Szőcs Géza, a kötetet megjelentető Magyar PEN Club elnöke mutatott rá, hogy lélektani-történelmi dráma tárgya lehetne az erdélyi magyar pap élete, aki harminchárom évesen kilenc társával együtt kivégzőosztag elé állt és vértanúhalált halt Aradon.
Szoboszlay Aladár katolikus pap pécskai, aradi, székelyföldi – főként csíkszeredai –, temesvári és bukaresti társaival hitt abban, hogy a Keresztény Dolgozók Pártja létrehozása és megerősítése által megvalósulhatna a Duna menti konföderáció. Írásaiban élesen bírálja a kommunizmust, a kapitalizmust, és egy keresztény elveken és értékrenden alapuló demokrácia megvalósításának programját vázolja fel.
Megrögzött sémák nélkül, valóban eredeti szempontokat felvetve ír a román–magyar viszonyról. Vekov Károly hangsúlyozta, hogy Szoboszlay írásai értékes útmutatással szolgálnak napjainkban is, hiszen nem a konfliktusokat elemezgetik, hanem arra mutatnak rá, hogy e két nemzetet mi minden köti össze, és felvázolják, hogy az összefogás hogyan akadályozhatja meg, hogy a nagyhatalmak kijátszhassák egymás ellen a kis népeket.
„De valamennyi »ellentét« látszólagos és mesterséges. Miért jutott a két népnek csak most eszébe veszekedni, amikor ezer évet élt egymás mellett? Valósítsunk meg annyit a nemzeti gondolatból, amennyi pozitív. A nemzeti kultúra nem abból áll, hogy egy másik néppel veszekszem, hanem hogy a saját kultúrámat tökéletesítem. Ezt a nacionalizmust, ezt a l’art pour l’art művészetet nem fogják a nagyhatalmak támogatni, legfeljebb közömbösek lesznek vele szemben. Ezt csak mi magunk valósíthatjuk meg, ha igazán szeretjük azt a nációt, amelyről annyit beszélünk” – írja Szoboszlay Aladár a dunai konföderációs állam megvalósítását segítő elvek és gyakorlatok felvázolásának bevezetőjében.
Külön programot dolgoz ki a joggyakorlat, az üzemek részvényesítése, a gazdaság, a kereskedelem, az agrárpolitika, a külpolitika vonatkozásában, de erkölcsi forradalmat is szorgalmaz, a keresztény szellem alkalmazását az élet minden területén.
Hudy Árpád szerkesztő és Vekov Károly történész is hangsúlyozta, hogy Szoboszlay Aladár akkoriban Románia egyik legtájékozottabb embere volt, és jelentős keresztény gondolkodó. „Művei azért is figyelemre méltóak, mert tudomásunk szerint korukban, azaz az 50-es évek elején és közepén messze kitűnnek egyedi jellegükkel, sajátos gondolatiságukkal és eredeti elképzeléseikkel. Nem ismerünk a Kárpát-medencében magyar szerzőtől ilyen jellegű és minőségű helyzetelemző, rendszerellenes szövegegyüttest, főleg pedig ennyire ténylegesen rendszerváltó programot” – írja Vekov Károly a könyv előszavában.
A Szoboszlay Aladár nevéhez kötődő eszmék Erdély jelentős részében elterjedtek, de a központja Arad volt, mivel a temesvári születésű pap Aradon és a környéki falvakban szolgált, és ide kötődtek a mozgalom meghatározó személyiségei is.
„A Szoboszlay-per a klasszikus koncepciós vagy kirakatper minden ismérvét kimeríti: koholt vádak, kikényszerített és meghamisított vallomások, valós védelem hiánya, perrendtartás megszegése, irányított bírók” – összegzi Vekov Károly. Mint írja a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a legsúlyosabb vád ez volt: államellenes szervezkedés, melynek célja a fennálló „népi demokratikus” rendszer erőszakos megdöntése fegyveres úton. 1958. május 30-án hoztak ítéletet a bíróság elé állított 57 vádlott ügyében.
„A tíz fővádlottra – az aradi Szoboszlay Aladár, Huszár József, Fintinaru Alexandru, a pécskai Lukács István, a marosvásárhelyi Orbán Károly, a székelyföldi Tamás Imre, Tamás Dezső, Orbán István, Kónya István, Ábrahám Árpád – kimondták a halálbüntetést” – ismerteti Vekov Károly a többi, szintén aránytalanul súlyos ítélettel együtt.
Öten életfogytiglani kényszermunkára, a többiek pedig összesen hatszáz év kényszermunkára és súlyos börtönre ítéltettek.
A halálos ítéletet minden nyom nélkül hajtották végre, máig nem sikerült kideríteni a kivégzések pontos helyszínét, illetve hogy hová temették az áldozatokat.