Először jelent meg olyan történelemkönyv, amely a magyar–lengyel barátság krónikájaként is olvasható. A Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal című munka lengyelül és magyarul is napvilágot látott, és mindkét országban ez az első ilyen témájú történetírás.
Konrad Sutarski történelemkönyvét nem tudom kizárólag szakmai szempontok szerint ajánlani, mert ez esetben felszínesnek érezném, csupán a történészi munka alaposságát, módszereit és a kutatás irányait firtatni vagy méltatni.
Az alig százharminc oldalas könyv első fejezete Lengyelország első királyi nemzetségéről, a Piast-házról szól, az utolsó, nyolcadik fejezet pedig napjaink történelmi jelentőségű változásait vizsgálja: a záró alfejezet a Lengyelország és Magyarország a mai világhelyzet tükrében – veszélyek és perspektívák címet viseli.
A Méry Ratio Kiadónál megjelent, gazdagon illusztrált könyv igényes képzőművészeti anyag, megrázó fotódokumentumok és precíz térképek segítségével teszi megragadhatóbbá a Lengyelország történelmét bemutató fejezeteket.
Hatalmas vállalás egy nép átlátható terjedelmű, mégis aprólékos krónikáját megírni, de ebben a könyvben az empátiával szemlélődő értelmező is tetten érhető – szerzője mérnöki precizitással és arányérzékkel építi fel az egyes fejezeteket, ugyanakkor a költőkre jellemző érzékenységgel mutat rá olyan összefüggésekre, amelyekre a történészszakma hűvös tárgyilagosságra törekvése nem bátorkodna.
Fontosnak érzem itt megemlíteni, hogy Konrad Sutarski 1934-ben, Poznanban született, és az 1956-os kulturális megújulás idején fiatal mérnökként lett tagja annak a költőgenerációnak, amely meghatározza az elmúlt hat évtized lengyel költészetét. 1956-ban, amikor több mint tízezer honfitársával együtt ő is vért adott a magyar szabadságharc sebesültjeinek, még nem sejthette, hogy Magyarország egyszer választott hazája lesz.
1965-től él Magyarországon, műfordítóként szerepet vállalt a magyar költészet lengyelországi megismertetésében, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat egykori elnökeként és a budapesti Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára (jelenleg Lengyel Kutató Intézet és Múzeum) alapítójaként és korábbi igazgatójaként a magyarországi lengyelségért munkálkodott, és teszi ezt ma is fáradhatatlanul.
Ennek a munkának az eredménye a most megjelent könyv is, amely az ezeréves lengyel–magyar történelmi kapcsolatok feltérképezésén túl arra is kísérletet tesz, hogy láthatóvá tegye a néplélek működését és a két nemzet barátságának épülését a történelmi hányattatások közepette.
A közös emlékezet ébren tartásának legfőbb tétje a közös értékek őrzésére irányul. A szerző rámutat arra – mint a lapunkban rendszeresen olvasható publicisztikáiban is –, hogy a történelem során hányszor fordult elő, hogy miközben a keresztény Európa tehetetlenül toporogva várt a végzetére vagy a veszélyek létét tagadva könnyelmű döntéseket hozott, Lengyelország és Magyarország voltak azok a védőbástyák, amelyek mögött megmaradhatott az a kultúra, amelybe születtünk.
Ez a védőbástyaszerep nehéz, és a maga jelen idejében igen hálátlan feladat – állapíthatjuk meg a történelmi kitekintést olvasva, ma viszont számolnunk kell azokkal a perspektívákkal, amelyeket a könyv zárófejezete vázol, azaz hogy mi a lengyel–magyar összefogás tétje abban az Európában, amelyben a nemzeti kultúrák és hagyományok őrzőit az értékek és eszmények tekintetében közös nevező nélküli multikulturalitás felé irányítják.
Konrad Sutarski: Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal, Méry Ratio Kiadó, 2018.