Ahhoz, hogy megértsük, mi a különbség egy zseniálisan eredeti (és bátor), valamint egy eminensen tökéletes (és gyáva) film között, elég csak közvetlenül egymás után megnéznünk Sós Ágnes Szerelempatak című 2013-as magyar dokumentumfilmjét és Bill Holderman nemrég bemutatott, Könyvklub című amerikai romantikus vígjátékát.
Mindkét film tiszteletre méltó korú asszonyságok szerelemről és szexualitásról kialakult véleményét hozza közel nézőjéhez, de amíg az egyik közben egyre kevésbé látunk át a nevetéstől kicsorduló könnyeink fátyolesőjén; addig a másik olyan irányba kanyarodik inkább, amelyre nincs jobb felsóhajtó módú jelzős szerkezet, mint az, hogy „édes istenem, ez mennyire nagyon amerikai”.
A Szerelempatak székely asszonyai a maguk természetességével nyűgözték le a nézőket, és persze azzal a magától értetődő – előítéleteinkből táplálkozó – ellentmondással, hogy a székely nénikék nem egy skanzen kellékei, hanem nagyon is élő, ráadásul annál is kajánabb teremtések. Velük ellentétben a Könyvklub amerikai felső középrétegbeli asszonyainak élete és öregkora, konfliktusaik és problémáik halmaza – hiába minden színészi brillírozás – annyira mű, mintha egy skanzen animátorai lennének.
A tinivígjátékok főbb szereplőivel elég sok rokonságot mutató nagyikat nem érdekli semmi más, csak a szex, a szex és a szex. Életük átlagos, még közép-európai szemmel is, valahogy így: az első 18 éve özvegy, egy macskával él, bíró; a második az érzelmei elől a karrierépítésbe, a plasztikai sebészhez és az egyéjszakás kalandokba menekül, szállodatulajdonos; a harmadik férjét nemrég nyugdíjazták, excentrikus és aneszteziológus; a negyediket két felnőtt korú lánya a széltől is óvná, friss özvegy.
A négy nőt négy nagyon nagy színésznő játssza, örömből, lubickolva, csodálatos rezdülésekkel: Diane Keaton, Jane Fonda, Candice Bergen és Mary Steenburgen. Ez pedig sokat ígérő, ahogy az alaphelyzet felállása is: van nekik egy négy évtizede működő, havi rendszerességgel összeülő könyvklubjuk, ahol a frissen kiválasztott olvasmány nem más, mint E. L. James A szürke ötven árnyalata című sikerkönyve.
A négy asszony neki is kezd az olvasásnak, a film pedig addig jó és érdekes, amíg megmarad az egy lépéssel távolabb helyezkedő irónia, a folyamatos reflexiók és recepcióesztétika vizsgálatának területén. Frappáns, egymondatos műértelmezések, dialógokba szőtt klasszikus sorok Herman Melville-től Dylan Thomasig, a befogadás helyzetkomikumai, az életre ráolvasott műalkotás derűje, a véletlenszerű bölcsészet kifigurázása: mindez a Könyvklub első fele.
A négy nő közben nemcsak olvasóként, hanem emberként is előtérbe kerül: jeleneteződik családi és magánéleti válságuk és négy férfihoz fűződő kapcsolatuk – akiket szintén színészóriások formálnak meg, például Andy García, Don Johnson, Richard Dreyfuss. És ahogy percről percre a könyv és olvasó közti kapcsolat helyét átveszi a férfi és nő közti kapcsolatok bemutatása, úgy alakul át szemünk előtt a film szellemes vígjátékból szirupos romkommá, intellektuális sziporkagyűjteményből feltekert amplitúdójú érzelmi tocsogássá.
Ezen az irányon pedig se az alkotók, se a színészek nem akarnának változtatni, sőt! Az elején kicsit sem gondoltuk volna, de a végén a happy end tényleg annyira klisés lett, hogy feminizmus ide vagy oda: a film tanulsága annyi, hogy még mindig erre a klasszikus mesére van a legnagyobb szükség!