1940. augusztus 30-án hirdették ki a második bécsi döntést, amelynek alapján Észak-Erdély és a Székelyföld – összesen 43 104 km² – húsz év román uralom után visszakerült a Magyar Királysághoz.
A várpalotai Trianon Múzeum 23 óra 59 perc nevű, 2017 elején kezdődött kutatási programja azokat az embereket keresi, akik a területi gyarapodások, a bevonulások szemtanúi voltak. Másfél év alatt 65 szemtanúval sikerült videóinterjút készíteniük, felidézve a revíziós időszak, a magyar esztendők emlékeit. Köő Artúr történész, a program vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a felvett anyagmennyiség több tíz órára rúg, de naplórészletekre és különböző, a revízióval kapcsolatos relikviákra is rátaláltak.
A 78 éve történt erdélyi bevonulásról sokan meséltek már a kutatóprogram keretében, és a tanúságtevések alapján a történész szerint bátran ki lehet jelenteni, hogy az erdélyi magyarság XX. századi történelmének legszebb napjai augusztus 30. és szeptember 30. közé tehetők. Egyik interjúalanyuk úgy fogalmazott, hogy ha ezer évig élne is, szebb emléke nem lehetne, mint az a nap, amikor a magyar honvédek bevonultak a szülővárosába.
– Volt olyan interjúalanyunk, aki könnyes szemmel mesélte: azért, hogy a bevonuló magyarokat ünnepség keretében fogadhassák, elindultak a falujukból a közeli nagyvárosba. Ünneplő, új cipőjét vette fel, amely természetesen az út felénél feltörte a lábát, de mezítláb is zokszó nélkül továbbment, mert nem akart lemaradni élete legnagyobb eseményéről. Mindezeket a történeteket napokig hallgatná a magyar szívű ember, de azt is el kell mondanom, hogy volt olyan interjúalany, akinek a visszaemlékezései alatt patakokban folytak a könnyei – mesélte Köő Artúr történész.
– Gondoljanak csak bele! Egy család, amely Dél-Erdélyben él, vonaton utazva szerez tudomást a II. bécsi döntésről, ami miatt a vonaton tartózkodó magyar utasokat már rögtön akkor elkezdték vegzálni a román vasgárdisták, majd hazatérve azon nyomban csomagolnak – maguk mögött hagyva a vagyonuk jelentős részét – és indulnak lefizetni a román határőröket, hogy át tudjanak kelni Észak-Erdélybe, hogy ismét, papír szerint is magyarok lehessenek – folytatta Köő Artúr.
A kutatási program várhatóan 2018 decemberében véget ér, de addig is tovább keresik azokat az élő szemtanúkat, akik legalább 8-9 évesek voltak akkor, amikor 1938-ban Felvidékre, 1939-ben Kárpátaljára, 1940-ben Erdélybe és 1941-ben a Délvidékre bevonultak a magyar honvédcsapatok, és a Magyar Királyság területeket szerzett vissza.
Noha rengeteg interjúalanyt találtak minden visszacsatolt területről, a kárpátaljai bevonulással kapcsolatban a többiekhez képest sokkal kevesebb emlékezőt, szemtanút tudtak megszólaltatni. A történész azt is elárulta, hogy rengeteg olyan ember van még, aki nem mer jelentkezni, egyszerűen azért, mert fél attól, hogy következményei lehetnek annak, ha elmeséli ezeket az élményeit. Mindezt a kommunizmus ötven évének számlájára lehet írni.
Nagyszerű történetekre, sorsokra bukkantak. Mivel a megszólaló szemtanúk zömében magyarok, így a területi revízióról többnyire szuperlatívuszokban beszéltek.
Az viszont a történészt is meglepte, hogy az erdélyi magyarság zöme az 1944-ben bevonuló szovjetekről sokkal pozitívabban beszélt, mint az anyaország magyar lakossága – annak ellenére, hogy a szovjetek mindenhol ugyanazokat az embertelen tetteket követték el –, amit azzal lehet magyarázni, hogy az erdélyi magyarok sokkal többet szenvedtek az 1940-ben távozó és 1944-ben visszatérő, illetve a helyi románság ,,megtorló” szabadrablása, fosztogatása, ellenséges viselkedésétől, mint a Vörös Hadsereg katonáinak rémtetteitől.
A legnagyobb román közéleti napilap online kiadása, az Adevarul.ro 2015-ben írt arról, hogy az 1940-es bevonulás során a magyar honvédek román civileket, gyermekeket és nőket öltek halomra, nőket erőszakoltak meg, mindezt úgy állítva be, mintha ez általános jellemzője lett volna a bevonulás néhány napjának. Köő Artúr szerint az még szomorúbb, hogy Románia egyetlen történelmi magazinja, a sokszor magyarellenes, történelemhamisító írásokat megjelentető Historia Facebook-oldalán a napokban ismét megosztotta a kétéves írást.
A történész szerint noha megtorló akciók valóban történtek, de a cikk állításai, miszerint a magyar bevonulásnak 919 halálos és 1100 megkínzott áldozata lett volna, és több mint 15 000 ember bebörtönzésére került sor, már nettó hazugság. Az pedig, hogy Horthy Miklós kormányzót fasisztaorientált vezetőnek nevezik, csak az eszmetörténeti ismereteik hiányát árulja el.
A kutatóprogram a Budapesten és környékén élő, illetve a kárpátaljai szemtanúk jelentkezését a koo.artur@gmail.com e-mail-címen, illetve a múzeum telefonszámain (06-88-372-721, 06-30-646-7089) várja.