Február 16-án nyílt meg a Műcsarnok legújabb, Kilenc műteremből című tárlata. A koncepció a két éve bemutatott, Frissen című gondolatmenet folytatása, vagyis a Műcsarnok kilenc (műterem léptékű) terme egy-egy művész és kurátor otthonává válik a kiállítás idejére.
Ezúttal Bullás József, Turcsányi Antal, Baksai József, Faa Balázs, Kapitány András, Lajtai Péter, Nagy Gabriella, Agnes von Uray (Szépfalvi Ágnes) és Pázmándi Antal munkáit láthatjuk a termekben, Rockenbauer Zoltán, Szegő György, Kondor-Szilágyi Mária, Fazekas Réka, Markovits Réka, Medve Mihály, Mayer Marianna, Csóka Edina és Reischl Szilvia kurátorok közreműködésével és tolmácsolásával.
A Műcsarnok munkatársai ezúttal is a tárlatok inspirálta, interaktív művészeti programokat szerveztek családoknak, kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Az ihlető közegben a hétvégi kikapcsolódásra és a szellemi mélységekbe alámerülni vágyók mind megtalálják a számításuk, ha figyelik a Műcsarnok programjait. Néhány műtermet ragadunk csak ki a kilenc közül.
Bullás József szédítő élmény vibráló, következetesen strukturált optikai absztraktjaival. Ha valakit izgatnak a felületkezelési technikák, itt van mit tanulni: hengerelést, cuppantást, aláfestést, visszakaparást is látunk.
Turcsányi Antal terme az antropológusok, színháztörténészek, de szimplán az ősmítoszaink iránt érdeklődők számára is kiváló terep a devolúcióval, a mitológiák féllényeivel vagy a Iaszón-mítosszal kapcsolatos ismeretek felfrissítésére, újragondolására.
Pázmándi Antal szobrász-keramikus több korszakából látunk organikus konstrukciókat; kevesen tudnak ennyire konzekvensen térben és síkban fogalmazni a lehetetlen terekről és formákról vagy – ahogy Attalai Gábor fogalmazott egy 1981-es katalógusban – a befejezetlen jelenről. A fiókáját etető kék robotmadár és a gázmaszkos Madonna örök kedvenc marad.
Nagy Gabriella a tájkép és az állatábrázolás zsánereit értelmezi újra, önfeledtségében is kissé keserű kacajra ingerlő szürreális képzettársításaival és bátor, meredek léptékváltásaival. A varázsgombás nyírfaerdőt, a rókát a homlokából kinövő ceruzával vagy épp a festéket hányó, szomorú medvét mindenkinek látnia kell.
Kapitány András termében rendezetlen struktúrák és felületosztások részesei lehetünk, ha elég bátrak vagyunk a színfalak mögé nézni – a kultúrtörténeti kontextusról, vagyis a bátorság kellő mértékéről csak annyit, hogy a művész az egyik kísérőszövegében Oswald Spenglert is megjelöli igazodási sarokpontként.
A kiállítás március 18-ig látogatható.