Bár Franciaország és Olaszország hagyományosan egymás fontos szövetségeseinek számítottak, a helyzet 180 fokos fordulatot vett, mióta 2018 júniusában kormánykoalícióra lépett a Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes Liga és a Luigi Di Maio vezette elitellenes Öt Csillag Mozgalom (M5S).
A két ország diplomáciai kapcsolatában az elmúlt fél évben tapintani lehetett a feszültséget, és bár a konfliktus középpontjába egyértelműen az egymással teljesen ellentétes migrációs politika áll, a felek igyekeznek megragadni minden lehetőséget a másik támadására. Ezt bizonyítja, hogy Salvini és Di Maio egyaránt – Európában egyedüli vezetőként – támogatásukról biztosították az Emmanuel Macron francia elnök kormánya és gazdaságpolitikája ellen tüntető sárga mellényeseket, de az M5S vezetője nem várt sokáig a támadóhadjárat folytatásával, a hétvégén ismét teljes erővel beleszállt a francia vezetésbe.
Di Maio vasárnap úgy fogalmazott: az EU-nak szankcionálni kellene azokat az országokat, elsőként Franciaországot, amelyek a migránsoknak a Földközi-tengeren bekövetkező tragédiáiról tehetnek, és Afrika elhagyására késztetik a migránsokat. Hozzátette, „amennyiben Franciaországnak nem lennének afrikai gyarmatai, mert így kell azokat nevezni, a világnak csak a 15. legjelentősebb gazdasága lenne, s annak köszönhetően áll az elsők között, amit Afrikában művel”.
Párizs nem hagyta válasz nélkül a gyarmatosítás vádját, és bekérették az olasz nagykövetet, Teresa Castaldót, ezzel azonban a francia diplomácia csak tovább hergelte Di Maiót, aki ismételten gyarmatosító politikával vádolta meg a francia kormányt. Az olasz miniszterelnök-helyettes érvelése szerint Franciaország 14 afrikai országban nyomtat pénzt, amellyel megakadályozza ezen afrikai országok fejlődését, és hozzájárul a menekültek útnak indulásához, akik aztán életüket veszítik a Földközi-tengeren vagy az olaszországi partokra érkeznek. Megjegyezte, Franciaország így tud jelentős nyersanyagokhoz jutni és fenntartani gazdaságát, miközben a migránsok Olaszországba érkeznek meg.
Luigi Di Maio az úgynevezett gyarmati frankot vagy afrikai valutaközösségi frankot (CFA) emelte ki, amelyet jelenleg a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (UEMOA) és a Közép-afrikai Gazdasági és Monetáris Közösség (CEMAC) államaiban mintegy 155 millióan használnak. A bankókat Franciaországban nyomtatják, és a CFA-államok valutatartalékuk felét a francia kincstárban helyezik letétbe. A francia jegybank ezért minden évben kamatot fizet nekik, emlékeztetett a távirati iroda.
A másik olasz miniszterelnök-helyettes, Matteo Salvini tegnap szintén beszállt a nyilatkozatháborúba: a belügyminiszteri posztot is betöltő politikus szerint Párizsnak nem érdeke, hogy békét teremtsen Líbiában, ehelyett inkább saját energetikai érdekeit helyezi előtérbe. Di Maio érvelését megtámogatva közölte, Franciaország Afrika kizsákmányolásával fejleszti saját gazdaságát, ez pedig különösen igaz Líbiára, amely a Moammer el-Kadhafi elleni – NATO által támogatott – 2011-es felkelések óta nem tudott túljutni a zűrzavaron.
Egy, a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó francia diplomata egyébként arra hívta fel a figyelmet, hogy Salvini nem először tesz hasonló kijelentéseket Franciaországgal kapcsolatban, ezúttal pedig azért érezhette ennek szükségességét, mert úgy érezte, Di Maio háttérbe szorította. Az olasz sajtó is belpolitikai erőfitogtatást vél felfedezni a két politikus nyilatkozataiban. A Corriere della Sera című lap szerint Di Maio is azért váltott most hangosabb politikára, mert nem akar lemaradni a migrációs válság elleni harcban sikereket elérő Salvini mögött.