Gambia természetellenesen ékelődik bele Szenegálba, mindössze tízezer négyzetkilométer, magáénak tudhatja a Gambia folyó két partját és a mintegy nyolcvan kilométeres tengeri partszakaszt. Fővárosa, Banjul nagyjából akkora, mint Szekszárd, lakói főként mogyorót termesztenek, valamint fogadják a brit turistákat, akik nagyon tudják értékelni az olcsó és aprócska édenkertet Nyugat-Afrikában. Ők bizonyos szempontból hazajárnak ide, hiszen Gambia brit gyarmat volt, józan gazdasági megfontolásból. A Gambia folyó Britannia kereskedelmi övezete volt, annak torkolatában létesült Bathurst, a mai Banjul.
A nyugat-afrikai partvidéket végigvizsgálva gyöngysorként sorakoznak ott a kicsi államok sokatmondó nevű városaikkal. Gambiától délre a Casamance folyó torkolatában található Ziguinchor városa, amely a portugál „cheguei e choram” eltorzult változata, annyit jelent, „megjöttem, és sírtak”. Amikor a portugálok megvetették a lábukat itt, a helyi lakosság azt gondolta, a portugálok rabszolgákat keresnek, innen a keserves reakció. Teljesen jól hitték, Nyugat-Afrikából mintegy hárommillió embert vittek át a nyugati kereskedők az Újvilágba dolgozni. Bissau-Guinea ugyancsak portugál igényeket elégített ki, a Sierra Leone-i főváros, Freetown olyan rabszolgák városa, akik a britek oldalán álltak az amerikai függetlenségi háborúban, s hazatértek évszázadok után őseik földjére, Monrovia pedig James Monroe amerikai elnök nevét viseli, aki hazaengedte a volt rabszolgákat Afrikába.
Gambia így brit kultúrát és angol nyelvet kapott, Szenegál déli része portugál és katolikus lett, az északi pedig francia és muszlim. Ezek azonban csak európai fogalmak, a helyi népeket kettévágják a határok; mindkét oldalon ugyanazon nép él, akik azonban más felvett nyelvet beszélnek a saját anyanyelvük mellett. Szenegál és Gambia 1982-ben független köztársaságokként döntöttek úgy, hogy egyesülnek Szenegambia Konföderáció néven, hogy így védjék meg biztonságukat, Szenegál ugyanis tartott a déli Casamance régió lázadóitól, viszont fenn akarta tartani kereskedelmi kapcsolatait Párizzsal, Gambia viszont úgy érezte, Dakar elnyomja. Emellett Szenegál egyértelműen a nyugati hatalmak oldalán állt, az afrikai nacionalista, függetlenségükre büszke államok, mint Ghána, Líbia, Mali, Guinea vagy Bissau-Guinea pedig Gambiából akarták megingatni a dakari vezetést.
Végül érdeklődés hiányában 1989-ben Szenegambia szétesett, a tárgyalások elhaltak a szorosabb együttműködésről. A Nyugat-Afrikára annyira jellemző zűrzavaros szövetségi hálózat viszont megmaradt. A casamance-i lázadókat ugyanis titokban Gambia támogatta, és ma is onnan érkeznek zsoldosok Yahya Jammeh elnökhöz, de az sem véletlen, hogy 2010-ben Iránból érkezett fegyverszállítmány a nigériai Lagos kikötőjébe, amely Szenegál szerint a lázadók arzenálját erősítette volna. Teherán tagadott, Dakar mégis visszahívta nagykövetét az iráni fővárosból.