– Mikor merült fel önben, hogy emlékkötetet szerkesszen?
– Pár nappal apám halála után, a múltidéző részvétnyilvánításokat olvasva-hallva.
– Milyen szelekciós kritérium szerint válogatta össze a megszólalókat?
– Először azokat kértem fel visszaemlékezés megírására, akik apám harcostársai voltak a politikai küzdelmekben, mint például Szilágyi Zsolt vagy Kónya Hamar Sándor, akikkel együtt koptatták a román parlament padjait, illetve azokat, akikkel élő kapcsolatban volt haláláig, akár közvetlenül, akár a Nemzetpolitika nevű, idén megalapításának huszadik évfordulójához érkezett zárt körű levelezőlista szellemi műhelyén keresztül, mint például Atzél Ferenc, Ágoston Balázs, Csizmadia András, Benyhe István, Gonda László, Hegedüs Tamás, Toót Holló Tamás vagy Vágó Bálint. Végül, de nem utolsósorban nem hiányozhattak a kötetből azok a régi barátok, akikkel még a Ceausescu-érában ismerkedtünk meg, mint Ferenc I. Szabolcs, Müller Karsten, Kántor Zoltán vagy Telegdy Álmos. Alapfeltétel volt a közös értékrend és a gondolati harmónia. Volt, aki felkérés nélkül írt apám szellemi örökségéről vagy politikai jelentőségéről, mint Toró T. Tibor, Gazda Árpád, Szőcs Géza, Király Károly, Mandics György – ők több csoportba is beleillenek egyébként, hiszen harcostársak vagy közeli barátok is voltak egyben.
– Mint Patrubány Miklósnak a kötetben is megjelent gyászbeszéde rámutat, Borbély Imre olyan fogalmakat alkotott meg, mint a minőségi magyar paradigma, a szubszidiáris nemzetstruktúra, a külhoni állampolgárság, híve volt a társnemzeti gondolatnak, az autonómiának, és Románia föderalizálásának szükségességét hirdette már a kilencvenes évek első felében. Kifejtené az első két kategóriát, aminek értelme első látásra nem evidens az olvasó számára?
– Apám abból indult ki, hogy egy nemzet akkor van paradigmális állapotban, ha kultúrája, történelmi hagyatéka, önképe harmonizál a jogrendjével és társadalmi berendezkedésével. Ez a magyarság esetében nem teljes mértékben adott, sőt több, egymást kizáró paradigma él egymás mellett. A nemzetépítő erők paradigmája élesen különbözik a globális világhatalom helyi segédcsapatainak paradigmájától, ezt mintegy villanófényben láthattuk, amikor Karácsony Gergely, akit egyébként nem fenyegetett különösebben a veszély, hogy miniszterelnök legyen, előre megmondta, hogy ha ő lesz kormányfő, akkor nem hajlandó felesküdni Magyarország alaptörvényére. Orbán Viktor vezetésével az ország közelebb került a paradigmális állapothoz, de mint a kormányfő elmondta az ünnepi beszédében, a globális háttérhatalom, vagy ahogy ő fogalmazott, a „világpolgár elit” teljes mellszélességgel az ellenzék mögött van, és mindent meg fog tenni, hogy kisiklassa az országot a jelenlegi emelkedő pályáról.
– S ami a szubszidiáris nemzetstruktúrát illeti?
– Azt is mondhatnám, hogy e gondolat ma kormányprogram, hiszen ez volt a határokon átívelő magyar nemzetegyesítés első megfogalmazása 1994-ben. Nem állítom, hogy ez ihlette meg Orbán Viktort, bár nem lehetetlen, hiszen az egyik konferencián, amelyen apám előadta idevágó meglátásait, Németh Zsolt is jelen volt. A szubszidiáris nemzetstruktúra lényege, hogy ha már a geopolitikai adottságok miatt nem lehet minden magyart egy országban egyesíteni, tehát az „almamodell” mentén megszervezni a nemzetet, akkor kövessük a „szőlőmodellt”. Ebben a felfogásban a szőlőszemek a minél nagyobb fokú önrendelkezési jogkörrel, autonómiával bíró nemzetrészek, beleértve a saját államisággal bíró anyaországi magyarságot, a kocsányt pedig a szervesítő algoritmusok képviselik, a határon átívelő kulturális, gazdasági, szakmai együttműködési rendszer, a közös magyar állampolgárság, illetve a létrehozandó felsőház, amelybe apám elképzelése szerint a határon kívülre szakadt magyarok is küldtek volna képviselőket. Végül nem került felállításra a felsőház, megkapták viszont a külhoni magyarok a választójogot, s így a magyar országgyűlés képviseli a teljes magyar nemzetet. A Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás immár nem metafora, hanem megélt valóság, bármit is gondoljanak erről a DK vagy a Jobbik erdélyieket gyalázó talpasai.
– A nagyközönség a Jobbik–Fidesz-háború kapcsán ismerte meg az ön nevét, miután karakteres állásfoglalása, amelyben elmondta, hogy aki nem a Fideszre szavaz április 8-án, az vagy agyi, vagy erkölcsi problémákkal küzd, jelenleg félmillió megtekintés felett jár. Az édesapja miként vélekedett erről a kérdésről?
– Apám a kezdet kezdetétől rokonszenvezett a Jobbikkal. Ugyanazt remélte tőlük, amit jómagam is, hogy a globális háttérhatalom médiacsapatai által szétlőtt MIÉP nemzetpolitikai mondanivalóját – a „se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar” alapállásból következő dogmamentes, nemzetépítő programot, aminek Széchenyitől Gömbös Gyuláig igen jeles képviselői voltak a magyar történelemben – átmenti a szalonképes oldalra. Ez így, ebben a formában nem valósult meg, sőt a Jobbikra még több rágalmat ráhordtak, mint a MIÉP-re, de attól még a párt nemzetpolitikai szempontból komolyan vehető, hiteles erő volt 2016 augusztusáig. Apám hihetetlen csalódottsággal fogadta azt, hogy a Jobbik nem áll ki egyértelműen a kvótanépszavazás mellett, nem hirdet pár havi moratóriumot a kormány támadásában, sőt forgalomba hozza azt az alkotmányjogi és politológiai abszurdumot, miszerint a miniszterelnöknek le kell mondania, amennyiben a népszavazás nem lesz érvényes. Majd Gyurcsányhoz hasonlóan lemondásra is szólítja fel Orbán Viktort, ahelyett, hogy kommunikációjában azt hangsúlyozta volna, hogy az érvényesen szavazók 98%-a elutasítja a kvótát. Ezek után következett a migránsügyi alkotmánymódosítás elbuktatása, amit apám vegytiszta nemzetárulásnak tartott. El is döntötte akkor, hogy ha megéli, akkor életében először ő is a Fideszre szavaz.
– Borbély Imre nagy ívű elképzeléseiből mi vált valóra?
– Úgy vélem, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdésében kifejtett munkássága hozzájárult ahhoz, hogy a kérdés 2010-ben megnyugtatóan rendeződött. Ha valamikor autonómiája lesz az erdélyi magyarságnak, akkor abban apám igyekezete, munkája, kreatív gondolkodása is benne lesz.
– Merre tovább? Lesz az eddig megjelent köteteknek folytatása?
– Már készen áll egy tanulmánykötet, ami a végső simításokra vár, és félkész állapotban van egy könyv, amely apám interjúit tartalmazza. De még nem fogtam neki a publicisztikai munkásságát összefoglaló kötetnek, s végül, de nem utolsósorban sajtó alá akarom rendezni a Tóth Károly Antallal folytatott nemzetpolitikai beszélgetés tabukat nem kímélő második, elemző részét, amelyben apám a globális háttérhatalom természetét kutatta.