Kalapács József egy korábbi interjúnkban beszámolt arról, hogy vannak új dalaik, és már tervezik a következő albumukat, de a stúdióváltozatokat akkor még nem kapta meg a zenekartól. Csak az utolsó utáni pillanatban fogott neki megírni a dalszövegeket, amelyeket pár nap alatt el is készített.
„Az örökfeketét úgy kell érteni, mint az örökzöldet, csak az árnyékos oldalon. Nekünk az örökfekete a műfajunk, mert mindig megmutatja az élet árnyoldalait is, a gondolkodásunk is ilyen, sokkal nyersebben látjuk a világot, talán jobb szemünk van arra, ami körülöttünk történik, észre is vesszük és éljük is ezeket a fekete dolgokat. Ezért dalainkat is könnyebb örökfeketének nevezni” – mondta a zenész.
Bár Kalapács szereti a koncepcióalbumokat, ezt csak annyiban nevezné annak, hogy a mostani nyavalyái vannak benne, komorságok, zűrök, de apró reménymorzsák is. Hogy mennyire sötét ez a hangulat, az pár dalcímből is kiderül: A sötét oldal, Bosszúvágy, A lángok évada, Jekyll és Hyde és így tovább.
„Egy nem oly régi bosszúvágyamat dalban dolgoztam fel. Ez kezelhetetlen, földöntúli szörnyeteg. Valaki csúnyán átvert. A rockzenekarral ki tudom mindezt üvölteni magamból. Ám végkicsengésében benne van a feloldozás, vér nélkül múlik el a bosszú. Kicsit azért úgy fogalmaztam, hogy a generációkon át örökölt indulatokról is szóljon” – avat be Kalapács a műhelytitkokba.
Kalapács József 1990-ben lépett ki a Pokolgépből. Az utóbbi években rengeteg koncerten Rudán Joe-val lépett fel – ő váltotta fel régi posztján a Gépben –, és együtt játsszák a régi metálklasszikusokat. Ám az akkori csere miatt nem kerültek elő a csatabárdok.
„Joe akkor is az volt és most is a legjobb adottságú magyar férfi énekes, és ez is majdnem édeskevés volt ahhoz, hogy a közönség elfogadja az énekesváltást. Hosszú évek kemény munkája és Joe őszinte rockszemélyisége aztán meghozta az eredményt. A régi zenekari tagok között az emberi kapcsolatok a válás után egyre feszültebbek lettek. Joe-val azelőtt mi csak futólag ismertük egymást. Ismerősi köreinkből voltak uszítások, próbálkozások, hogy egymásnak ugrasszanak minket, persze a kezdeti időkben, közvetlenül a csere után. Aztán néhány évvel később bekerültünk egy rockoperába, az Atilla – Isten kardjába, és ott már akkor egészen jól kijöttünk, mert kiderült, hogy sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Az utóbbi évtizedben pedig igazi barátsággá nőtt a kapcsolatunk, sőt, lassan érik már egy Rudán–Kalapács közös album is, mert bár különféle albumokon működtünk már együtt, de olyan is kell, amit közösen alkotunk” – mondta Kalapács.
Az eredeti Pokolgép felbomlásának okát sokan abban látják, hogy más-más metálműfajt akart játszani a két gitáros. Ám ez nem egészen így volt.
„Az emberi kapcsolatokkal voltak komoly problémák, egyre nehezebben működtünk együtt. Ahogy mondani szokás, két dudás nem fér meg egy csárdában, és a kettő közül én Nagyfi Lászlóval tartottam. Ő a powermetál felé akart elmozdulni, pedig az nem volt olyan nagy váltás ahhoz képest, amit mi játszottunk. A metál az metál, és kész. De választanom kellett. Ő engem mindenképpen ki akart szakítani a zenekarból, és sokáig töprengtem ezen, mert akartam is meg nem is. Az addigi életem legfontosabb kifejezési formája a Pokolgép volt. Jól éreztem magam, mikor a dalokat énekeltem, nem akartam más lenni, nem arról van szó. Nagy volt tehát a dilemma, de végül mégis vele tartottam”– emlékezett vissza az énekes.
A rock, a metál életforma. Bár azoknak, akik csak felületesen ismerik a rockzene világát, erről rögtön olyan filmek jutnak az eszükbe, mint a 2001-es Rockstar, amelynek Kalapács szerint nemcsak a magyar, hanem a külföldi nagyvilági rock valóságához sincs semmi köze.
„Abban a filmben egyetlen valódi dolog van, mégpedig az, hogy gitárosok vannak benne meg énekesek. De a helyzet nagyon kamu. Sehol a világon nincs úgy, hogy a közönségből kiemelnek valakit a regnáló énekes helyére. Az, hogy fenn a színpadon énekel valaki, és lent a közönségben valaki leénekli, az nonszensz. Nem is lehetne hallani. Attól, hogy marha jó vagy, nem leszel rögtön világsztár. Magyarországon is Dunát lehet rekeszteni a technikás, jó zenészekkel, énekesekkel, akik nincsenek az élvonalban. Akik mindenáron sikeresek akarnak lenni, akár naponta stílust és kinézetet váltanak a díjért, ahelyett, hogy egyszerűen csak jól éreznék magukat a bőrükben. A rock őszinte műfaj, nem lehet pusztán praktikus vagy stratégiai okokból rálépni az útjára. Amikor már igazán ismert és népszerű valaki, azt általában egy hosszú, rögös út előzi meg, nem véletlenül jutott el oda. Ehhez biztos kell valami kisugárzásféle, ami remélhetően kevesebbeknek taszító, a hallgatóság többségének viszont vonzó. Léteznek persze énekescserék szerte a világban, akár igazán nagy bandáknál is, de ez aránylag ritkán hoz sikert. Jó példa erre az Iron Maiden, ahol Bruce Dickinsonnak sikerült, ami például Blaze Bayley-nek nem”– fejtette ki véleményét Kalapács, aki szerint mindehhez a hitelesség a kulcs, amit a választásokon is tapasztalhattunk.
„Ha nem személyiség az, aki vezeti, ha nem tud hiteles lenni vagy folyamatosan ugyanabba a választott és lehetőleg a helyes irányba menni, akkor nincs miről beszélni. Mert valljuk be, hogy az ellenzéknek egyetlenegy olyan képviselőjét sem láttam, aki nem mondott volna homlokegyenest ellent magának az utóbbi egy évben azzal kapcsolatban, hogy kivel akar összefogni vagy kivel nem. Ez elképesztő zűrzavar volt. A bennem és körülöttem lévő zűrzavar semmi ehhez képest” – mondta Kalapács.
Megragadtuk az alkalmat, és megkérdeztük a zenésztől, hogy mit gondol arról a fel-felröppenő kérdésről, miszerint kell-e közéleti kérdésekkel foglalkoznia egy énekesnek, zenésznek vagy állást foglalnia a színpadon. Kalapács szerint a direkt pártpolitizálás a színpadra nem fér be, de az értékek igenis fontosak.
„Volt már, amikor egy adott pártnak álltam fel zenélni, például amikor arról kellett szavazni, hogy egységes legyen-e a magyar nemzet vagy sem. Akkor teljes mellszélességgel odaálltam. De az ellenfeléhez is odaálltam volna, ha ezért kell szavazni, ők ellenben ezt tűzzel-vassal meg akarták akadályozni. A zenémben, a színpadi tartalmaimban van egy értékrend, és én azt képviselem a színpadon, pártpolitikától függetlenül. Nem lehet olyan, hogy nem játszom valakinek pusztán azért, mert más a véleménye. A barátaimat sem az alapján választom, hogy mi a politikai hozzáállásuk. A tőlem telhető legnyitottabb vagyok a színpadon, és senkit se zárok ki ebből” – zárta a beszélgetést Kalapács József.