Ebből természetesen csak annyi igaz, hogy az egyik lemezre emez, a másikra amaz van ráírva, a valódi igazságot a dalnok árulja el az előszóban: „A válogatás, a megzenésítés és a két lemez együttes megjelenése is sugalmazza a vágyott célt, hogy a »történethallgatás«, az énekelt vers közösségi, családi élménnyé váljon, és hogy színesíthesse az iskolai tananyagot is.”
Muzsikusok nem szoktak ilyen küldetéstudattal fogalmazni a mai kortárs popfelszínen, legfeljebb menedzsereik és sajtófőnökeik hazudnak helyettük efféléket. De Tóbisz Tinelli Tamás – szerencsénkre – nem korunk gyermeke. Ő az a fajta világteremtő muzsikus, aki alázattal illeszti helyére a legapróbb hangot is, mint a mesebeli építőmester, aki megtervezi a katedrálist, kifaragja az oltárkövet, simára csiszolja a padokat, és mindegyik munkafázis ugyanolyan szent számára. Daliás idők – ez volt Arany János Toldi szerelme című, középső Toldi-eposzának munkacíme.
És valóban daliás időkbe repít minket az Arany-művekre és műrészletekre dalolt operai vagy musicali összetettségű kompozíció. Akkor áll össze a történet, ha a gyermekeknek címzett lemezzel kezdjük. A Rege a csodaszarvasról eredetmondája a budapesti Liszt Ferenc Zenei Általános Iskola kamarakórusának csengő, tiszta gyermekhangjaival új dimenzióba helyezi a hősének fogalmát.
Az Alkalmi vers áldáskérése, a Szép ősz és az Ősz végén természetszemlélése (a teremtett világban való önfeledt létezés megélése) afféle daltörténeti rituálé, a magyar dal tablója is lehetne, ahogy Tóbisz Tinelli összefésül íveket és irányokat a reneszánsz tánctól kezdve az egyházi zenén és népzenén át egészen a rockig. Meghatározhatatlan csoda ez az album, mert majdnem kórusopera, majdnem rockopera, majdnem musical, de igazából egyik sem. Kénytelenek leszünk stílusokon kívül álló, összefüggő zeneműnek nevezni, amíg valaki nem talál ki rá szebbet.
A második, felnőtteknek címzett lemezen a Toldi szerelmének epizódjaira, Zách Klára tragédiájára és Arany néhány világkutató, Istent kereső, Istent kérdező versére teremt a zeneszerző egy olyan, égi fényekkel és pokoli sötétekkel megfestett lovagkort, amiről nagyon okos emberek nagyon sokszor bebizonyították, hogy soha nem létezett – de sokkal többen vagyunk a világ kezdete óta olyanok, akik akarják, hogy valahol létezzen.
Nem kenyerem az olcsó összehasonlítgatás, de a korszakos jelentőségű Misztrál együttes rajongójaként mégis kíváncsian baktatok végig a gondolatmeneten: mi is történik, ha három különböző karakterű, tehetséges és elhivatott dalszerző-előadó, aki húsz éve szolgálja a közönséget és a Kárpát-medencei magyar kultúrát egyazon zászló alatt, elérkezettnek látja az időt a szerzői kiadványra.
Nos, Török Máté és Heinczinger Miklós szólóalbuma egyedülálló, mert tud tökéletesen szerzői és – nem tolakodón, hanem szívhez szólón – önvallomásos lenni, pedig ugyanúgy az egyetemes költészet ismert vagy ismeretlen darabjain keresztül vall, mint az „anyazenekar” lemezei is teszik. Csak az előadó markáns, egyéni arcéle itt jobban látszik – és ennek örülünk.
Tóbisz Tinelli nézőpontja annyira meglepő és szokatlan, hogy hetekig kellett hallgatnom a lemezt, mire rájöttem: ő ahelyett, hogy szerzői albumot készítve arról mesélt volna, milyennek látja a világot, fogta magát, és teremtett egyet. Hősies, szerelmes, küzdelmes, dicsőséges világot. Konceptalbum ez, mint a Jethro Tull több lemeze, a Pink Floydtól a The Wall, vagy a Hobo Blues Bandtől a Vadászat. Az év meglepetéslemeze.
Tóbisz Tinelli Tamás–Arany János: Daliás idők. Jobtain 2012 Kft. Budapest, 2018.