Tehenek vaját és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a búza java kövérjével; és szőlő vérét, bort ittál – taglalja Mózes éneke a hitéletnek azt az aspektusát, amelyben a teremtett világ jószágaival való élés áll a fókuszban.
Szakrális és profán találkozásának két kulminatív pontja van életünkben, két olyan pont van, ahonnan a legszédítőbb magaslatok és legémelyítőbb mélységek beláthatók, két olyan pont, amikből kiindulva esélyt kapunk az egészséges életrend kialakítására: a szaporodás és a táplálkozás. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Szerzetesek asztalánál kiállítása ez utóbbiról értekezik, táplálkozástörténeti, egyháztörténeti, művelődés-, és irodalomtörténeti, illetve botanikai narratívákat egyaránt fölmutatva.
Könnyen felidéződhet bennünk a kövér szerzetes irodalmi toposza, elég csak Robin Hood legendájának Tuck barátjára gondolni, aki az asztal örömeivel helyettesít az egyéb élvezeteket, és amely toposzt egyébként maguk a szerzetesek is példás játékintelligenciával alkalmazzák mind a mai napig. A francia sajtcímkéken jól táplált, holdvilágképű, Buddha-szobor szerűen derűs barátok sugározzák magukból, hogy az étel tiszta, jó minőségű, csupa mosoly veszi körül – ugyanez köszön vissza a likőr- és borcímkéken is.
Természetesen jóval többről van itt szó, mint hogy különféle finomságok ismertetése ürügyén „a szerzetes is ember” típusú közhelyeket durrogtassanak. Szép tárgyakat látunk, cizellált ostyasütőket, kecses palackokat, összefuthat a nyál is a szánkban, mikor testünk a tudatunknál valamivel hamarabb asszociál, és irigykedve vágyódhatunk az itt föltáruló különös világokba, amikor megtudjuk például, hogy micsoda elitet képeznek a miseborkészítők, akik semmilyen, de igazán semmilyen adalékanyagot nem használhatnak. A miseboros borászok klubjában csak szőlőt lehet használni és kész, ha valakiről egyszer kiderül, hogy odasumákolt még valamit, az örökre kikerül a klubból. Mindezeket Saly Noémi irodalomtörténésztől, a kiállítás kurátorától tudjuk meg, aki olyan lelkesen vezet körbe minket, mintha legalábbis őrjöngve csápoló egyetemisták százai volnánk.
Ami igazán érdekes, az a hihetetlen figyelem, szeretet, alázat, és legfőképpen kíváncsiság, ami a gazdálkodó, állattartó, növénytermesztő, méhészkedő szerzetesek gondolkodásmódját jellemzi.
A szerzetesekre ma hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint világtól elzárkózó fura pókokra, akik naponta többször elmormolják ugyanazt a szöveget, és még akkor is imára kell kulcsolniuk kezüket, ha az orrukat akarják megtörölni. Valójában évszázadokon keresztül pontosan a világi élettől való tapintatos távolság tette lehetővé a szerzeteseknek az élet nyugodt szemlélését és alapos megfigyelését, aminek következtében bármelyikük előtt nyitva állt egy teljesen egyedülálló szellemi elitbe emelkedés útja. A szerzetes ráért: bíbelődhetett infundáló (lepárló) edényekkel, vagy rájöhetett, hogy a paprikát nem csak dísz-, de gyógynövényként is érdemes használni (a harmadnapos hideglelés, vagyis a malária tüneteit szüntették meg vele a szabályozatlan Tisza vidékén, ahol még szabályozatlanabb szúnyogok milliárdjai terjesztették a kórt, amitől egy emberként rázta a hideg a Dél-Alföldet egy nagyobb áradás után).
A szerzetes sokkal szabadabban mozgott az újkor előtt, mint bárki más. Nem kellett mellé fegyveres kíséret (ha csak nem épp aranyozott ereklyetartókkal, vagy süldő apácákkal utazott), nemigen akarták föltartóztatni, megölni, kirabolni – egy jezsuita vagy ferences botanikus barát oltványaira vagy jegyzeteire útonálló, rablólovag nem volt kíváncsi.
Ha már a jegyzeteknél tartunk: számomra a kiállítás legérdekesebb darabjai a mindenféle nézni-, ízlelni-, szagolnivalókon kívül a rengeteg eredeti kézirat és nyomtatvány. Például 1772-ben írja Pálfi Lőrinc erdélyi minorita az első önálló méhészeti szakmunkát, ami így kezdődik: a méh egy repdeső, tiszta és tsinos állat… Érdemes a helyszínen elmélyedni az iratokban és átélni az önfeledt szemlélődés örömét Lőrinc atyával. Hiszen mi más lenne az isteni kegyelem, ha nem épp az a boldog, magatudatlan figyelem, amivel megszemlélhetünk például egy méhecskét?
A kiállítás május elsejéig tekinthető meg.