Mulandóság és örökkévalóság, keménység és lágyság, beton és textil – körülbelül e gondolati cölöpök körül hullámzik a kiállítás, amit olvasóink szíves figyelmébe ajánlok. Albrecht Emese iparművész-dekoratőr Rheia című tárlatával beírta nevét a kortárs képzőművészet élvonalába – gyakorlatilag minden olyan eszközt bevet, amelyek használatát napjaink kiállításainak többségéből fájdalommal hiányolom. Vagyis a maga teljességében kihasználja a kiállítótér adottságait, koncepciója világos, követhető és átélhető, hatása erős és magával ragadó, asszociációs mezeje izgalmasan rétegzett.
Aki járt már néhány kortárs kiállításon, pontosan érzi a hiányt, amit Albrecht Emese figyelmes és alapos térhasználatával pótol. Egy átlagos tárlat, legyenek a műalkotások önmagukban bármilyen zseniálisak, rendszerint nem kezd semmit a kiállítótérrel. Műtárgyak vannak prezentálva egymás mellett, sínből dróton lógatva, tárlóban, posztamensen vagy épp paravánon elhelyezve, valamilyen tematika, sorrend, kurátori elképzelés szerint. De a művészi koncepció legritkább esetben terjed ki a konkrét térre.
A Rheia tárlata (Rheia vagy Rhea a görög mitológiában a gyilkos időt megszemélyesítő Kronosz felesége, Uranusz és Gaia lánya, többek között Zeusz, a későbbi főisten szülőanyja – nagyon jeles hölgyet választott szellemi patrónusul az alkotó) női torzók sokasága, amik úgy vannak elhelyezkedve a Folt kávézó, Szentendre egyik ikonikus kultúrkocsmája és galériája sűrűn tagolt, kuckós, otthonos helységeiben, hogy úgy érezzük: a női lélek titokzatos kamráiban, szobácskáiban, budoárjaiban bolyongunk. Albrecht Emese gondolkodása nem kizárólag és elsősorban képzőművészi, hanem díszlettervezői, lakberendezői, divattervezői elképzelések és szándékok szigorú koncepcióba terelt, gazdag áradata.
Úgy érezzük: a női lélek titokzatos kamráiban, szobácskáiban, budoárjaiban
bolyongunk
Fotó: Deim Balázs
Az iparművész elmondása szerint évek óta kísérletezik textiltorzókkal, kezdetben élő modellről mintázta alakjait, ma már modell nélkül dolgozik. Hosszas keresés után kötött ki a beton mellett, hogy a textiltorzókat szoborszerűvé tegye. Textil és beton aránya változó, a legváratlanabb helyeken, dinamikusan tűnik ki egy meglibbenő drapéria vagy keményedik időtlenné a masszív betonmatéria a testeken.
Az alkotó elmondta: a kísérletezés választott műfajában folyamatos, hiszen a beton megszáradva kivilágosodik, és mivel többek között tapétaragasztót vagy épp kioldódó festékanyagú műbőrt is kever a masszába (de bármit fölhasznál, amit csak talál, Duna-parti uszadék fától öreg könyvekig), a végső színárnyalat neki is meglepetés. Anyagminőségben a durvaság és a finomság kombinációja érdekli.
A női lélek rejtelmein, személyes történeteken és persze Rheia titánasszonyon túl az írott szó jelenti a tárlat szellemi talapzatát. Albrecht Emese hatalmas irodalomrajongó, fontosnak tartja, hogy igazi, kézzelfogható könyveket vegyünk kezünkbe. A torzókban számtalan helyen jelennek meg idézetek, könyvlapok is, például Dosztojevszkij A félkegyelműjéből.
Két Petri-vers is beépül egy-egy korpuszba, illetve Sylvia Plath Zúzódás című versét is olvashatjuk, de nem ám csak úgy a falra applikálva, valami hitvány papíron, hanem míves és méretes tipográfiával a kerthelyiségre nyíló üvegajtóra ragasztva, a műtárgy mellett. A megoldás ötletes, a hatás megindító. A legszemélyesebb és legszívhezszólóbb torzóvers pedig az alkotó nagymamájától hallott dalocska: Jó reggelt, itt a tej / Öltözködni kell / Isten veled, párna, paplan / Csendben váljunk el / Nagymama…
A kiállítás szeptember 26-ig ingyenesen látogatható a szentendrei Folt kávézóban.
