Ám a gazdasági válságból való kilábalás nem ok a lopakodó birodalomépítésre. A közös valutaalapot, a pénzügyi szuverenitásunk feladását mindez nem indokolja. Az pedig, hogy egy egyszerű bizottsági tag iktassa ki a nemzeti önállóságot és legyen eurófőnök (uniós jegybankár), ravasz, de átlátszó próbálkozás.
A páneurópai pártlisták ötlete sem tetszik az EP-választásokra. Ha támogatni akarom Orbán politikáját, csakis néppárti csomagban kaphatom az őt támadó Merkellel és Junckerrel. Se különvélemény, se zsarolási pozíció, csak bólogató birkák a közös listáról. Ez nem demokrata tempó. Na jó, kétsebességes Európa euróhasználó felsőházzal ne legyen; de az se, hogy az egykamarás parlamentben a kicsik tudják a helyüket: a kemencepadkát. Szép szlogen, hogy „Európának egyszerre kell lélegeznie a tüdeje keleti és nyugati felével, máskülönben a kontinens légszomjat kap” – ám ez ne azt jelentse, hogy a Nyugat lélegzik helyettünk is. Igen, elfogadhatatlan az élelmiszerek eltérő minősége az unión belül – korábban ezért is mennyit gyepáltak bennünket.
A szolidaritás kontinense se azt jelentse, hogy aki nem akar kevert népességet, annak lenyomják a torkán. Ez a kontinens „befogadja az üldözötteket, ám az illegális bevándorlást meg kell fékezni, szabályozott mederbe kell terelni a migrációt”. Azaz Juncker is orbánista lett. Büszkélkedik, hogy a külső határok védelme sokkal hatékonyabb, mint korábban, s jelentősen csökkent az illegálisan Európába érkezők száma – de az ebben nagy szerepet játszó magyar kerítésbe nem óhajt beszállni a szolidaritás kontinense.
„A határvédelem felelősségét az unió külső határain fekvő tagállamok nem viselhetik egyedül” – mondja; de a költségeit igen. A gazdasági bevándorlók visszaküldésének felgyorsítására tett bizottsági javaslatra befizetek. Inkább a prevención törnék a fejüket. „Javítani kell a menekültek helyzetét a líbiai táborokban, s nagyobb szolidaritást kell vállalni Afrikával” – ez is orbáni javaslat. „Tavaly az unió 720 ezer migránst fogadott be, háromszor többet, mint az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada együtt” – mondja büszkén, noha ez csak háromnegyede a barátja, Soros elvárásának. Nem lehet az, hogy van valami az amerikaiak, ausztrálok és kanadaiak mértéktartásában?
„Aki nem kompromisszumkész, nem képes a demokráciára és nem Európa-képes” – hadakozik. Ebben a fázisban kell keménykedni, amikor még nem arról van szó, hogy a bizottság a jogelvonással uniós törvényt szegett. „Az Európai Unió nem állam, de legyen jogállam” – ez bizony fából vaskarika. Inkább mondjuk azt: senki ne hágja át a törvényt. Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének összevonása egyúttal a tagállami kontroll megszüntetését is eredményezné, s előbb csak „bizonyos külpolitikai kérdésekben” szűnne meg a tagállamok vétójoga, végül mindenben. A végpont pedig az okvetetlenkedő tagállamok, zavaró részidentitások kiiktatása.
Ne reformáljon az, aki legitimációs kihívásokkal küzd! Pláne ne akarja „újra naggyá tenni a bolygót” – maradjunk csak Európában. „Soha nem veszítettem el szeretetemet Európa iránt” – mondja Juncker, s bár tudja, hogy „nincs szerelem csalódás nélkül”, tisztázzuk: a szerelem nem kölcsönös.