– Hogyan tudná leírni az Uránia közönségét, hogy kell elképzelnünk ezt a százezer nézőt?
– Nehéz kérdés, mert ez egy nagyon változatos közönség. Az Uránia mint Nemzeti Filmszínház éppen attól egyedi a hazai mozik sorában, hogy nemcsak bizonyos ízlés- és gondolatvilágú nézőket, a társadalom szűk rétegeit próbálja kiszolgálni – ami adott esetben könnyítené is a működését, hiszen egy célcsoportot könnyebb kiismerni és magunkhoz szoktatni –, hanem a legkülönfélébb érdeklődésű emberek és korosztályok számára kínál tartalmas, igényes szórakozást. Hogy konkrétabb legyek: 2016 őszén indult el például Összhang sorozatunk, amelynek keretében – az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával – felirattal látunk el új magyar filmeket, elsősorban a siket- és nagyothalló nézők, de akár magyarul tanulók számára is. Ugyanezeket a filmeket gyakran angol felirattal is vetítjük, amivel turisták és az itt élő külföldiek számára is elérhetővé tesszük a kortárs magyar filmkincset. Van egy filmklubunk, a Közelkép, ahol filmtörténészek segítségével vitatjuk meg a legfrissebb magyar alkotásokat, tehát ismét másik keretben tálaljuk ugyanezeket a címeket. Vagyis a mozi a máshol is látható tartalmak közönségét sem tekinti eleve adottnak, azok közönségét is építi. Ugyanakkor rengeteg egyedi, máshol nem látható tartalmunk van, és ezeknél a közönségépítés még ennél is összetettebb feladat. Hiszen olyan műsorok követik egymást szoros egymásutánban, amelyek egészen más ízlésvilágokhoz közelítenek. Egyik nap MET-operát közvetítünk a világ első számú operaénekeivel New Yorkból, másik nap a 3D-s Nick Cave-filmet (One More Time With Feeling – a szerk.) vetítjük tribute koncerttel. Egyik nap Jelenczki István nemzeti önvizsgálattal foglalkozó filmje kerül műsorra (Ön-Tér-Kép – a szerk.), másik nap az Anna Karenina újbóli feldolgozása és ahhoz kapcsolódóan egy százéves Garas Márton-film megy élőzenei kísérettel. Meggyőződésem, hogy ez így jó, ez a feladatunk, még akkor is, ha ez sokkal több gonddal jár, mint a hagyományos moziüzem.
– Hogyan lehet így, ennyiféle tartalommal arculatot teremteni?
– Az arculatot nálunk erősen formálja az intézmény gyakorlatilag a filmtörténettel egyidős története. Az épület 122 éves, műemlék, egy nagyon díszes és nagyon kötött tér. Itt forgatták és mutatták be 1901-ben az első magyar filmet, A tánczot, amelyről egyébként páholyt neveztünk el az emeleten, és amelynek az egykori bemutatójához, április 30-hoz kapcsolódva hozta létre idén a Nemzeti Filmalap a magyar film napját, így az emléke remélhetőleg még inkább bekerül a köztudatba. Van tehát egy nagyon erős történeti Uránia-kép, amiben a századfordulón az akadémikusok által itt kezdeményezett tudományos ismeretterjesztés is erősen benne van. De benne van az is, hogy az Uránia presztízsmozi is, ahol az ünnepélyes körülmények adottak egy díszbemutatóhoz. Ennek köszönhetően járt itt már Terry Gilliamtől Roman Polanskin át Helen Mirrenig sok világsztár, legutóbb A hely bemutatóján például Paolo Genovese. Vagyis nekünk ehhez az örökséghez kell felérnünk, amit az igényes, változatos kortárs kínálattal és a programok következetesen magas színvonalával érhetünk el. Most, július 14-én például Ingmar Bergman születésének 100. évfordulójára emlékezünk két filmmel. Az egyik egy portré róla, premier előtt, a másik egy kevésbé ismert filmje, az Egy nyári éj mosolya, amelyet Stockholmból rendeltünk meg digitális kópián. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindent az elérhető legjobb minőségű hordozón, lehetőség szerint eredeti nyelven tegyünk elérhetővé, hiszen manapság mindenhol tartanak vetítéseket, múzeumban, kocsmában, háztetőn, de gyakran gyalázatos képpel és hanggal – tisztelet a kivételnek –, ami, ha pénzt kérnek érte, rengeteget árt a mozizás intézményének. Az arculatra visszatérve: az Urániába járók tudják, hogy nálunk a magyar filmek kitüntetett figyelmet kapnak. Miközben a magyar filmek nézettsége országosan tíz százalék alatt mozog a mozikban, a mi vetítéseink és közönségünk egyharmadát a magyar címek adják. Ez a kiemelkedően magas arány a bemutatott filmek számában is visszaköszön: az évadban közel 450 alkotás szerepelt a műsorunkon (köztük rövidfilmek is), és ezek harmada volt magyar. Ez azt is jelenti, hogy nálunk nemcsak azokat a friss magyar játékfilmeket lehet megtekinteni, amelyek országosan forgalmazásba kerülnek, de sok olyan dokumentumfilmet, díjnyertes rövidfilmet, filmklasszikust is, amit sehol máshol.
– Melyik programokat emelné ki a most zárult évadból?
– Mindenképp kiemelném a februárban tartott V4-es filmfesztivált (Előhívás – #V4filmfeszt – a szerk.), amelyet a Balassi Intézet megbízásából saját szervezésben valósítottunk meg a visegrádi országok kulturális intézeteivel együttműködve, és ami egészen kivételes szakmai és sajtóvisszhangot kapott, mert több volt vetítések sorozatánál, tényleg kísérletet tettünk a régió közös filmes hagyományainak meghatározására. Személyes kedvencem volt az évadban a hat hónapig tartó Római anzix sorozat is, amelyben Fellini, Sorrentino, Özpetek, Nanni Moretti és mások filmjeinek segítségével mutattuk be az Örök Várost, összesen tizenegy vetítésen. Ezzel a programmal egy nagyon komoly filmszerető közönséget, két és fél ezer embert sikerült megmozgatnunk. Ezért is határoztuk el, ismét az Olasz Kultúrintézettel együttműködésben, hogy ősztől folytatjuk a sorozatot, ezúttal Itália távolabbi szegleteibe vesszük az irányt, Toscanától Szicíliáig, Lombardiától Pugliáig. Hasonlóan folytatódnak filmheteink, köztük a Spanyol Filmhét, amit szintén kiemelendő érdeklődés kísért tavaly. 220 fő körül volt a vetítések átlagos nézettsége, ami – amellett, hogy unalmasnak látszó statisztika – beszédes, ha belegondolunk, hogy ma Magyarországon egy mozielőadáson (a blockbustereket is beleszámítva!), átlagosan 31 néző ül, míg egy art mozibeli előadáson már csak 20, egy art mozibeli art film vetítésen pedig ennél is kevesebben. Ez a mai mozis realitás, ezért kell egy 425 fős dísztermet egyedi programmal megtölteni, hiszen kizárólag normál műsorrendi filmekkel nem lenne fenntartható.
– 2015 tavaszán vette át a Nemzeti Filmszínház vezetését, azóta bő három év telt el. Miről szólt ez a három év, mi volt a fő tapasztalata?
– Ez a három év elsősorban az intézményes működés megerősítéséről szólt, nagyon komoly átszervezésekkel, például új jegyrendszer bevezetésével, a jegyárpolitika teljes átalakításával, egy sokkal takarékosabb gazdálkodás és hatékonyabb épületüzemeltetés kialakításával, hosszú éve esedékes irodai korszerűsítésekkel… Ez a munkánknak az a része, ami kívülről nem látszik, nem is kell látszania. A látogató talán csak annyit érzékel, hogy egy energikusabb stáb, rendezettebb környezet fogadja. Az elmúlt három év kapcsán nem megkerülhető a 2015 őszén az Urániát ért katasztrofális vízkár, aminek következtében a két alagsori terem használhatatlanná vált. Önerőből ezeket a mozi nem tudta helyreállítani, így az a rengeteg pluszmunka sem látszik, amit a beázás jelentett nekem és az egész stábnak. Egyrészt számos helyreállítási munkát elvégeztünk, hogy a díszterem legalább üzemelhessen. Másrészt kitaláltuk, hogyan működtethető az intézmény egyetlen gigantikus teremmel. Harmadrészt lezajlott egy komoly per a biztosítóval, ami a helyreállítás megkezdését eleve nem tette volna lehetővé, és aminek a keretében felmérések és kalkulációk sora született – ez a per idén szerencsére lezárult. Feljegyzések tömkelegét készítettük el minden egyes lépésről a felújítás kérdésében illetékes döntéshozók számára. Még mindig nem látjuk a jövőt biztosan, de legalább elindult a helyreállítási munkák felmérése. Mivel az évad folyamán az épület kihasználtsága maximális, komolyabb leállásra legközelebb 2019 nyarán kerülhet sor. Reméljük, hogy akkor megtörténik az alagsor rehabilitációja, sőt hogy egyéb, a 16 évvel ezelőtti felújítás óta elavult, elhasználódott megoldásokat is sikerül megújítani.
– Miről fog szólni emellett a következő évad?
– Rengeteg programmal készülünk, amit a nézők már várnak. Folytatódnak a társművészeti közvetítések, a Metropolitan Opera és a Bolsoj Balett évadát már meghirdettük, és hamarosan nyilvánosak lesznek a National Theatre és az Exhibition sorozat címei is. A szokásos filmhetek és a már említett olasz sorozat mellett egy lengyel vetítéssorozattal is készülünk a lengyel államiság 100 éve alkalmából. A zeneszerető közönség felfigyelhetett arra, hogy az Uránia három éve hangsúlyosabban jelen van a főváros zenei életében is. Tavaly harminc koncertünk volt, sok közülük filmes kötődéssel. Ősztől sem lesz ez másképp. Tervben van kamarazenei koncertsorozatunk folytatása a Sinfonietta Pannonica zenészeivel. Készülünk Korcsolán Orsolya augusztusi koncertjére a Zsidó Kulturális Fesztivál keretén belül, egy Werner Herzog filmkoncertre a CAFe Budapesten belül. Novemberben mutatjuk be a nemrég hat Emmy-díjjal is elismert The Violin Alone című koncertfilmet, amelynek főszereplője, Oláh Vilmos hegedűművész személyesen is fellép majd az esten.