– Januárban újra főigazgatónak nevezték ki. Így nemcsak zárja, hanem nyitja is majd a múzeum ajtaját.
– A szakmai bizottság úgy ítélte meg, hogy szerencsés volna, ha továbbra is én kezelném a folyamatot. Nehéz év előtt állunk, hiszen költözésre készítjük elő a gyűjteményünket. Ez hosszadalmas munka, minden tárgy állapotát ellenőrizni kell, QR-kóddal látjuk el őket – így minden állomásnál nyomon követhetők –, tisztítjuk, revíziózzuk, ellenőrizzük a nyilvántartási adatokat, és ha még nincs digitalizálva, akkor megtesszük, utána csomagoljuk. Már tudjuk azt is, hogy mi hová kerül a most épülő Szabolcs utcai raktáron belül.
– Hogyan haladnak a munkálatok?
– A raktár pár héten belül szerkezetkész lesz, utána a raktártechnológiát szerelik bele. A múzeumépület alapozását is most készítik, az időjárás kedvező volt, és zajlik a magasépítés közbeszerzési eljárása. Ez 2019 végére várhatóan szerkezetkész lesz, 2021 májusában nyitjuk meg.
– Sokan viszolyogtak a francia tervezőiroda épületétől, a magyar tervet viszont lelkesen fogadta a közvélemény. Változik-e még a most ismerthez képest?
– Az első épület is megfelelt volna a funkciójának, de a Napur iroda terve egyszerűségében nagyszerű megoldás. A múzeum a környezetbe simul, 60 százaléka a föld alatt van – ez azért fontos, mert a természetes fény árt a műtárgyaknak –, a néprajzi mintás árnyékolása is megmarad. Egy dologban változik csak: az ’56-os emlékmű tervezőivel kötött megállapodás szerint a zöldtető még nagyobb lesz. Több nemzetközi fórumon is bemutattam már az épületet, és minden egyes alkalommal pozitív visszajelzést kaptunk. A pekingi partnerintézményünk is új épületet tervez, bár még jóval korábbi fázisban vannak, nagyon megköszönték az információkat, és figyelembe veszik a sajátjuk tervezésekor.
– Ön a kezdetek óta kiállt a Liget projekt mellett. Mit látott benne?
– Számos példát tudnék mondani arra, amikor egymás melletti múzeumok szinergikusan hatnak egymásra. Amikor az első főigazgatói ciklusra pályáztam, akkor már eldőlt: a Néprajzi új épületének kérdését a projekt oldja meg. Szerintem az összes eddigi közül ez a legjobb megoldás, amely a mi szempontjainkat is figyelembe veszi.
A Kúriában, márványfalak között néprajzi témájú múzeumpedagógiai foglalkozást tartani finoman szólva is furcsa. Ahogyan az is, hogy a Néprajzi eddig soha nem működött múzeumépületben.
– A Néprajzi Múzeumnak negyedmilliós gyűjteménye van, ennek körülbelül 1 százalékát lehetett eddig látni. Mennyit mutatnak be az új épületben?
– Több mint egy éve dolgozunk az új állandó kiállítások tervein, amelyeken egymásra reflektál a magyar és nemzetközi gyűjtemény. A nemzetközi anyagot az 1980-as évek óta nem láthatták állandó tárlaton, akkor le kellett bontani, mert nem lehetett ideális műtárgykörnyezetet kiépíteni, veszélyeztette az érzékeny tárgyakat, például a dél-amerikai indián tollkoronákat. Az eddigi háromezer kiállított tárgyhoz képest most legalább 7500 tárgyunk lesz látható.
– A társadalmi múzeum kortárs jelenségekre is reflektál. Mit tart korunkban néprajzi szempontból is izgalmas jelenségnek?
– Az új kommunikációs formák, a mobiltelefon-használat nem csak a nyelvészeknek fontos. Például múlik az sms-kultúra, és szerintem ezt múzeumi környezetben is meg lehetne fogalmazni. A korszerű kommunikációs kapcsolatokat is érdemes kutatni, mert ha annak idején érdemesnek tartották vizsgálni a korabeli kommunikációs formákat, azt, hogy miként jeleztek egymásnak a pásztorok, például mit jelentett, ha vödröt akasztottak a kútágasra, vagy ha feltettek egy ruhadarabot a gémeskútra – elárulom: azt, hogy nő van a tanyán –, akkor mért ne vizsgálhatnánk mi is ezeket a jelenben? Értelmezni kell a világot, és ebben a múzeumok segítenek, mert a hiteles megőrzésen túl az egyik legfontosabb küldetés értelmezni a jelent, hogy jól döntsünk a jövőben.
– De lesz mit gyűjteni, ha végképp uniformizálódik a világ, ha például ugyanazt viselik Limában és Debrecenben?
– De akkor is megvan a szándék, hogy kitűnjenek az egyformaságból, például világmárkákkal vagy azok másolataival. Divatok mindig is voltak. Bár a Valentin-nap Amerikából érkezett hozzánk, attól még a jelenség létezik, megjelenik tárgyak, szokások formájában, és alakítja az életünket. Ha egy jelenség felbukkan, nem minősíteni kell, hanem elemezni, mi indíthatta el, és milyen irányba mutat. Ha valami új felbukkan, nem kell mindig romlásról beszélni, hanem változásról, ami persze nem mindig szerencsés, mert amikor a tisztán üzleti szempont rátelepszik egy kulturális jelenségre, az mindig aggasztó.
– Mi lesz a híres gyűjteményekkel, például Diószegi Vilmos sámántárgyaival, amelyeket egyben még soha nem állítottak ki?
– Éppen most zajlik egy nemzetközi együttműködés mongol, kínai szakemberekkel, akik a teljes Diószegi-anyagot feltárják a fotóktól kezdve az akadémiai intézet anyagáig. Az alapos kutatás eredménye világszenzáció lesz. Mindent az értékének megfelelően mutatunk majd be. De említhetném Torday Emil gyűjteményét is. A British Museum száz legfontosabb tárgya közé Torday-anyagot is válogattak.
– Mi a Néprajzi legértékesebb tárgya? Van a British Museuméhoz hasonló listájuk?
– Ezt nehéz eldönteni. De most talán a látványtárba tervezett négyezer darabos kerámiagyűjteményünket mondanám, amely izgalmas, egyedülálló anyag, a magyartól a közép-amerikai, még Kolumbusz előtti kerámiákig rengeteg érdekes és értékes tárgyat foglal magába.
– A zárás ideje alatt lesznek külső kiállításaik?
– Erre az átmeneti időre összeállítottunk egy időszaki vándorkiállítás-csomagot, amelyet más múzeumok kölcsönözhetnek. Ebben különböző méretű tárlatok vannak: az egyszerű fotókiállítástól kezdve a több tárgyat mozgató, nagyobb lélegzetűekig. De készülünk egy komolyabb vándorkiállítással is, amelyet ez év végétől vagy legkésőbb a 2019 elejétől a határon túli területeken is vándoroltatni szeretnénk. Ebben szerepelnek majd a Néprajzi Múzeum gyűjteményének legizgalmasabb tárgyai is. De várhatóan Pekingbe is eljut egy fotókiállításunk.
– A néprajzi ismeret elfelejtése ellen lehet tenni valamit?
– Ez az intézmények felelőssége is, hogy a korszerű közzétételt támogassák. Lajtha Lászlótól Kodály Zoltán, Bartók Béla első gyűjtései nálunk vannak, ezeket az interneten közzétesszük. Soha nem volt még publikus, most digitalizáltuk Bartók törökországi gyűjtését, amely a napokban válik hozzáférhetővé. A korszerű felületeket a tradicionális tudás átadására is használni kell.