A kötet Háfiznak, a XIV. században élt misztikus költőnek a verseit tartalmazza, elsősorban Képes Géza fordításában, de feltűnik a fordítók között Kosztolányi Dezső, Tótfalusi István, Vas István, Franyó Zoltán, Szabó Lőrinc és Faludy György is, valamint a legkorábbi, kiváló fordítók közül Reviczky Károly Imre és Erdődi Harrach Béla.
De lássuk, miért volt fontos, hogy Háfiz versei (újra) megjelenjenek!
A kötet előszavait a két testvérváros, Pécs és Síráz polgármesterei, Páva Zsolt és Alírezá Pákfetrat jegyzi, és innen megtudjuk, hogy „Pécs és Síráz 2016-ban kötött testvérvárosi megállapodást, különös tekintettel a kulturális hagyományok kölcsönös megbecsülésére, ezek gondozására”, valamint az okról, amiért éppen Háfiz költeményeit adják közre kétnyelvű kiadásban: „Háfiz, Kelet e zsenije világhírnévnek örvendett és számos nyugati lángelme került hatása alá.”
Kiderül továbbá, hogy a hajdanvolt költő verseit mind a mai napig, tehát több száz évvel a halála után is napi szinten éneklik, szavalják Perzsia-szerte. „Háfiz nemcsak kötelező olvasmány – írja Páva Zsolt –, hanem sokkal több ennél: a perzsa lélek, a perzsa szellemiség létező képviselője, letéteményese, egyszemélyes példázat. Sírkertje valóságos zarándokhely, a látogatók a sírkövet szentként érintik, sokan a helyszínen – olykor fennhangon – olvassák költeményeit.”
A kötet elején Sárközy Miklós tanulmánynak beillő esszét jegyez, amelyben nem csupán Háfiz jelentőségére, életére és a nyugat-európai kultúrákra tett hatására tér ki, hanem a magyar recepciótörténetre, fordításokra, a fordítások kultúrtörténeti érdekességeire is. Csak egy példa: Faludy György ezekhez a versekhez is éppen olyan szabadon nyúlt hozzá, mint a Villon-versekhez, mint megtudjuk.
És hogy mik azok a ghazalok? Mielőtt idéznék közülük néhány sornyit ízelítő gyanánt, lássuk a meghatározást: „A ghazal valójában egy óda, olykor mélabús és elégikus, olykor pedig dalszerű. A klasszikus európaitól eltérő perzsa-arab időmértékes verselésű ghazalnak általában 5-15 párverse van, jellemző rímképlete aa xa xa xa. A utolsó párversben szinte mindig szerepel a ghazalt író költő neve is.” A szerző verseit három nagy csoportra lehet osztani: szerelmi, borivó-bohém, illetve istenes versekre – a legízletesebb költemények természetesen akkor jönnek létre, amikor ez a három jellemvonás keveredik a szövegben.
Lássuk először a szerzői öntudat szép példáját: „Hadd gyujtsa fel, pohárnok, a bor lángja serlegünk. / Dalnok, dalolj: vidám a világ, jó kedvvel legyünk! / A serleg öble tükrözi, ím, kedvesem szemét. / Józan nem ismer ily örömet, mit bor ad nekünk. / Nem hal meg az, kinek szive él s lángolón szeret: / Könyvébe irva örzi az élet dicső nevünk.” És végül valamit a féltő szerelemről, amihez foghatóan szépet ritkán olvasunk: „Hogy a szoknyádhoz az úton ne tapadjon porszem: / A szemem könnye elönt mindent utat végezetül.” Aki tud, mutasson ennél szebbet.
Háfiz: 50 ghazal. Kétnyelvű kiadás. A Pécs Testvérvárosi Egyesület, A Shiraz Municipality és a Magyar Pen Club közös kiadása, 2018.