A brüsszeli adminisztráció egyre távolabb került az európaiaktól. Érzik, hogy ebből baj lesz, ezért új módszerekkel vonnák be az embereket az európai szintű közéletbe. Ilyen eszköz az európai polgári kezdeményezés. Ennek révén bárki javasolhat európai jogszabályalkotást, ha ennek szükségességéről meg tud győzni legalább egy millió európai polgárt, akik legalább hét tagállamból valók, amelyek mindegyikében elérték az előírt minimális számú aláírást.
Az európaiak éltek a lehetőséggel, sok ötlet elindult, de kevés ért célba: mindössze három. Ezekkel a Bizottság kénytelen volt érdemben foglalkozni. Egyik esetben sem teljesítette a javaslatban szereplő kérést, de mindhárom témában sikerült legalább egy kicsit előbbre vinnie az ügyet, amit képviselt.
Érvényes a mondás, hogy ha nem is lehet mindig megtenni, amit kell, mindig meg kell tenni, amit lehet. Most ezt lehet. Ezért a kisebbségek sorsáért aggódók európai szintű jogszabályokat kezdeményeztek a Bizottságnál. A Bizottság azonban, félvén a témától, mint a tűztől, visszadobta a javaslatot azzal, hogy nem európai ügy, nem foglalkozhat vele. Pedig sokkal inkább európai ügy ez, mint például a migránsok kvóta szerinti kötelező szétosztása. Szerencsére az Európai Bíróság is belátta ezt: a javaslat befogadására kötelezte a Bizottságot.
E sok huzavona után most végre megindult az aláírások gyűjtése. Arra biztatok mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést, amelynek élén az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor áll. Két komoly érvem van erre. Az egyik egy dátum: 2004. december 5-e. Ezen a napon az akkori kormány minden képzeletet meghaladó, gyalázatos ármánykodása eredményes lett, és a határainkon kívül élő magyarok mellett nem adtuk le a kellő számú szavazatot. Teljessé tettük Trianon átkát, a magyar nemzet részekre tagolását. A kormány és az országgyűlés azóta rendezte a helyzetet. Most, ennek a kezdeményezésnek a révén, az anyaországi magyarok társadalmi szinten is jelezhetik: fontos számukra a határon túlra kényszerített nemzettársaik sorsa. Ennek szép jele, ha a Magyarországra előírt minimumot, ami igen csekély, mindössze 15 750 aláírás, gyorsan, lehetőleg elsőként teljesítenénk. További jól látható kiállás lenne a nemzeti összetartozás mellett, ha ennek sokszorosát tenné ki az aláírások száma. Egy szűk évünk van rá.
A másik érvem: üzenjünk Brüsszelnek. Üzenetünk akkor lesz erős, ha ez a kezdeményezés nem egy, hanem sok millió támogatót tud felmutatni. A brüsszeliek ugyanis mindenfajta vallási, szexuális, s ki tudja, milyen kisebbség ügyét felkarolják, de az etnikai kisebbségek kérdését lerázzák magukról. Ne engedjük! Durva hiba, ha az ilyen vitákat a kétoldalú kapcsolatok szintjére nyomják. A megkülönböztetés mentes világ, amely a jelenleg vadhajtások ellenére alapjában véve jó elgondolás, azt követeli, hogy etnikai hovatartozása, anyanyelve alapján senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés. Hogy ez a cél elérhető legyen, összeurópai szintű, kötelező erejű jogszabályokra van szükség. Ne legyenek az Európa minden államában jelenlévő kisebbségek kiszolgáltatva az éppen regnáló hatalomnak, legyen e téren is európai standard. Valamivel nagyobb súlyú kérdés ez, mint például a szintén fontos eurokonform játszóterek építése. Ne legyen senki albérlő saját szülőföldjén! Egyébként ez az alapja az oly igen kívánatos kiengesztelődésnek is a Kárpát-medencében.
Kérem tehát a Tisztelt Olvasót, keresse fel a kezdeményezés honlapját:
https://ec.europa.eu/citizens-initiative/32/public/index.do?lang=hu
és támogassa azt, az elszakított nemzettársaink felé tett engesztelésül és olyan erővel, hogy Brüsszel is értsen belőle.
Most a folyamat kezdetén vagyunk. E cikk írásakor a Romániából érkező aláírások elérték az ottani minimum érték 5 százalékát, a magyarországiak közelítenek a négy százalék felé, a többi tagállamban pedig sehol nem érték még el az egy százalékot sem. Itt az alkalom: az élre állhatunk.