A Horizontok Sorozatban megjelent Élőlánc című kötet a szerző utolsó, 12. verseskötete, amelyet 2006-os szélütése után írt, így a könyv az időskor költői megközelítésén túl rendkívül érdekes módon az újrakezdés, az újjászületés motívumait is tartalmazza, hiszen a szerző súlyos betegségéből lábadozott, amikor a kötet verseit írta.
A költői megformáltságon, a teremtőerőn ugyanakkor semmi jele a betegségnek, viszont az elmúlás, a halál sokszor visszatérő, központi téma. Mintha a végességgel való riasztó szembesülés és a folyamatosság, a megszakíthatatlanság érzete versenyezne a könyvben: a szerző szembenéz az egyén múlandóságával, ugyanakkor az unokák, a későbbi generációk megidézésével mégis a túlélést, az élet továbbadásának törvényét hangsúlyozza.
Sok versben megjelenik az elengedés, a veszteség feldolgozásának motívuma is, például A bálázó című szövegben, aminek zárlatában a szerző megidézi festő barátja, Derek Hill alakját, aki „… nem bírja tovább nézni / A lenyugvó nap fényét, / És szépen megkért, / Ültessük az ablaknak háttal.” Ez a megrázó kép, vagyis az önkéntes lemondás, a beletörődés a megváltozhatatlanba jól összefoglalja az Élőlánc című kötetben uralkodó költői hozzáállást.
Heaney a szövegekben még két másik festőt – név szerint Colin Middletont és Nancy Wynne-Jonest –, valamint számtalan más alakot, élőket és holtakat, továbbá emlékeket, kellemeseket és kellemetleneket is megidéz, így a kötet egyfajta összegzés, alászállás a költő saját alvilágába. Ez a fajta összegző szándék egyébként a versek szerkesztésmódjában és felépítésében is megfigyelhető, Heaney ugyanis nemegyszer emlékekből építkezik.
Az Élőlánc verseit négy műfordító, Mesterházi Mónika, Ferencz Győző, Gerevich András és Imreh András fordította – a kötetben utószóként szereplő Nobel-beszéd magyarítása pedig Szilágyi Mihály nevéhez köthető –, a magyar szöveg azonban a nyelvezet és a megformáltság tekintetében is egységesnek mondható, a fordítás pedig kivétel nélkül minden szöveg esetében magas színvonalú.
Ez az egységesség minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy a fordítók elmondásuk szerint hosszú ideje dolgoznak együtt, az Élőlánc magyarítása pedig komoly műhelymunka eredménye, amelynek részeként közösen megvitatták az egyes szövegváltozataikat. Az olvasó így pontos, színvonalas fordításokat vehet a kezébe, amit a könnyebb megértésért a kötet végén a legfontosabb kultúrtörténeti és történelmi referenciákat tartalmazó jegyzetekkel is kiegészítettek.
Az összegző szándék és a kötetben többször visszatérő haláltematika ellenére a könyv egyáltalán nem a gyász vagy a tragédiák kötete: az egyén ugyan nem halhatatlan, de az emlékek, a tapasztalatok megmaradnak, és apáról fiúra, nagyapáról unokára szállva áramlanak tovább a generációk megszakíthatatlan élőláncában. A Nobel-díjas költőóriás, Seamus Heaney utolsó kötete rendkívül megrendítő, kivételes alkotás.