Ha Franco Nerónak nem is sikerült magát a magyarok szívébe lopnia a Honfoglalással, honfitársainak, a jövőre 80 éves Terence Hill (Mario Girotti) és a pár évvel ezelőtt elhunyt Bud Spencer (Carlo Pedersoli) színészeknek már régóta bérelt helyük van ott. Népszerűségüket mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a színész gyermekeinek részvételével tavaly novemberben Bud Spencer-szobrot avattak fel a Corvin sétányon. Sőt, Bud Spencer-sört is lehet kapni hazánkban. Erről a hihetetlen népszerűségről a múlt héten is megbizonyosodhattunk a fővárosban, ugyanis szeptember 20-án Magyarországra érkezett Terence Hill, hogy az új, általa rendezett filmet, a Nevem: Thomast népszerűsítse. Ő játssza a főszerepet, és felidézik benne a Bud Spencerrel közösen forgatott filmek világát, ezért az alkotás igazi nosztalgiacsemegének ígérkezik.
Múlt csütörtökön Terence Hill Harley–Davidson-karavánnal vonult fel Budapesten, este pedig a Corvin moziba érkezett a Nevem: Thomas díszbemutatójára, ahol több száz fős lelkes rajongótábor várta a vörös szőnyeg szélén. Onnan pedig lóhalálában a Syma- csarnokba sietett, hogy többek között arról beszéljen a közönségtalálkozóra jegyet váltott rajongóinak, hogyan ismerte meg Bud Spencert. Ám a szervezési hibák miatt a rajongók több órán át várták a sztárt, ugyanis a díszbemutatót és a közönségtalálkozót abszurd módon egymásra szervezték.
A világhálós beszámolók szerint a későn érkező Terence Hill csak fél órát beszélt, majd otthagyta a csalódott tömeget, de az emberek nem rá, hanem a szervezőkre voltak dühösek: a Romis Mozi által meghirdetett közönségtalálkozó ugyanis csütörtököt mondott. Azóta a filmforgalmazó és szervező közölte, hogy exkluzív DVD-csomaggal kárpótolja azokat a rajongókat, akik nem foghattak kezet, kérhettek autogramot vagy fotózkodhattak Terence Hillel.
De hogyan lehet két olasz színész ennyire kedvelt Magyarországon? Mindketten az úgynevezett spagettiwesternekben kezdték a karrierjüket, ám klasszikussá vált filmjeiket olasz rendezőkkel, olasz színészekkel forgatták a hatvanas-hetvenes években, amerikai helyszíneken. Ezt a felállást többek között Sergio Leone olasz rendező találta ki, mert akkor jó ötletnek tűnt amerikai stílusú filmeket gyártani az európai közönségeknek.
Schreiber András, az Origó hírportál filmrovatának újságírója szerint a Hill–Spencer-akciófilmek lényegében Nyugat-pótlékok voltak, a 80-as években ezeket lehetett behozni Magyarországra, és a nyugatot képviselték annak ellenére, hogy valóban olaszok voltak. Sokan ártatlan, bugyuta kis moziknak tartják ezeket, de Schreiber András szerint ez korántsem így van, hiszen sikerük titka az lehet, hogy mindig a jó győz, és általában senkit sem ölnek meg bennük, fegyver nélkül, pusztán az öklükkel verekednek az egyébként is szerethető hősök.
– És ezeket csuklóra adja azóta is a televízió, mert van rá igény. Az összes ilyen filmet viszonylag szűrés nélkül beengedték akkor, mert kevésbé voltak véresen erőszakosak, és ebben láthattuk azt az életformát – igaz, általában jó tizenöt éves késéssel –, amelyet a mi kis zárt szocializmusunkban elképzeltünk Amerikáról vagy a Nyugatról. Sportautók, szép nők, fagylalt, és farmerben járt mindenki – ilyen apróságok is hozzátartoztak a filmek népszerűségéhez – fejtette ki a filmszakértő.
A 80-as években nagyon sűrűn, egymás után kezdték el ezeket vetíteni a mozikban, a kilencvenes években pedig valószínű, hogy a tévések is olcsón meg tudták szerezni a vetítési jogokat, és ezért éjjel-nappal a Terence Hill- és Bud Spencer-filmeket adták. Mivel mindenhol ezt lehetett látni, sokan ezeken a filmeken nőttek fel, ezért olyan népszerűek manapság is –
mondta Schreiber András.