Puszták aranya címmel a nagyszentmiklósi kincs hiteles másolatairól és László Gyula régésznek a honfoglalás korát bemutató grafikáiból nyílt kiállítás a kápolnásnyéki Halász-kastélyban.
Ha azt a szót halljuk, hogy másolat, rögtön fintorogni kezdünk, hogy miért nem nézzük meg egyenesen az eredetit, minek vesztegessük az időnket holmi kópiákra. Csakhogy ezek nem kortárs másolatok, amelyeket egy mesterségét jól ismerő ötvös is el tudna készíteni, hanem a nagyszentmiklósi aranykincs galvanoplasztikai másolatai, egy értékes és ritka kópiasorozat, amelyet a XX. század elején az Iparművészeti Múzeumban készítettek.
A 23 aranyedényből álló eredeti kincset jelenleg is a bécsi Szépművészeti Múzeumban őrzik, annak ellenére, hogy 1799-ben a Temes megyei Nagyszentmiklós határában találta meg egy szerb szőlősgazda. Ám az antik tárgyakért rajongó I. Ferenc még abban az évben rendeleti úton a császárvárosba vitette, a Császári és Királyi Régiségtárba.
De előtte kézen-közön bécsi és görög kereskedők által a kincsek Pestre kerültek, ahol végül a Boráros tér névadója, Boráros János pesti városbíró gondoskodott az összegyűjtésükről és leltárba vételükről. Kevesen tudják, hogy Budapesten is láthatjuk a kincs egyik darabját, nem is akárhol: a 4-6-os villamos vonalán, a Boráros téren, ahol a régi Nemzeti Színház egyik oszlopának a tetejére helyezték el a kincsegyüttes egyik legszebbikének számító Bikafejes ivócsanakot, Varga Imre szobrász munkáját (1982).
A kósza múzeumi legendák szerint a kettős honfoglalás elméletét megalkotó László Gyula régész (1910–1998) ezeken a másolatokon mérte le az edények űrtartalmát, mert az eredetivel megegyező, hiteles példányoknak tartotta őket. A kincs másolatait legutóbb húsz évvel ezelőtt lehetett látni a szegedi Kultúrpalotában, majd ismét raktárba kerültek.
A mostani vándorkiállítás kiegészül az avar kor és a honfoglaló magyarság leletanyagaival – eredetiekkel és másolatokkal egyaránt –, megismerhetjük a kincs előkerülésének történetét és az eredetéről alkotott tudományos feltételezéseket is. A három legvalószínűbb elmélet szerint vagy VIII. századi avar, vagy IX. századi bolgár, vagy X. századi honfoglaló magyar emlékanyagról van szó. Ez utóbbi elmélet mellett kardoskodott László Gyula is, aki a 2. számú korsó égberagadásos jelenetét az Emese álma című monda egyik ábrázolásának tekintette.
A Halász-kastélyban december 31-éig megtekinthetjük László Gyula eredeti grafikasorozatát is a honfoglaló magyar nép életmódjáról, amelyen a szertartásoktól az íjgyártáson át egészen a Sankt Gallen-i dáridóig tárulnak fel egy korabeli magyar átlagos hétköznapjai.