– Televíziós műsorokon kívül eddig senki nem rajzolta meg filmen Dózsa László színész-rendező, érdemes művész forradalmi szerepvállalását?
– Elsőként most készült dokumentumfilm az életéről: dramatizált jelenetekkel, archív felvételekkel láttatjuk visszaemlékezéseit. Dózsa László forradalmi szerepvállalása nemcsak azért rendkívüli, mert a legfiatalabbak között ment a tüntető tömegbe, hanem azért is, mert novemberi brutális kihallgatása után a klinikai halál állapotába került, tömegsírba helyezték. Két részeges sírásó dobta volna rá a földet, amikor az egyik felkiáltott, hogy: „Te, ez él!” A Szabolcs utcai kórházban nyolcórás műtéttel mentették meg az életét, de a golyót nem tudták a fejéből kivenni. Legjobb barátját, Klein Robit mellette lőtték meg, és azóta sem tudja, hova került, mi lett vele. Érzelmileg ezt a sérülést a mai napig nem tudja feldolgozni.
– Később elővették a forradalomban való részvétele miatt?
– Amikor keresni kezdték, ő már a színművészeti főiskolára járt. Felvételi nélkül került be, hiszen négyéves kora óta színpadon volt, anyja mutatványosként dolgozott a Népligetben. Kemény Henrik bábművészt apjaként szerette és tisztelte. Mivel édesanyja 1944-ben Kemény Henrikékkel együtt bújtatta az üldözötteket, ezért részben az ő védőszárnyuk alatt nem vették elő. 1958–59-ben megint veszélybe kerülhetett volna, akkor Ádám Ottó rendező, a színiakadémia tanára azt kérte tőle, hogy három hónapig ne menjen a színház közelébe. Több mint fél évig a környékre sem ment.
– Színészként hogyan alakult a pályafutása? Filmszerepet kapott ezután?
– Sára Sándor 80 huszár című filmjében főszerepet kapott, amelynek története szerint a huszárok elindulnak Lengyelországból Magyarországra, hogy beálljanak harcolni a forradalomba. Számos jelenet utalt az 1956-os forradalomra és szabadságharcra; áthallásos film született, nagyon nagy alkotás. Akkor Cserhalmi György azt mondta Dózsa Lacinak, hogy „te már nem kerülsz ki a filmgyárból, egyik filmet csinálod majd a másik után.” Ez volt az első és az utolsó filmje Dózsának, aki egyébként remek karakterszínész.
– A Népligetet és a mutatványosok világát, majd annak felszámolását mennyire érinti a film?
– Kimegyünk a Népligetbe a kamerával, ahol Dózsa László megmutatja ennek a különleges egykori világnak a nyomait. Kispénzű emberek népszínháza volt, ami nagyon mély emlékként él benne. Egy villanás erejéig visszajön Skoti bohóc figurája is, akinek az esete hozzájárult ahhoz, hogy Dózsa Lászlóból forradalmár lett. A film egyik legmegrendítőbb története az övé: az ötvenes évek elején kritizálta Rákosit, ezért a bőrkabátosok felmentek a színpadra, ütlegelték és elvitték. Annyira megverték, hogy soha többé nem épült fel sérüléseiből. Annál nagyobb bűn nincs a világon – fogalmazza meg a filmben is Dózsa László –, mint amikor egy bohócot majdnem agyonvernek, hiszen nekik még a királyok idejében is szabad volt mindent lefordítaniuk a humor nyelvére. De Rákosiék nem ismertek tréfát.
– A Népligetben élte tehát meg a diktatúra kegyetlenségeit…
– Elmondása szerint Skoti bohóc megverését nem tudta feldolgozni. Látta, miként verték szét és hordták el mások tulajdonát, életművét.
– Körbejárt egy fotó a világban egy fehér ballonos forradalmárról, aki egy tank tetejére mászott fel, kezében zászlóval a véres csütörtök napján. Ő ihlette A fehér ballonos című húszperces filmet?
– Nagy József Mihály iparművész akkor a húszas éveiben járt. Pokoli nap volt: körtüzelést rendeltek el, lőttek a Mezőgazdasági Múzeumból, a Parlamentből, az Akadémia utca felől, előre megtervezett módon. A Kossuth térre terelték az embereket, majd többszörös sortűzben több mint ezren vesztették életüket. Ezen a napon Nagy József Mihály felmászott egy szovjet tank tetejére, ezt egy francia fotós örökítette meg. A kép valóban bejárta a világot, de sokáig nem tudta senki, ki a képen látható fiú. Negyven éve vagyunk barátok, és nekem is csak a rendszerváltás után merte elárulni, hogy ő volt az, hiszen még a nyolcvanas években is büntetéssel sújthatták volna ezért.
– Vannak személyes élményei a forradalom napjaiból?
– Tizenhárom évesen az Astoriánál voltam, amikor Csepel teherautók érkeztek és invitáltak minket a tüntetésre. Egy mázlink volt, hogy nem fértünk fel a teherautóra, gyalog indultunk el. A Madách Színházig sem jutottunk, amikor valami irdatlan kerepelés, géppuskatűz indult el. Ez volt az első sortűz. A fehér ballonosnak szerencséje volt, valahol leguggolva, megbújva túlélte a borzalmat. A kegyetlen múlt mellett a forradalom emelkedett pillanatait is szeretnénk visszahozni, amelyhez foghatót százévente élhet meg egy ország, és amit nekem alkalmam volt személyesen megtapasztalni.