképzelései megvalósítására új, más formációt hozott létre, a névválasztásnál egyikük sem gondolt arra, hogy az átkos legenda egy életen (legalábbis eddig harminchét esztendőn) át kísérti majd a szelencés csapatot. Noha a Pandora’s Boxra keresztelt és magát hamarosan a rockzene élvonalában küzdő társaság három nagylemezen is számot adhatott tudományáról, a tagsággal, közte az énekesekkel mégsem volt szerencséje. Előbb Varga Miklós, majd Vikidál Gyula váltotta a közösségi munkát szóló-, illetve színészi (musical-) pályára, közben ritmusszekció-csere, majd a kivételes képességű Bencsik Samu lépett egy nagyot, hogy az országhatár nyugati felén túli, darázsfalvai menekülttáborban saját elhatározásából vessen véget életének.
Az ezredfordulón Cserháti Pityi által Debrecenben életre hívott, tehetséges fiatalokból álló új P. Box-alakulat pályája, a harminc évvel korábbihoz hasonlóan, szépen ívelt felfelé. Egészen addig, amíg öt évvel később a zenekarvezető Cserhátinál gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak, így a XXI. század egyik legkiválóbb rockalkotását, a Pangea című album megjelenését – bár a súlyos betegen feljátszott Hammond orgonaszólamok még a billentyűs ujjainak lenyomatát viselik – már nem érhette meg. A zenekar a döntése szerint azóta is tovább él, alkot és dolgozik; más kérdés, hogy mai, kevésbé értékorientált világunkban aligha van könnyű dolguk.
Az a bizonyos péntek este, amikor három egymást követő zenekar megméretéséhez zsúfolásig telt a népszerű szabadtéri koncerthelyszín, sem indult szerencsésen. Ugyan nem szakadt ránk az ég, de a másodikként színpadra lépő P. Box koncertkezdéséhez mintegy aláfestésként hirtelen lezúduló zápor fedél alá kergette (már akinek jutott hely) a rockmuzsikára éhes tömeget. Ám amikorra feldübörgött a Rock and roll az égig kezdőnóta, úgy tűnt, Zeusz odaföntről mégiscsak megkegyelmezett a földieknek. A különleges orgánummal megáldott Koroknai Árpád rutinosan, hamar megtalálta a kontaktust a népes publikummal: magasba lendülő csupasz vagy farmerdzsekis karok, izzadt homlokok és hónaljak, libbenő férfi- és női hajkoronák vagy csupán ritmusra bólogató fejek, de mindenütt csillogó szemek adták a visszajelzést.
Harminchét esztendő. Ha levonjuk a tétlenül, „garázsban” töltött időket, akkor is volt miből meríteni. Így nem csoda, ha felbődült és egy emberként zengte a „zsűri” a korai évek egyik rockhimnuszát, a Soha nem elég opusát, de az egyvelegbe sűrített Ingajárat, Maradj a vonalban és Bukott angyal is megtette a hatását. Hiába, akkoriban a monopolista rádióállomás még buzgón népszerűsítette a kemény alapokon nyugvó, ám dallamos muzsikát. A feszes alapokról Ferenczi Tibor és Kiss Konrád ritmusszekciója gondoskodott, amelyre bátran építkezhetett Sándor József „Günter” ízes, cseppet sem túllihegett gitárjátéka, valamint Szabó Krisztián Hammond orgona hangzású billentyűfutamai. Erre még Cserháti Pityi is elégedetten csettinthetett odafönt…
„Itt élünk a Kárpát-medencében immár ezer éve, ahol senki más nem érti szavunkat” – hangzott az Ezer év opusának felkonferálása Koritól, és elgondolkodhattunk: vajon lesz-e következő ezer év, és ha igen, vajon lesz-e helyünk a világban. Egy korábbi interjúban elhangzottak szerint e gondolatok foglalkoztathatták e szám megírásakor a több mint tíz esztendeje eltávozott zenekar-alapítót: „A zenében többször is kifejezte a hazához, a nemzethez való viszonyát. Erre legjobb példa a Pangea-lemezre rögzített Ezer év című dal, amelyet nagyon fontosnak tartott, hogy csakis az általa – többszörösen megváltoztatott és végül – jóváhagyott szövegváltozattal jelenhessék meg. Ezt megelőzően a P. Mobilban írt Honfoglalás és a tervbe vett, de soha el nem készült Rákóczi rockopera is ezt a vonulatot reprezentálja. Pityi abban a korban is fontosnak érezte kifejezni magyarságát, amikor ez még majdhogynem bűnnek számított”.
Az ő emlékére írt, legutóbbi (Mindenekfelett) albumon szereplő Szabadon száll és az ugyancsak súlyos mondanivalót hordozó Veled múljon el markáns, ám dallamos tételei bejárták a nézőteret. Belopakodtak a fülekbe, agyakba, szívekbe, hogy rosszabb pillanatainkban, perceinkben is legyen fogódzónk. Mintha megállt volna az idő számukra, számunkra… Mindenki érezte, hogy valami még hiányzik. Valami, ami nélkül nem fejeződhet be P. Box-koncert. Vágtass velem! Kori hangja szárnyalt, a közönség egy emberként üvöltötte-skandálta a jól ismert dallamot, sorokat; a zenekar is elemében volt: bemutatkozás, pár taktusos basszus-, illetve dobszóló, rövid billentyű-, majd gitárrázás – és kész.
Az aranyszelence bezárult, benne reménnyel a rock örökkévalóságáról és elpusztíthatatlanságáról. De figyeljünk, mert ismét kinyílik június közepén Visegrádon, majd augusztus elején az erdélyi Szejkefürdőn is.