Azt gondoltuk, hogy az Európai Unió a demokratikus nemzetek szövetsége. Tévedtünk. Ha most más utas (titkos diplomáciai) táviratot kellene küldenem haza Magyarországra Brüsszelből, ezt írnám benne: az EU önkénnyel irányított országok összessége, ahol egyes uniós vezetők lebontani igyekeznek a népakaratot. Biztonsági értelemben a demokrácia ugyanis a törvényesség által biztosított rendet jelenti. Olyan világot, ahol a személyi szabadság záloga és feltétele a törvények tisztelete, betartása. Mert ennek gyakorlata garantálja, hogy mindenki biztos lehet abban, más is betartja a szabályokat, legyenek azok írottak – azaz törvények – vagy „csak” szokásjogalapúak. Ahol rend uralkodik, ott a biztonság prioritást élvez, éppen azért, hogy a rend sokáig fenn is maradhasson. Az emberek harmonikus, békés együttélését kizárólag ezen feltételekkel lehet garantálni.
Aki nem tartja be a törvényeket, tudatosan kijátszva vagy nem ismerve azokat, nem csupán bűnt követ el, hanem filozófiai értelemben elutasítja a demokráciát is. Felülírja a többség érdekeit, veszélyeztetve a ma ismert legfejlettebb formáját az emberek társadalmi közösségének, utat nyit az anarchiának. Bizonytalanságot gerjeszt és erősíti a latens módon jelen lévő szélsőségek kibontakozását. Amennyiben a törvénytisztelő – ezen keresztül a demokráciát akaró – többség ezt látja, de elfordítja a fejét, akaratlanul is asszisztál a folyamat lebonyolításához.
Az Európát ért muszlim invázióban egyértelműen és bizonyítottan jelen van azon tendencia, hogy egyesek tudatosan, míg mások a felkészültség vagy információ hiányából adódóan, sőt a legextrémebb esetben jóhiszeműen támadják kontinensünk alapértékét, a civilizált demokráciát. Igen, bár leírni is szörnyű, de sajnálatos tény, a terroristáknak is vannak „szociális munkásai” Európában. Csakhogy a kontinens ellenségei – az Iszlám Állam vagy más szélsőséges terroristaalakulatok – szempontjából szó sincs meghasonulásról. Viszont azon európai vezetők vagy nyugati tőkéscsoportok által fizetett uniós politikusok alapállása, akik anyagi haszon reményében, sanda politikai célok mentén és nyugati életformánk tudatos támadása okán veszélyeztetik Európa évezredek alatt felépített demokratikus létét, minimum hazaárulás. Nincs mentség senki számára, aki ebben a megbocsáthatatlan összeesküvésben részt vesz.
Az Európára zúduló, messziről – alapvetően a despotizmusra épülő társadalmakból – érkező tömeg tiszteletlensége a törvényeinkkel szemben nem spontán élethelyzet. Mert az ő világuk is a törvényekre épül. Eltér ugyan az Európai Unióban meghonosodott szokásoktól, sőt egy muszlim fejében a saría mindent és mindenhol automatikusan felülír, de a törvény az törvény náluk is, például a határok átlépésének rendjében. Nem arról van szó, hogy bárki az érkezők közül ne lenne tisztában azzal, hogy a határokon csak az arra kijelölt helyen szabad átkelni. Aki más utat választ, és ezt saját hazája hatósága észleli, életével fizethet meggondolatlansága miatt. Ki kell jelentenünk, hogy látszólagos tudatlanságukat olyanok stimulálják, akik pontosan ismerik, mi a rend, de szövetségesük az a politikai apparátus, amelyik másodlagos érdektől vezérelve még az Európai Unió törvényeit is módosítaná a „rendetlenség” érdekében. Idomeninél a migránsokat civil aktivisták tüzelték a határ megrohanására, a leszboszi visszatoloncolásra várókat pedig az UNHCR (az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának) munkatársai buzdították a tömeges menekültkérelmek benyújtására.
A schengeni határellenőrzési kódex úgy rendelkezik: akik illegálisan érkeztek Európába és azon belül az Európai Unió földjére, ha kérik a menekültstátust, nem minősülnek bűnözőnek. A luxemburgi törvényszék a minap arról döntött: nem lehet bebörtönözni valakit csak azért, mert illegálisan lépett egy EU-tagállam területére a schengeni övezeten belül. Az Európai Bizottság migrációs javaslatcsomagjában tervezett kék kártya rendszere pedig arra adna felhatalmazást: az, aki szakképzett, európai nyelveket beszélő – legyen bár illegális betolakodó –, nemhogy nem minősül törvénysértőnek, hanem kifejezetten kívánatos személy identitását vesztett demokráciánkban.
Mindezen és tovább nem sorolt intézkedések, szabályok és antidemokratikus döntések jól mutatják, hogy előfordulhatott az a történelmi paradoxon, hogy miközben exportáltuk a demokráciát távoli vidékekre, ezt a hatalmon lévők azért tették, hogy megszabaduljanak a demokrácia nyűgétől és bevezethessék az ő szempontjukból sokkal könnyebben kezelhető despotikus viszonyokat. Tehát nem arról szól a demokráciaexport, hogy ott is, hanem hogy itt se legyen. Olyan világot szabadítanak ránk, ahol nem egyenlően mérik a törvényeket, ahol a nők joga nem azonos a férfiakéival, ahol a kiváltságosok a szabályok alól is felmentést élveznek, ahol a másként gondolkodók és érvelők a börtönökben elmélkedhetnek feltételezett szabadságjoguk következményén.
A legnagyobb baj az, hogy azzal sem védekezhet a demokrácia bűnözői közül senki, hogy nem gondolta át tettei következményeit. Mert nincs a rendnek, a törvényességnek, azaz a demokráciának elsődlegesebb feltétele, mint a biztonság. A biztonság, amely az ajtóban kezdődik. Akkor, amikor eldöntjük, hogy zárva tartjuk nem kívánt idegenek előtt, vagy beengedjük ugyan őket, de azzal a legegyszerűbb kérdéssel: Mit akarnak itt? Az édeskevés felelet erre, hogy csak bent akarnak lenni, hisz ha ezt elérték, úgyis gondoskodunk róluk, akkor is, ha képletesen szólva felteszik a lábukat a megterített vacsoraasztalra. Akárhogy is, azt senki nem tűri a saját portáján, hogy az idegen ne az ajtón kopogtatva közeledjen, hanem a kerítésen átmászva, ha kell, az ablakot betörve jusson be a lakásba.
Miközben azt tapasztaljuk, hogy taktikai kérdésekben egyre inkább összeszedettebb Európa rendvédelme, hisz a titkosszolgálatok együttműködésének hála, egyre több tervezett szélsőséges cselekményt hiúsítanak meg (tízből átlagosan hetet-nyolcat, ami jó arány), mégsem nyugodhatunk meg, hiszen háborús viszonyainkat saját magunknak köszönhetjük. Ezzel párhuzamosan ugyanis továbbra is folyamatosan ellenőrizetlen tömegek áramlanak Európa országaiba. Miközben fokozzuk védelmünket, fokozzuk a kihívást is, lassan az elháríthatatlan mértékig. Elsősorban félreértett vagy szándékosan félremagyarázott humanitárius kötelességeink okán. Azzal ugyanis nem segítünk a sok messziről jött, jobb sorsra érdemes embernek, hogy az első pillanattól kezdve felmentjük őket a törvények betartása alól azzal, hogy törvénytelenül érkezhetnek Európa földjére. Mert ez az első lépés saját biztonságunk meglékelésében, amely demokráciánk létezését fogja veszélyeztetni.
A megoldás inkább egyszerű, mint látványos. Tartsuk be és tartassuk be a törvényeinket! Ez az Európai Unió nemzetállamaiban, sőt Európa államaiban így is történik. Brüsszel igényét a teljhatalom kiépítésére pedig tekintsük biztonsági kockázatnak. Azaz nem hozhat olyan törvényeket, mely nem az általános egyenlőségen alapul. Ezzel egy időben a már létező ilyen típusú szabályokat el kell törölni. Ebben az „egyszerűvé váló világban” újra a demokráciát stabilizáló rend, vagyis a biztonság lesz a stratégiai érték. És akkor mégsem lesz igaz, hogy az Európai Unió a „tévedésünk története…”
A szerző titkosszolgálati szakértő