A Balaton Akadémia Kiadó a Szent György-könyvek sorozatában jelentette meg három évvel ezelőtt Kisida Elek …És mivégre is?!… című könyvét. Hogy készült-e valamelyik kiadó a mostani ünnepi alkalomra a közönség elé bocsátani a nem mindennapi – valamennyire (orvos) szakmai, de főképp emberi, erkölcsi irányultságú – önéletrajzi beszámolót, nem tudom. Viszont azt tudom, hogy a szenzációs könyveknek az újraélesztése szakmai kötelesség.
Ha rajtam múlna – hadd ismerkedjenek a rájuk váró feladattal –, már az orvosi egyetem elsőéves hallgatóinak a kezébe nyomnám ezt a színes, kalandokban is bővelkedő esszét, egy makulátlan ember, a sok oldalról elismert gyógyító példaértékű vallomását.
Kisida tartását, egyenes gerincét, munkaszeretetét, a kisebb és a nagyobb közösséghez való hűségét a családi indíttatás határozta meg. Az „amerikai iskolákat járt” édesapa parasztként, a föld gondos művelőjeként is ezermester volt – kézügyességét a sebészorvos fiú tőle örökölte –, világot jobbító szándékkal. Minthogy testét és idegrendszerét a Don-kanyarban töltött évek igencsak próbára tették, ötvenegy évesen – hátrahagyva hét gyermeket – hirtelen halállal távozott az élők sorából.
Gondolhatjuk, hogy minő sors várt az árvákra. Viszont támaszként ott volt a csodálatos édesanya, a falu, a szín görög katolikus Viszló viselkedéskultúrája, amelyet „az Isten és a természet iránti alázat és mértékletesség, az egymással szembeni reverencia, bizalom és a másik emberi méltóságát tisztelő férfias tartózkodás hatott át…”.
„Mivégre is hát ez az egész élet?!” Volt-e – van-e – értelme szenvedésünknek? – hangzik minduntalan, s a megannyi válasz csaknem szépirodalmi ihletettségű. Mivel tartozunk az emberiségnek, a közösségnek, a magyarságnak, a hazának – s nem utolsósorban, hiszen jórészt egy gondolkodó orvos szakmai tisztességéről és etikájáról is megannyi szó esik, a betegeknek –, mindvégig ez áll a kötet fókuszában. S a már-már a szakrális közösség ereje, hiszen „a gondolat teremtő erejébe vetett hitet ajándékba kaptuk…”.
Megejtő az az érzékenység, ami a történetmondás – a sokszor hihetetlen valóság-adalékkal sokkoló történetfölidézés – mellett egyúttal a plasztikus önkép, a fordulatos pályarajz, a nem is akármilyen műveltségbeli kalandozás velejárója. Az életút attól izgalmas – a szakmai részek és a magánjellegű dolgok (család) az erkölcs aranyfedezetével keverednek –, hogy a saját dolgok olykor meghökkentő (igaz, vérfagyasztó) mesékkel vannak ötvözve.
Csak egy a közép-európai helytállás példáiból! Kisida nagybátyját, Mihály bátyát, akit a Liptóvár börtönében raboskodó és ott ki is szenvedett Gojdics püspök, Kelet-Szlovákia főpapja helyébe titokban fölszenteltek, egy titkos futár értesítette, hogy le fogják tartóztatni, ha az első vonattal azonnal nem utazik – az eperjesi állomás pénztáros kisasszonya is be volt avatva – Rózsahegyre. Az ottani székesegyház boltozata alatt várta az ismeretlen megváltó. „A Rózsahegyi papírgyár vezérigazgatója titkon hívő, vallásos ember lévén: 1950-től 1968-ig, a prágai eseményekig, 18 éven át a gyár munkásszállásán álnéven bújtatta-alkalmazta segédmunkásként Mihály bátyánkat, az eperjesi görög katolikus egyházmegye felszentelt püspökét. Aki magyar volt!”
Ilyen és ehhez hasonló (természetesen nem ennyire drámai) történetek képezik, rengeteg idézettel (Biblia, Bessenyei György, Hamvas Béla, Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Czeslaw Milosz) az igazmondásért az életét adó szerző, a sebészi észjárás és tisztánlátás következetességben és rendtartásban utolérhetetlen professzorát. „A minden vasárnapi Rózsák terei misék a legsötétebb években hitem erejét adták. Nem volt szükségem pártra” – vallja.
Kisida Elek az Orvostudományi Egyetemet summa cum laude diplomával végezte. 1963-tól 1986-ig a SOTE II. sz. Sebészeti Klinika egyetemi tanársegédje, majd adjunktusa, docense. 1986-tól az ORFI , 2000-től 2007-ig a Budai Irgalmasrendi Kórház sebészetének osztályvezető főorvosa. Huszonhárom évig a medikusoktatás jelese. A Százak Tanácsa tagja.
Számos helyen – Londonban, Tokióban, Bostonban, Helsinkiben – megfordult, sokszor fölfedezői sikerrel. Noha igencsak marasztalták, leghosszabb útja, az amerikai sem tartott két évnél tovább. Hazavágyott, itthon akarta tudását kamatoztatni. Könyve, noha szakmai előadást is tartalmaz, elsőbben erkölcsi példatár. Egy törhetetlen, megingathatatlan orvos ember küzdelmének és boldogságának tükre. Hogy minden tudás a haza javára fordíttasson!