Berki Viola festményeit nézegetve valamely ismerős tájba csöppenhetünk: sárkányok, madarak, kígyók, burjánzó indák, ragyogó színű virágok, szerelmesek és mitológiai lények sorakoznak előttünk – egyszerre egzotikus és otthonos itt minden. Olyanok ezek a képek, mintha egytől egyig régről ismert történeteket illusztrálnának – talán mindannyian ilyennek láttuk gyermekkorunkban az Ószövetség világát, a történelmi mondáinkat, a népmeséinket és az Ezeregyéjszaka varázslatos történeteit.
Berki Viola életművéről méltatlanul kevés szó esik, ezt szeretné orvosolni a Magyar Művészeti Akadémia, amely nemcsak egy átfogó kiállítást tár az érdeklődők elé a Pesti Vigadó kiállítóterében, hanem ennek kísérőrendezvényeként egy szakmai konferenciát is szervezett, és egy igényes kivitelezésű albumot is megjelentetett a tárlat anyagából.
Ahogy Szűcs Károly művészettörténész jellemezte, „egy irritálóan érdekes életmű” a Berki Violáé, ugyanis a szakma számára mintha zavarba ejtő volna ezekkel a provokatívan naiv képekkel foglalkozni. Ezért is nagy előrelépés az április 12-én megtartott szakmai konferencia, ahol az egykori pályatársak és ismerősök anekdotái, visszaemlékezései és méltatásai mellett értelmező, elemző, kontextualizáló előadások is elhangzottak, rámutatva ezeknek a műveknek a sokrétegűségére.
Berki Viola alkotói világát egyaránt meghatározza a Kiskunhalas határában lévő Kötöny-pusztán eltöltött gyermekkor, a magyar történelmi múlt, a bibliai témák és a keleti művészet iránti tisztelete. Az aprólékos kidolgozottság, az álom- és meseszerűség határán mozgó képi megfogalmazások és a perzsa miniatúrák hatása kortársai közül Gross Arnold grafikai munkáin is megfigyelhető, de Berki Viola mindezt festőként is alkalmazta. A szovjetunióbeli alkotótáborokban ismerte meg Andrej Rubljov ikonfestészetét, amely szintén hatással volt egyes képei kompozíciójára.
Talán leginkább ebben érhető tetten e képek „érdekessége”, ahogyan a naiv művészetből eredeztethető ábrázolásmód olyan erőteljes és letisztult kompozíciókban lel otthonra, amelyek egyaránt rokoníthatók a németalföldi késő gótika, a korai reneszánsz, a népies szürrealizmus, az indiai művészet ismert műalkotásaival. „Örülnék, ha olyan szinten tudnék megfesteni valamit, mint egy reneszánsz kép jelentéktelen részlete. De ennél többet is szeretnék. Olyan képet csinálni, amiben minden megvan. A teljesség” – olvashatjuk Berki Viola vallomását Frank János Szóra bírt műtermek című könyvében.
Berki Viola számára meghatározó volt a szomszédos műteremben alkotó Kondor Bélával kötött barátság és a Kondornál megforduló művésztársaság. Itt találkozott Nagy Lászlóval is, aki Viola rajzai című versében így ír a munkáiról: „Tart a menet mindörökké, / megtűzdelve tőrrel, érccel, / fegyverek közt érvelünk mi / az Énekek Énekével. // Higgyük-e, hogy itt a hajnal, / ha jön fölnyitott erekkel? / S fölfordul az üveghintó / nagy kokárda-kerekekkel? // Nyúlfület a holdvilágba, / bölényt a megbontott ágyba, / drámát agyvelőnkre hímez / Viola kezének árnya.”
A Pesti Vigadóban május 20-ig látogatható, Egy ember élt és álmodott című kiállítás két teremben tárja elénk Berki Viola olajképeit, akvarelljeit, ceruza-, tus- és szénrajzait, valamint szitanyomatokat, rézkarcokat és mázas kerámiákat is.
Portré
Berki Viola (1932–2001) 1951-től volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákja, de 1954 és 1955-ben politikai okokból kizárták, ezért csak 1958-ban végzett. 1959–1961-ben az Óbudai Hajógyárban készített rajzokat és festményeket. 1961 és 1963 között Korniss Dezső szentendrei műtermében dolgozott. 1969-től könyveket illusztrált, majd rézkarcokat és szitanyomatokat is készített. Állandó kiállítása van a kiskunhalasi Halas Galériában. Egykori fővárosi lakóhelyét, a Ferenc körút 19. számú házat 2012 óta emléktábla jelöli. (MI)