Július végén az utolsó videolejátszót gyártó cég is befejezi az idejétmúlt technológiát használó eszközök készítését, negyven évvel azután, hogy az első videomagnó lekerült a gyártószalagról. A Funai Electric nevű japán cég harminc éven át gyártotta ezeket a készülékeket, ennek a korszaknak most vége. Az okok elsősorban a csökkenő eladások és a szükséges alkatrészek beszerzésének nehézsége, hiszen videomagnó ugyan sok lakásban van még mindig, de ha elromlik, legtöbbször már nem javíttatják meg. A Funai a videolejátszók első számú gyártója volt, készülékein sokszor a Sanyo logója volt látható. Valaha a Funai évente 15 millió videolejátszót adott el, még tavaly is 750 ezret, de a jövő nem tűnik rózsásnak, ezért döntöttek a gyártás felfüggesztése mellett.
Meglepő módon a halottnak hitt technológiák nagyon sokáig kitartanak, sőt néha újabb virágkorukat élik. Ilyen a Betamax lejátszó, amely a nyolcvanas évek elején volt a VHS-lejátszó nagy ellenfele, majd veszített, és az otthoni lejátszók világából visszaszorult a műsorsugárzás területére, ahol a Betacam ma is széles körben használatos, igaz, a technológia sokat változott azóta. A gyártó Sony 2002-ben jelentette be, hogy nem gyárt több Betamax-lejátszót, kazettát azonban tavaly novemberig készítettek.
Az egész világon végigsöprő retródivathullám azonban könnyen visszahozhatja a VHS-t, ahogy a vinillemez is újra divatos. A gyűjtők körében ma is népszerűek a DVD-nél vagy a Blu-raynél sokkal rosszabb minőségű, mégis egyedi hangulatú videofilmek, egy-egy ritka kazettáért akár félmillió forintot is adnak. A lényeg éppen a hangulat. A modern, digitális rögzítés ugyan sokkal élesebb képet ad, tisztábbak a filmek, mint a mágnesszalagon lévők, de pontosan ez az elnagyoltság okozza a VHS egyediségét, amelyért sok pénzt is hajlandók fizetni a rajongók. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a VHS-en megjelent filmek kevesebb mint felét adták ki hivatalosan DVD‑n a jogok tisztázatlansága miatt, így rengeteg film kizárólag a régi kazettákon érhető el.