A Falk Miksa utcai Virág Judit Galériában egy rendszerváltás előtti Galaktika-különszámba csöppenek. Ősi jelek, ismeretlen rendeltetésű tárgyak idegen tájakon, sejtszerű, vagy rovarként bábozódó, sírkamráikból elő-előugró lények, csigaházakból kitekintő, féregszerű alakok. Az 1900-as évek első felében született munkák Mokry-Mészáros Dezső (1881–1970) egyszerre elbűvölő és elrémisztő világába nyitnak kaput.
Az ismeretlen, letűnt ősmúlthoz, és a még ismeretlenebb – mert csak fantáziával megközelíthető – csillagvilághoz: ahogy Dobrik István idézi a szerzőt kitűnő monográfiájában. Amit 1985-ben adtak ki, és azóta (meg azelőtt sem nagyon) hallhattunk a Gulácsy Lajossal és Herman Ottóval egyaránt baráti kapcsolatot ápoló, autodidakta, világutazó festőről. Így Váraljai Anna, a kiállítás kurátora és Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze valós hiányt pótolt a szépen és ötletesen installált, levélrészletekkel, kordokumentumokkal és a kortársakkal eleven összefüggésekre való rámutatással illusztrált tárlaton.
A május 25-én nyílt kiállítás címe: Idegen világ. Mi sem lehetne közelebb hozzánk, mint a tárlat kilencven műve! Pedig a világok között az átjárás látszólag igen nehézkes. Hogyan juthatnánk egy idilli borsodi tájból, nyársra húzott, kenyérkaréjon felejtett szalonnástul, erőspaprikástul a mikroszkopikus metszetképek után festett, a metszetek színezéséhez használt festékanyaggal megdolgozott, idegen bolygókig? Hogyan juthatunk el a különös, bumfordi lényeknek látszó fejfáktól-sírkövektől a bábok és totemek szent borzalmaiig?
A naiv festészet teljesen hamis terminusával illetett kifejezésmód Mokry-Mészáros Dezsőnél nem modor, hanem az egyetlen lehetőség az életre. Hallani a képekből a születésnek épp csak a kezdetén álló életsejtek csodálkozó sóhajait: ez hát a létezés?
„Nem festettem semmit, pedig a festők azért jöttek. (…) Dolgoztak, másolgattak. Engem csakis az ősképek ősemberi, primitív művészete vonzott, az sem lemásolás céljából, hanem úgy, ahogy meg lett teremtve. Ezekkel viszont nem foglalkoztak a hivatásos művészek” – írja a festő Párizsban, 1912-ben. Ízlelgessük csak a helyszínt és a dátumot. Az a Párizs, ami jó volt Ady Endrétől kezdve mindenkinek az akkori nemzedékből, hősünknek nem tetszik. Mást akar. A számos nyelven beszélő, már kisgyerek korában preparáló, és komoly lepkegyűjteménnyel bíró Mokry-Mészáros Dezső inkább világutazó lett és a saját iskoláját járta, mintsem megfeleljen bármiféle akadémiának.
A visszaemlékezésekből is kitűnik, hogy nem kalandorként keresett izgalmas pillanatokat – egyik ázsiai útja során egy fára kötözte magát, úgy félt a mérges rovaroktól és kígyóktól (nyilván azok a mérges állatok nem tudtak fára mászni), a Szaharából meg hazahozott pár kiló homokot. Nem bírta ugyanis a homok színét kikeverni, aztán belecsapkodott az olajfestékbe a homokból, és úgy már jó volt. Mokry-Mészáros Dezső nem kalandot keresett – látni tanult. És amit látott, attól ma is hátrahőkölünk. Főleg, amikor meglátjuk a rovásírással díszített korsót, a mamutokat, a történelem előtti idők ősgyíkjait, a csonthegyű dárdát, a kacér gyöngysort, a hideg égkék piramist, meg azokat a rémítő halotti maszkokat egy teljesen átlátható összefüggésben.
Mellesleg, ha valami játékgyártó multicég hirtelen a Mokry-Mészáros Dezső képein szereplő kétpúpú tevékből, ősgyíkokból meg csigaszörnyekből kezdene gyártani plüssfigurákat, hát halálra keresné magát.
A tárlat június 24-ig ingyenesen megtekinthető a Virág Judit Galériában.