Gyönyörű, kék, magyar és európai. A kékfestés hagyománya a múlt héten felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára a mauritiusi fővárosban folyó ülésen. A Vörösmarty téri karácsonyi vásárban a Kovács kékfestő műhely egyik vezetőjével, Kovács Máriával beszélgettünk a mesterség mai kihívásairól és lehetőségeiről.
Női blúzok, férfiingek, gyermekruhák, fogókesztyűk, fülbevalók, konyhakötények, karkötők, székpárnák, angyalkák és tízféle méteráru. Minden tiszta kék, fehér mintákkal cifrázva – a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban a kékfestő Kovács család faházacskáját könnyű volt megtalálni, mert már ki volt rá feszítve a következő molinó: UNESCO szellemi kulturális örökség 2018.
– Nagy löketet adhat a fiataloknak, büszkeséggel töltheti el őket, hogy a kékfestés felkerült a szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Azt üzeni nekik, hogy érdemes ezzel foglalkozni, hiszen elismerik a tevékenységünket – mondta Kovács Mária népi iparművész, aki lányával, Panák Annamáriával árulja tiszakécskei műhelyük termékeit az adventi vásárban.
A régi időkben a kékfestők főleg a méteráru eladásából éltek, mert a paraszti társadalomban mindenki magának varrta a ruhákat. Mára ez megváltozott, ugyanis leginkább késztermékekkel versenyezhetnek a multicégek gyári ruháival, ám a kékfestők leleményesnek bizonyultak.
– Amikor gyermekkoromban vásároztunk, a parasztasszonyok kékben jártak, a kékszoknya vagy -kötény hétköznapi viseletnek számított.
– Amikor gyermekkoromban vásároztunk, a parasztasszonyok kékben jártak, a kékszoknya vagy -kötény hétköznapi viseletnek számított.
Csak hát ahogy a paraszti öltözet kiveszett, a kereslet is csökkent a kékfestés iránt. Ki kellett találnunk valami újat, amit most is el lehet adni, ezért mára már mindenfélét készítünk, táskákat és egyéb apróságokat is. Az is nagyon fontos, hogy modernebb ruhákat tervezzünk, amit a fiatalok is felvesznek, hogy ne legyen ciki ezt viselni – részletezi Kovács Mária.
Az UNESCO-jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és Szlovákia közösen nyújtotta be, amit a bizottság elfogadott a múlt héten. A kékfestés textilszínezési és -mintázási eljárás, amely Indiából származik, és a XVIII–XIX. században terjedt el Közép-Európában. Leginkább len- és pamutvásznat, valamint selymet festettek kékre úgy, hogy a kelmére előzetesen úgynevezett védőréteget nyomtak, ez a fehéren maradó felület adta a mintát, majd a szövetet indigóval színezték.
Arra a kérdésünkre, hogy a kékfestés ilyen szempontból mennyire magyar hagyomány, Kovács Mária karakánul válaszolt: – Nagyon magyar hagyomány, mert már évszázadok óta vannak kékfestőmesterek Magyarországon, és látni lehet, hogy a különböző országokban más-más mintákkal és színekkel dolgoznak a kékfestők. Mi a sötétebb kéket, a németek a világosabb kéket kedvelik, a csehek pedig a legsötétebb árnyalatot használják. Ez egy nagyon magyar dolog, ugyanolyan, mint a paprika, az is valahonnan idekerült, de kevés annál magyarosabb ételt ismerünk – mondta a népi iparművész.
Noha 1945 előtt több száz kékfestőmester dolgozott szerte az országban, Magyarországon ma összesen öt kékfestőműhely működik: Bácsalmáson Skorutyák János műhelyében ma Bakos Zoltán dolgozik, Győrben Gerencsér Zsolt és Tóth Ildikó, Tolnán Horváth Tibor, Nagynyárádon ifj. Sárdi János és Tiszakécskén a Kovács család műhelye működik. A kékfestőmesterekkel együtt sokszor a mesterségük is meghal, munkájukat nem mindig folytatja a család.
A Kovács család műhelye 1927 óta működik Tiszakécskén, amikor Kovács Mária kékfestő családból származó nagyapja odaköltözött. Felmenőik már a XIX. század során is ezzel foglalkoztak, a szocializmus idején, a hatvanas években pedig szüneteltetni kellett a tevékenységüket, de végül kisiparosként folytathatták a munkát.
Tiszakécskén festőkádakban színezik a pamutot, általában melegfestéssel, azaz szintetikusan, mivel a hagyományos hideg indigófestés fog és fakul, és az ilyen eljárással készült ruhákat mosógépben sem lehet kimosni. Budapesten egy kis műhelyben a pamutot mintázzák.
Mivel ez a kékfestés leghosszadalmasabb eljárása, a méterárúnak valót mintázógéppel, az úgynevezett peratinnal, a terítőket, a bordűrös vagy egyéb egyedi dolgokat pedig kézzel mintázzák.
Ezek a minták az idők során a műhelyek védjegyeivé váltak, régen külön formakészítő mesterek is voltak, akik más műhelyeknek is gyártottak ilyeneket – közéjük tartozott Kovács Mária édesapja is, akinek közkedvelt, ágas-kisvirágos mintáját annyira szeretik, hogy már hamisítják.
A hamisítás pedig nagy probléma, mert sokkal olcsóbban lehet megvenni a szitás vagy bármilyen egyéb eljárással készített kéktextileket, mint amiket a kékfestő hagyományos módon elkészít. Bár a Népi Iparművészeit Tanács zsűrizi a termékeiket, ez önmagában nem jár semmilyen védettséggel, tehát még megoldandó piaci problémának számít.
– Ha textilboltokban látunk anyagot, amire azt mondják, hogy kékfestő, az biztosan nem az, mivel nincs olyan magyar műhely, amely annyit tudna termelni, hogy azt különböző üzleteknek eladja. Ezért csak kékfestőmestertől érdemes vásárolni ilyen textíliát, és ezek szerint van rá igény, mert sok helyen lehet látni ilyen hamisítványokat – fejti ki a kékfestő.
A kékfestőknek nincs szakmai szervezete vagy egyesülete, eddig a Pápán működő Kékfestő Múzeumban találkoztak, de nemigen tartották a kapcsolatot a többi mesterrel, nem figyelték egymás munkáját.
A hagyomány szellemi kulturális örökséggé válása – a nemzeti jegyzékre 2015-ben kerültek fel – viszont fellendítette a mesterek közötti kapcsolatokat, olyannyira, hogy most egy közös kiállításuk is van a budapesti Hagyományok Házában, ahol mind az öt műhely bemutatkozik. (A Kékben, zöldben tárlatot 2019. január 26-ig lehet megnézni.)
Viszont Magyarország az öt műhelyével nemzetközi színtéren is elég jól áll, mivel a magyar műhelyek többsége – a legtöbb külföldi kékfestőműhellyel szemben – nemcsak bemutatótérként működik, hanem termelnek is. Szlovákiában két, Csehországban és Ausztriában három-három, Németországban viszont tíznél több kékfestőműhelyet tartanak számon.
A szellemi örökséggé válás eljárásának egyik ösztönzője pedig Ausztria volt, ahol egy Gutau nevű kis faluban minden év májusának első vasárnapján nemzetközi kékfestővásárt szerveznek, ahol lényegében az egész európai szakma találkozik.
– Mi, magyar kékfestők, látva a többi ország munkáit, nagyon meg vagyunk elégedve a teljesítményünkkel, és reméljük, hogy még sokáig fennmarad ez a hagyományos mesterség – mondta Kovács Mária.