Klebelsberg Kunó gróf Magyarpécskán született 1875. november 13-án. Középfokú tanulmányait a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban végezte. Egyetemi éveit Budapesten és Berlinben töltötte. 1898-ban államtudományi doktorátust szerzett, nem sokkal később pedig segédfogalmazói állást kapott a kormány mellett. 1900-ban vette feleségül Botka Saroltát, akivel élete végéig nyugodt és harmonikus házasságban élt. Klebelsberg 1907-től a miniszterelnökség nemzetiségi osztályának vezetője volt, 1914 januárjától pedig Tisza István kormányának tagja lett: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. Kulturális és oktatáspolitikai reformelképzeléseinek alapjait már ezekben az években kidolgozta. 1917 tavaszán Boldog IV. Károly, az utolsó magyar király miniszterelnökségi államtitkárrá nevezte ki.
Az 1920 elején Sopron nemzetgyűlési képviselőjévé választott Klebelsberg Bethlen István kabinetjében először a belügyminiszteri posztot látta el 1921 decemberétől. 1922. június 16-tól a vallás- és közoktatásügyi tárcát vezette egészen a Bethlen-kormány 1931. augusztusi lemondásáig. 1932. október 11-én hunyt el Budapesten, négy nappal később temették el szeretett városában, Szegeden, a dóm altemplomában.
A klebelsbergi kultúrpolitika lényege az volt, hogy a társadalom minden rétegében, s az ország és a világ valamennyi pontján képzett és felkészült, „aktív és produktív” magyarok éljenek. Ennek a programnak része volt az írástudatlanság fölszámolása éppúgy, mint a jól működő ösztöndíjrendszer megalapítása vagy a nyugat-európai kulturális és művészeti központokban a magyar intézetek létrehozása.
Klebelsberg Kunó sok szállal kötődött Szegedhez, s 1926-tól haláláig a város parlamenti képviselője volt. Támogatta a trianoni békediktátum következtében az államhatár mellé került város kulturális, tudományos és közéleti központtá válását. Kultuszminiszterként – politikai és pénzügyi támogatást biztosítva – lehetővé tette, hogy Szegeden otthont találjon a román hatóságok által elűzött kolozsvári egyetem és az ugyancsak Romániából kiutasított csanádi püspök, Glattfelder Gyula. Így alig egy évtized alatt Szeged – a város akkori polgármestere, Somogyi Szilveszter tevékenységének is köszönhetően – a tudományos élet és a katolikus egyház egyik meghatározó központja lett.
Klebelsberg munkásságának eredményeként 1930-ra Szegeden elkészültek az egyetem és a katolikus püspökség működéséhez szükséges épületek. Létrejöttek az intézmények, s a feladatuk ellátásához szükséges tárgyi feltételek is biztosítva voltak (oktatási céllal klinikák, gyakorlóiskolák épültek, füvészkertet alakítottak ki, papnevelő intézetet nyitottak, püspöki palotát építettek stb.). 1930. október 24. és 26. között részt vett a fogadalmi templom fölszentelésén, a Dóm téri épületegyüttes és a Nemzeti Emlékcsarnok fölavatásán, s ezekben a napokban Szeged díszpolgárává avatták. Ekkor adta át az ötezredik „népiskolai egységet”, a szeged-rókusi tizenkét tantermes népiskolát. Klebelsberg Kunó hívására tért haza külföldről és vállalt professzorságot a szegedi egyetemen Szent-Györgyi Albert, aki a városban folytatott kutatási eredményeiért nyerte el a Nobel-díjat.
Ma már mind a történészszakma, mind a közvélemény jelentős része egyetért abban, hogy Klebelsberg nagyszerű tudományszervező és oktatáspolitikus volt. Utódja, a történészprofesszorból lett kultuszminiszter, Hóman Bálint személyes hangvételben, megható szubjektivitással így összegezte Klebelsberg Kunó emberi és politikusi tevékenységét: „Hitt és hitet sugalmazott, gondolkodott és gondolatokat ébresztett, bízott és bizalmat öntött munkatársaiba és a közönségbe. Ez a része szellemének a lelkekben él és továbbhat.”