– A tavaszi X. Nemzetközi Simándy József-énekverseny gálájáról láttam egy videót. Nemcsak énekelt, hanem balettozott áriázás közben, sőt volt pár humoros mozzanata is a produkciójának. Most a Candide-ban szintén bemutatta a tánctudását. Melyik volt előbb: a zene vagy a tánc?
– Temesi Máriától hallottam a Simándy József-énekversenyről. Nagyon különleges tapasztalat volt, három forduló különböző repertoárral. Az áriát a döntőben a zsűri választotta. Mivel Olympia (Offenbach: Hoffmann meséi) egy baba, én mindig úgy képzeltem el, mint a balerinát a zenélő dobozon, akinek mechanikus hangja és mozdulatai vannak, és újra meg újra fel kell húzni. Mivel az áriában vannak részek, ahol Olympia megáll, ez adta az ötletet, hogy amikor elhallgatok, a karmesternek föl kelljen húznia. Azt is szerettem volna megmutatni a közönségnek, hogy az opera-énekesnőknek nem kell kövér és komoly előadóknak lenniük. Soha nem voltam profi táncos, de csodálom őket. Tanulmányaim során volt részem táncoktatásban is.
– Szintén feltűnt remek arcjátéka a videón és most, a Candide-ban is. Szavak nélkül, pusztán a gesztusaival, a mimikájával eljátszotta a történetet. Tanult színészetet is?
– Soha nem játszottam drámai színházban, de jó tanáraink voltak (Dora Rudjak Podolski) a zágrábi zeneakadémián. Ott szintén sok projektben vettem részt és fontos tapasztalatokat gyűjtöttem.
– És mi a helyzet a lovaglással?
– Én lennék a legboldogabb, ha lóháton mehetnék be a színpadra. Mivel rengeteget dolgozom és utazom, nincs annyi időm, mint régen, de szoktam idomítani, ügetni és ugratni. Számomra ez a legjobb stresszoldó: lóháton száguldani erdőkön és mezőkön át.
– Hogyan került a Candide szereplőgárdájába?
– Soha nem énekeltem Kunigundát korábban, de nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam most ezt a szerepet. Bátor Tamás is tagja volt az énekversenynek. A Müpa pedig különdíjat ajánlott fel néhány versenyzőnek. Kezdetben nem tudtam, hogy ez koncert, színpadi szerep vagy valami egyéb lesz. Bátor Tamás úgy találta, megfelelnék Kunigunda szerepére, és megkérdezte a rendezőt, Böhm Györgyöt, hogy ő elfogad-e. Szintén nagy öröm volt Hámori Máté karmesterrel dolgozni.
– A Candide-ban nemcsak remekül énekelt (angolul, mint mindenki), de a prózai szöveget ön is magyarul mondta, nagyon halvány és szeretni való akcentussal, viszont tökéletes hanglejtéssel. Milyen a viszonya a magyar nyelvhez?
– A magyar nyelv volt a legnagyobb kihívás, mivel egyetlen másikhoz sem hasonlít. Valahogy mégis imádom. Talán azért is van ez, mivel gyerekként gyakran jöttem a családdal vásárolni Nagykanizsára. (Apai rokonaim a határ közelében laknak.) Vettem néhány leckét, nagyon élveztem! És valamennyi szereplőtársam támogatott, segített.
– Miben és mikor láthatjuk, hallhatjuk még, bárhol a világban, illetve Magyarországon?
– Nem tudom, hogy lesz-e még előadásunk Magyarországon, de boldog lennék, ha visszatérhetnék Budapestre. Élveztem minden pillanatot, és mindennap elsétáltam a Duna-partra. Koncerteztem Balatonfüreden a Magyar Állami Operaházzal, mivel tőlük is kaptam különdíjat. Ezen a héten Belgrádban lépek fel a Madlenianum színházban. Eurüdikét énekelem és Musicát Monteverdi L’Orfeójában. A hollandiai The Fat Lady operacsoport, amellyel együttműködöm, ebben az évadban A varázsfuvolát állította színpadra, én Paminát alakítom.
– Van valami, amit nem kérdeztem meg, de szeretné, hogy benne legyen az interjúban?
– Megtiszteltetés a lehetőség, hogy a Müpában énekelhettem. A teljes művészeti vezetés és a szereplőgárda nagyszerű volt, és alig várom, hogy ismét találkozhassunk.