Az est Görgényi Ernő polgármester és Halász János országgyűlési képviselő megnyitó szavaival indult – a méltatás mellett mindketten hangsúlyozták személyes elköteleződésüket a népi kultúra felvirágoztatásának ügye mellett. A városvezető fontosnak tartja, hogy Halmos Béla mindig tősgyökeres gyulainak nevezte magát, hiszen ebben a városban nevelkedett azzá, aki lett, és ennek a településnek a szellemisége határozta meg a tudatát. „Ha fellépni hívtuk, mindig első szóra jött” – mondta Görgényi Ernő, utoljára éppen két héttel a Széchenyi-díj átvétele után, néhány hónappal a halála előtt látogatott Gyulára. Művészete és tanítói munkája a város szellemi értékeit gazdagítja ma is, és a jövőben is biztosítani fogják, hogy így lehessen. Már 1999-ben díszpolgárrá avatták, 2014-ben bekövetkezett halála után pedig emléktáblát helyeztek el az egykori háza falán. Az ezt követő évben a Gyulai Várszínház éves népzenei találkozóját nevezték el róla – de ami talán mindezeknél fontosabb, hogy életműve jelen van a köztudatban, és a hagyományok eleven részei a helyi kultúrának. Halmos Béla idén lett volna hetvenéves.
Halász János a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének elnökeként üdvözölte az emlékezőket, és a művész régi barátjaként büszkeségét fejezte ki, hogy a város példaértékűen megbecsüli munkásságát. Ne kapkodj, ne lazsálj – haladj! – ezt a tanácsot kapta Halmos a nagyapjától, és valóban így teljesítette be küldetését is. Most pedig rajtunk a sor, hogy azt a tudást, amelyet hátrahagyott, méltó módon legyünk képesek tovább éltetni.
A szervezők számára is meglepetést jelentett Halmos Kata megjelenése, aki a család részéről mondott köszönetet a városnak édesapja megbecsüléséért, és biztosította a gyulaiakat, hogy a teljes Halmos família a mai napig otthon érzi ott magát.
Az emlékező műsor két részből tevődött össze. Az első blokk közvetlenebbül kötődött a megidézetthez, a színvonalas és mozgalmas produkciókat, muzsikákat filmbejátszások szakították meg. Gyakran szólalt meg Halmos Béla a felvételeken, amelyek attól voltak a leginkább életteliek, hogy nem kioktatni kívántak, hanem egy-egy kedves történettel, anekdotával leptek meg. Látható volt egy részlet a temetéséről is, amelyen több száz vonós kísérte utolsó útjára a művészt, ugyanazt a dallamot játszva, a saját módján, hátborzongató egybecsengéssel. Halmos a táncházmozgalom egyik megalapítója volt – ezt jó néhány eleven és gyönyörűséges néptánccal köszönték meg neki a gyulai színpadon, kiváló zenei kísérettel. És persze azzal is, hogy nemcsak a fellépő táncosoknak, hanem még sokaknak az életformájukká vált, hogy őseik muzsikájára mulassanak. Az már csak ráadás, hogy 2011-ben az UNESCO is a szellemi kulturális világörökség részének nyilvánította a mozgalmat mint „szórakozva tanulni” módszert.
Az est második részében a Betyárjáték című előadást láthattuk, amelyet Szomjas György rendezett, és a Nemzeti Színházból érkezett Gyulára. Ferenczi György és a Rackajam fergeteges koncertet adott, amelynek szövegalapjai jórészt Petőfi-, József Attila-versek, illetve népdalok voltak. Virtuóz zenei és táncos értelmezését láthattuk népi hagyományainknak: elbűvölő szépségű, mégis mai, friss, virtusos, a legfiatalabbak és legkritikusabbak számára is értéket adó módon. A betyárvilág változatos oldalait jelenítették meg a táncokkal, ruhákkal, énekekkel hitelesebbé tett pillanatok – amelyekért a közönség is kimondottan hálás volt. Azért meg különösen, hogy itt is viszontláthatta Halmos Bélát a filmvásznon.
Gyulán a műsoron kívül egyéb programokkal is kapcsolódtak a megemlékezéshez. Megkoszorúzták Halmos Béla és édesapja emléktábláját, a művelődési központban pedig gazdag fotókiállítást mutattak be a prímás életének és munkásságának emlékezetes pillanataiból.