Hogy kerül az intézményesített hullagyárba a kellemesen (és hamisan) nosztalgikus, század eleji polgári dekadencia? Intézményesen, kérem. A háború elején ugyanis mindenki meglepve tapasztalta, hogy a katonák nemcsak meghalni és megsebesülni tudnak, hanem majdnem ugyanilyen arányban nemileg megbetegedni is, a teljes harcképtelenségig menően. Hatástalan volt az önmegtartóztatás egyházi intelme, hatástalan volt a fölvilágosító-megelőző kampány (mondjuk én jobban félnék a több példányban is kiállított, gonoszul csillogó, a húgyhólyag mosására szolgáló katétertől, mint akármennyi, szuronyrohammal kombinált önmegtartóztatástól, de dédapáink ebben is keményebbek voltak), egy megoldás maradt: a bordély. De nem ám csak úgy, nekifutásból, hanem hivatalos, katonai szabályzattal, a bordélyvezetői rangban udvari tanácsos szintű tiszttel, heti két orvosi vizsgálaton áteső, törvényesen dolgozó lányokkal. Volt szabály a ruhára, az alsóneműre (arra is, hogy munka közben mindez levehető), aktus előtti és utáni fertőtlenítésre (a bakáknak meleg, szappanos víz, bórvazelin, jobb helyeken fertőtlenített óvszer íratott elő). Egy tiszti örömlány 24 óra alatt hat, egy legénységi 12 alkalommal szolgálhatta ki a látogatókat. A legénységi örömlányokat is 1. és 2. osztályba sorolták, a kasztok között átjárás nem volt – itt senki nem válhatott úri kokottá, mint a civil életben –, a legalsó osztályt a közbeszédben csak lövészároklotyónak nevezték. A tábornoki „személyzetet”, akikkel közönséges baka sosem találkozhatott, külön kiképezték, a „mesterlevelet” a fekete szaténharisnyára biggyeszthették piros szalagocskák képében.
A kiállítás két fölállított enteriőrje: legénységi és tiszti kupiszoba. A tiszti szinte akármilyen alsópolgári lakás hálószobája lehetne, csak a vetetlen ágy utal valami rosszra. El is játszom a gondolattal: túl szép ez, túl idilli… Persze olcsó hatásvadászat lenne bekoszolni, művérrel összefröcskölni az ágyneműt, de mégis… Pedig ott az egyetlen jó megoldás az orrom előtt: az ágy elé függesztett molinón a számokkal ellátott, erotikusan pózoló lányok. Némelyik mosolyog is. A szemükben pedig ugyanaz az üresség, mint a korabeli bakafotókon a frontszolgálatosokéban. A legénységi szoba pedig… Nagyon el kellett annak határoznia magát, aki egy fadobozban akarta csinálni 15 perces határidővel, miközben az összes bajtársa kintről hallgatta, hogy hol tart.
Szókratész óta tudjuk, hogy Éroszból van magasabb, meg alacsonyabb. Ez a tárlat nem a halhatatlan, égig érő szerelemről szól, felületesen azt mondhatnók, itt bizony szegény Éroszt csak alulnézetből látjuk. Igaz ez az ábrázolt miliőre, ahol a testiség teljesen gépiessé vált, a falanszterszex még Donatien Alphonse Francois de Sade márki előtt is ismeretlen világára, ahol a beszélgetést a kankófecskendő, a gyöngédséget a fémpesszárium vagy a beszédes nevű Neverrip bársony gumihólyag pótolja. De szerencsénkre látjuk a paraszti erotikakultúra tárgyait is. Köztük azt a fajátékot, amelynek poénja az évköri ünnepekhez kapcsolódó parodia sacra előadások alkalmával élő szereplővel szokott előadatni: koporsóban a felöltöztetett halott, és ha a gomb megnyomásával elhúzzuk a koporsófödelet, nemcsak az elhunytat pillantjuk meg, hanem jókora, erektált péniszét is. Persze ez sem a magasabb Érosz. De a halált már ki tudja röhögni a kis nyavalyás.
A kiállítás október 1-jéig látogatható.