Kisfiú vagy kislány? – általában így hangzik az első kérdés az újdonsült szülőkhöz. Szerencsés esetben anyuka és apuka egyértelmű választ tud adni, és gyermekük születésekor már tudják, hogy rózsaszín vagy kék babaszoba várja őket otthon. Akadnak ugyanakkor kevésbé ideális helyzetek, amikor nemcsak a szülőnek, de az orvosnak is nehezére esik eldönteni, hogy a hagyományosan elfogadott két nem közül melyikkel áll szemben.
Bár sokáig nem is hallottunk az interszexualitás jelenségéről, ma már talán senki előtt nem titok, hogy a világ minden pontján születnek olyan emberek, akiket kromoszómáik és nemi hormonjaik alapján nem lehet férfiként vagy nőként azonosítani.
Mi több, az interszexuálisok gyakran nem megszokott, mondhatni, rendellenes nemi jegyekkel rendelkeznek. Az orvostudomány ilyen esetekben a definíciókból indul ki. Az egyének biológiai nemének meghatározásakor számba vesszük a kromoszomális nemet ( a nőknél két X, a férfiaknál egy X és egy Y kromoszóma), az úgynevezett gonadális nemet ( az ivarmirigyek jellege határozza meg, ilyen például a női testben a petefészek megléte), a hormonális nemet (férfiaknál a tesztoszteron megfelelő mennyisége), illetve a külső és belső nemi szervek meglétét.
Balázs Petra az Üvegplafon blogon úgy fogalmaz: az interszex állapotok esetében ez az öt kritérium nem áll harmonikus viszonyban egymással, azaz lehet valaki hormonális szempontból nő, a külső nemi szervek szempontjából viszont inkább férfi. Arra is van példa, hogy csak egészen későn – tehát évekkel a születést követően – derül ki, hogy valami félresikerült a receptben, és a fiúk szép lassan lányossá, a lányok pedig fiússá válnak. A szakemberek egy kedvelt példája a menstruáció elmaradása a serdülő lányoknál: hiába tűnik valaki száz százakékban nőnek, lehetséges, hogy kromoszomálisan férfi, vagy nincs méhe és petefészke. Utóbbi esetben jön a sorsfordító kérdés: lehet-e műtét általi korrekciót elvégezni, amennyiben a külső és belső nemi szerveken tapasztalunk elváltozást?
A idő előrehaladtával a globális LMBT- (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) mozgalom megerősödése maga után vonta, hogy ma már nem csupán orvosi, hanem emberi jogi kérdésként tekintünk a jelenségre. A világon először Máltán határoztak arról, hogy az interszex állapotú csecsemőkön tilos korrekciós, nem életmentő célú beavatkozást végezni. A 2015-ös jogszabály egyértelműen kimondja: az ilyen célú műtéteket addig kell halasztani, ameddig az interszexuális személy maga tud dönteni arról, hogy akarja-e a korrekciót, vagy sem.
A fizikai integritást azóta is csak a kis szigetországban jegyzik, bár más európai államokban is történt előrelépés. Németországban például Christiane Völling esete váltott ki nagy visszhangot, ugyanis olyan személyről van szó, aki XX kromoszómákkal született, ennek ellenére férfiként nevelték. Völling 14 éves korában, a női nemi jellegzetességek megjelenése után kért orvosi segítséget, amikor is kiderült: pontosan hatvan százalékban nő. 1977-ben, 18 éves korában műtéteken esett keresztül, amelyek során eltávolították többek között a vakon végződő hüvelyét és a petefészkeit. A mentális problémákkal küzdő Völling később „meggondolta magát”, és mégis nőként szeretett volna tovább élni, majd bíróság elé vitte az ügyét Németországban, hiszen szerinte orvosai 1977-ben elvették tőle a lehetőséget, hogy a gyengébbik nem tagjaként viselkedjen, és gyermekeket hozzon a világra.
A bíróság ítéletében Völlingnek adott igazat, mint állították, az orvosok úgy végezték el a korrekciós műtétet, hogy nem állt fenn komolyabb egészségügyi kockázat, ráadásul a „szakállas beteg” genetikai és fizikai szempontból is nőnek minősült. Talán a német példánál is többet mond el a probléma összetettségéről, hogy helyszíni források szerint a fejlődő országokban egyáltalán nem tudnak mit kezdeni az interszexualitás „problémájával”. Akárcsak Christiane Völling, a kenyai Muhad Ishmael is nehezen meghatározható nemi jegyekkel jött a világra, a környezete pedig átokként tekintett a „furcsaságokra”. Az afrikai kuruzslók nem szakszerű beavatkozásába Ishmael végül belehalt.
Az orvosi korrekció lehetősége és jogi szabályozása tehát a mai napig foghíjas. Az interszexuális állapotú személyek esetében a legtöbb ország „mindössze” a velük szembeni diszkrimináció tilalmáról rendelkezett. Dél-Afrika például a világon elsőként foglalta jogszabályba a megkülönböztetés tilalmát, ugyanakkor az orvosi korrekciók tekintetében a mai napiig kiszolgáltatottak az interszex szülöttek. Egy másik releváns példa Ausztrália, ahol a világon először állt fel egy interszexuálás orvosi korrekciókat vizsgáló parlamenti bizottság, amely végül leszögezte: a normalizáló műtétek nem esnek a fizikai újjáépítés kategóriájába, hiszen az interszexuális mentalitás eltüntetésere és a férfi/női identitás megalkotására irányulnak. Az ausztrálok ennél is továbbmentek, és – bár a vitatott műtétekről egyelőre nem született szabályozás – törvénybe foglalták az interszexuális állapotot.
Európában Németország jár élen az interszexuálisok jogai terén. Berlin már 2013-ban döntött arról, hogy amennyiben a gyermek neme nehezen meghatározható, a születési anyakönyv férfi vagy nő mezőjét egyszerűen üresen lehet hagyni. Az Európai Unió-szerte úttörő lépést a németek azzal indokolták: a gén- vagy kromoszómahiba, illetve fejlődési rendellenességgel születettek esetében nehéz nemi distinkciót alkalmazni. A szabályozás az azonnali döntés helyett lehetőséget biztosít arra, hogy a harmadik kategóriába sorolt személyek csak évekkel később, az állapotuk teljes ismeretében határozzanak: férfiként vagy nőként akarnak élni. Persze az a lehetőség is nyitva áll előttük, hogy örök életükre meghatározatlan neműek maradjanak. Bár az európai sajtó már 2013-ban, az intézkedés bevezetésekor arról cikkezett, hogy Németország megalkotta a harmadik nemet, valójában csak a német alkotmánybíróság egy múlt heti ítélete adott zöld jelzést az interszexuálisoknak.
A karlsruhei központú testület ugyanis arról döntött: a személyiségi jogi szabályozásban harmadik nemet is be kell vezetni, hiszen a valamelyik nemi kategóriába való besorolhatóság szerves része az egyén önazonosságának. Mint megállapították, a jelenleg hatályos szabályozás ellentétes a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmával, és az interszexuális személyek nem tudják pozitív módon bejegyeztetni magukat. Jogi érvekből tehát nincs hiány, ugyanakkor az egyházak máris kritikával illették a jogalkotókat, szerintük ugyanis harmadik nemi kategória a természetben sem létezik.
Talán ennél is relevánsabb kérdés, hogy mi történik akkor, ha egyszerűen divatba jön a harmadik nem. Amennyiben a szülők évek múlva – bizonytalanságuk vagy a genderkorrektség nyomán – egyszerűen a legbizonytalanabb kategóriába sorolják gyermeküket, megadva neki a lehetőséget, hogy később döntsön a nemi identitásáról? Mi történik, ha a társadalmi nyomás felülírja az orvosi érveket? Mindamellett, hogy a transznemű és interszexuális esetek között nyilvánvaló a különbség, a konzervatív The Telegraph szerzője is azt írja: a felnőttek és a politikusok egyaránt tüzelik a genderfluid gyerekek fantáziáját. „A gyermekeknek nincs időérzékük, így azt gondolják, hogy az adott pillanat érzései örökké tartanak majd. Ez tesz minket felnőtté, és őket gyermekké: mi tudjuk, hogy a dolgok jönnek és mennek. […] Éppen ezért, ha a fiam egyszer tüllszoknyában érkezik haza, egyszerűen nem fog érdekelni, mert tisztában vagyok azzal, hogy múló jelenséggel állok szemben” – véli a cikkíró, majd a fiatalkori nemátalakító műtétek kapcsán hozzáteszi: gyakori, hogy a tinédzsereknek megtiltják, hogy tetováltassák magukat. Így érthetetlen, amikor azt viszont megengedik számukra, hogy a nemváltoztatás érdekében gyógyszerekkel alakítsák át a testüket.