M. Kiss Katalin kerámiainstallációkat állít triptichonba – a három mű minden esetben önálló címet kapott, de így, együtt teljes a jelentésük. Balról a kinyilatkoztatás (testté lett ige) táblája, jobbról betlehemi csillag(ok)ba írt újszövetségi mondatok mutatnak a jászol, vagyis a betlehemi misztérium felé. Az agyagba karcolt, cizellált, organikus mintázatok, illetve a szent szövegek tipográfiája szervesül a betlehemi installációnak rusztikus arcot adó gallyakkal (az egyiken az I. N. R. I. felirat utal a betlehemitől elválaszthatatlan golgotai misztériumra) és kődarabokkal. A tipográfia nem tökéletes: amilyen izgalmasak a kőtábla, illetve a jászolt körülálló sziluettek formáját játékosan fölvevő, hullámzó szövegek, éppolyan monotonul hatnak a csillagokba írt mondatok.
Gaál Éva finom akvarelljei, repdeső, érzékeny tuskezelése szecesszióból, historizmusból, szimbolizmusból indul ki. Használt jelképei egyetemesek, erősek és egyértelműek. Mégsem hatnak unalmasnak vagy szájbarágósnak, olyan fátyolszerű tapintattal láttatja őket a finom anyaghasználat.
Láng-Miticzky Katalin nem teologizál. Ő világállapotokat, korszakokat jelenít meg grandiózus textiljein, olajain vagy vegyes applikációin. Hat művét három csoportra osztja. A két Univerzum a genezis gyönyörű és fájdalmas, önfeledten kavargó ősállapota olajból. Lavina, illetve Tűz és kereszt: a Krisztus-impulzus és a Szentlélek eljövetele keltette szellemi viharnak vörösből és aranyból szőtt látomása. Apokalipszis és Aranykor: a mi korunk, az ember uralmának kora. A kor, amelyben még nincs világszintű konszenzus arról, hogy intelligens állatok vagy istenképmások vagyunk. A mi jelen állapotunk ez, az applikált masszába, a már-már féldomborműves hatásokkal operáló kép anyagába a létezés és halandóság minden súlyával belemerülő tárgyakkal.
Somodi Ildikó is grandiózus textileket mutat föl – ő egyáltalán nem értelmez, csak absztrahál; színné és formává tesz hitéleti alapkérdéseket, töprengéseket. Az ő munkái hatnak a leglassabban. Egyáltalán nem evidens, hogy a bölcsőbe vagy életfolyamba hulló lélekmag (de az is lehet, hogy a pusztaságba hulló manna, vagy a logosz, vagy a Szentlélek – tessék megnézni és szabadon asszociálni, a mű engedi) a Dicsőség tükre. Vagy hogy a halványan kavargó kereszt: Labirintus.
Ezeket a munkákat szakrális térben kellene legközelebb látnunk. Egy galéria terében nem biztos, hogy meg tud valósulni az az imádsághoz hasonló, vele szinte már azonos csöndes szemlélődés, amelyet egy templom tere automatikusan kivált belőlünk. Ezekhez a művekhez lassúság kell. A liturgikus cselekedetek lassúsága.