Egészen különleges opera-előadást ajánlok. Kezdjük azzal, hogy – főképpen a laikus, amilyen magam is vagyok – felejtsen el mindent, amit az operáról tud vagy tudni vél. Olyat, mint ez, úgysem tud elképzelni.
A Budapesti Operettszínház Kreatív kapcsolatok című kamaraoperáját a Miskolci Operafesztiválon mutatták be, a fővárosi közönség pedig nemrég kezdhette ismerkedését a produkcióval. Zeneszerzője Beischer-Matyó Tamás, a librettót és a dalokat Mechler Anna szerezte. A 2013-ban egy másik társulatnak írott darabot az Operettszínház Kálmán Imre Teátrumára Székely Kriszta rendező és Mátrai Diána dramaturg alkalmazta – ha igazak a hírek, húzva, feszesítve, sűrűbbé téve az eredetit.
A szikár, mindig csak eltartással lirizáló, szarkasztikusan csattogó léptekkel a végkifejlet felé haladó cselekményvezetés Tarantino és Guy Ritchie korai munkáit idézi. Ha hiszik, ha nem: ennek az operának izgalmas a cselekménye. A szünetben azon aggodalmaskodunk, vajon jobbra fordul-e a szomorú programozó (László Boldizsár) sorsa, hisz ő is annyit aggódik szegény. Tényleg a szeretője lesz a szintén nem túl jó passzban lévő énekesnő (Lukács Anita) a főhősnek? És főhősünk felesége (Frankó Tünde) vajon nagyon csodálkozna, ha férje csakugyan szeretőt tartana? Elvégre az üzletasszony inkább a bankszférát vallja hites urának.
Főhősünk pedig, a botcsinálta Giovanni, az elfuserált Cippola, a kreatív kapcsolatokat kereső magazinfotós (Kendi Lajos), akinek van egy különleges, vagy paranormális, vagy zseniálisan manipulatív képessége: akit lefotóz, és a magazinba rak, az a riportalany egyszeriben úgy érzi, élete megváltozott, mindent lebíró akaratra tett szert, és megvalósíthatja végre álmait. Vagy úgy érzi, halálosan szerelmes a fotósba. De emberünk nem felel azért, akit megszelídített, hanem szépen odébbáll, esetleg még jól padlóra is küldi azt, akit korábban inspirált.
Ha az olvasó thrillerszagot érez, jól érzi. Még egy fegyver is eldördül, vér folyik, van némi erotika is. Emiatt merem ajánlani az előadást akár kamaszoknak is, mondjuk első beavatásnak az opera világába. Mert leköt a sztori. És ahhoz sem kell vájt fülűnek lennünk, hogy a megszámlálhatatlan zenei poént és utalást élvezzük.
A mű ugyanis sokszor műfaji paródiának is beillik. Ugye ismerős az, amikor az emberfia először hall operát, és aztán azzal szórakoztatja környezetét, hogy a teljesen hétköznapi mondatokat énekelve mondja? Akkor most képzeljük el, hogy egy igazi operában egy igazi opera-énekesnő halálosan komolyan, mindent bedobva percekig áriázza azt a szót, hogy hűtőszerelő.
És az a rengeteg apró, hangulatfestő nyekergés, kotyogás, idegborzoló húrvinnyogtatás! Szinte látjuk a karakterek lelkét a hangokban kiterítve.
A Kreatív kapcsolatok a bizonyíték: az opera nagyon-nagyon szórakoztató is lehet.