Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész és grafikus munkái láthatók a leányfalui Faluházban. Több oka van annak, hogy egy faluban megnyitott, egytermes tárlat felkeltette az érdeklődésünket.
Egyrészt figyelmet és tiszteletet érdemel az a konokság és elszántság, amellyel Szász István Tas több mint három évtizede évről évre megrendezi az Erdélyi művészek Leányfalun címmel indított sorozat tárlatait.
(A Kolozsvárról Magyarországra települt orvos által vállalt másik misszió a kolozsvári Hitel nemzetpolitikai szemléhez kötődő generáció munkájára irányul, nemcsak a Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel című kötetében megjelent, alapos tanulmányaiban dolgozza fel a folyóirat történetét és utóéletét, hanem leányfalui otthonában múzeumot rendezett be, amely értékes anyagot mutat be a két világháború közti Erdély kulturális életéről.)
Másrészt Vetró András művei miatt igenis érdemes elzarándokolni Leányfalura.
„Bár az erős aurával rendelkező teremtmények kisugárzása bénítólag hathat az közelükben sarjadzó zsenge hajtásokra, mégis adódnak példák szép számmal az ellenkezőre is (…), olyan helyzetek, amikor a ragyogó tehetség szárnyakat adott a mellette rügyező új tálentomnak” – vezette be megnyitóbeszédében a szobrászművész munkáinak méltatását Árkossy István, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett grafikus, festő, író.
Vetró András pályája az utóbbi eset szép és összetett példája, ugyanis figyelemre méltó művészfamília az övék: édesapja a kolozsvári képzőművészeti főiskola kiváló szobrászprofesszora, Vetró Artúr, felesége Vetró Bodonyi Zsuzsa grafikus, festőművész, fiai – Vetró Bodoni Sebestyén András és Vetró Bodoni Barnabás – szintén képzőművészek.
„Szeretném, ha a szobraim kis tükrök szerepét töltenék be, mely előtt a szemlélő felfedi önnönmaga legbensőbb rezdüléseit. Hiszem apám vallomását, ami a művészi tett elsőbbségét hirdeti a látva lássanakkal szemben” – áll a művész ars poeticájában.
Amint Árkossy István rámutatott, Vetró András művein szembetűnő „a figuralitás nélkülözhetetlenségének következetes igénye”. Az anyaság témájára komponált térplasztikái ugyanazt az összetartozásból és harmóniából táplálkozó idillt teszik jelenvalóvá, mint az Együtt címet viselő domborművek.
A kitörés képeiként értelmezhetjük a Ló és a 4 elem, az Önarckép Pegazussal és A nagy mutatvány sorozat darabjait, amelyek a szabadulásvágy mellett a törékenység végzetét is sejtetik. Az irodalmi eredetű plasztikák, mint az I. M. Pilinszky János – Francia fogoly vagy a Bánatos lovag, illetve a vele rokon Ráncigtáltos emberalakjai áldozatokká, mitológiai jelképekké nőnek.