Van Gogh, Schiele és Klimt után újabb állomásához ért A művészet templomai sorozat. David Pujol filmje, Salvador Dalí: A halhatatlanság nyomában címmel 105 perces portrét fest a szürrealizmus mesteréről. A szereplést imádó festőművészről fennmaradt gazdag film- és fotóanyag segítségével Dalí személyére és alkotótársára, múzsájára, Galára fókuszál, művészete kapcsolatuk hátterében bontakozik ki. Eddig nem publikált fotók, művészettörténészek, barátok visszaemlékezései és maguk a remekművek felvételei alkotnak képet az extravagáns művészről, a legnagyobbak között számontartott mesterről és személyét körül lengő nimbuszról.
Amíg a sorozat korábbi epizódjaiban a műtárgy volt a főszereplő, a mostani részben maga a művész, életterei és a nyomában tetten érhető kreativitás kerül a középpontba. Egy kis faluból, Cadaquésből indulunk el és ide térünk újból és újból vissza: a festő itt találkozott az akkor még férjezett nővel, aki egész életén át elkísérte.
E térség nélkül aligha érthető meg Dalí munkássága: egyszerre volt a nyugalom, a szabadság, a gyerekkor és az impresszió tere. Ide vonul vissza alkotni és akár életén, a vidéken is végigvonul a huszadik század: a spanyol polgárháború és a második világégés megsemmisíti művét, újjáépítésre szólítja. Egyszerre menedék ez a sziget, hiszen Dalít apja kitagadta, amikor megtudta, hogy elvált asszonnyal él, aki ráadásul orosz.
Cadaqués mellett, ahol az egyetlen, saját tulajdonában álló műhelyét és otthonát felépítette, David Pujol filmje a művész életének meghatározó színtereire visz el: a szülővárosba, Figueresba, ahol létrehozta a Dalí Múzeumot, valamint Púbolba, ahol szerelme jeléül felépítette Galának a kastélyt, de eljutunk Párizsba és New Yorkba is, ahol jelentős kiállításai voltak.
Az excentrikus művész mindenki számára elérhető volt, turisták tömegei és a média elözönlötte lakását, afféle nyitott műterem volt az övé. Rá jellemző humorral és iróniával beszélt a szereplési vágyról: „Az újságírás, a média és a mozi korunk elhülyülésének eszközei, mégis szívesen szerepelek ezekben, hiszen a nevem terjed és az alkotásaim egyre értékesebbek lesznek ezáltal.”
A halhatatlanság nyomában a festőzsenit rajzolja meg, az őt alapvetően foglalkoztató irányzatokat érinti, mint az absztrakt, a pop-art és a szürrealizmus. Emellett a gondolataiban fészkelő örök kérdésekre tér vissza, a nosztalgiára az elérhetetlen régmúlt iránt és a halhatatlanságra, amelynek önálló részt szentel a rendező.
Dalí hitt abban, hogy halhatatlan, mégis félt a haláltól. Amikor erre az ellentmondásra rákérdeztek a riporterek, így felelt: „Dalí ellentmondásos személyiség.” Az istenhitről úgy fogalmazott: bár a matematikusok bebizonyították, hogy léteznie kell transzcendenciának, nem tud hinni Istenben, mert minél közelebb kerül hozzá, annál inkább el is távolodik a hittől.
Egész életében kísérte az apja kijelentése: „Magányosan és szegényen fogsz meghalni”, és mindent megtett, hogy rácáfoljon erre az ítéletre.