Amióta Abe Sindzó 2012-ben elfoglalta a miniszterelnöki széket, a robusztus gazdasági növekedés, a béremelkedés és az infláció mind csalókának bizonyult. Japán 2014-ben recesszióba süllyedt, s miközben 2015-ben és 2016-ban nagy nehezen egy százalék fölé tornázta a GDP bővülését, a fogyasztói árak továbbra is estek.
A munkanélküliség alacsony szintje (három százalék) és a vállalatoktól kikényszerített, de nyögvenyelősen végrehajtott béremelés segített ugyan valamit, ám a fizetések nem nőnek a kívánt ütemben. Abe a japán gazdaság fenntartható növekedési pályára állítása érdekében reformcsomagot állított össze – az eszerint eljáró gazdaságpolitika Abenomics néven vált ismertté – foglalja össze a Council on Foreign Relations amerikai kutatóintézet.
A koncepció három pilléren nyugszik, s a három nyíl politikájának is nevezik. Ezek: fiskális ösztönzés, monetáris enyhítés és szerkezeti reformok. Az intézkedések közvetlen célja, hogy a belföldi kereslet fokozásával növeljék a bruttó hazai terméket, az inflációt pedig két százalékra emeljék. A strukturális intézkedések pedig arra hivatottak, hogy növeljék az ország versenyképességét, megreformálják a munkaerőpiacot, valamint bővítsék a kereskedelmi kapcsolatokat. Azonban a masszív ösztönzés ellenére a növekedés igencsak lanyha, az infláció még mindig nem érte el a célszámot, nő az államadósság és párhuzamosan az e fölötti aggodalmak, s a szerkezeti reformok is leültek. S az egészbe beletenyerelt az újonnan megválasztott amerikai elnök, Donald Trump, aki egy tollvonással kivonult az interkontinentális kereskedelmi paktumból.
A fiskális ösztönzés 2013-ban kezdődött azzal, hogy a tokiói kormány 20 200 milliárd jent (210 milliárd dollár) pumpált a gazdaságba, ennek a fele közvetlen kormányköltés volt. Ezt az irdatlan összeget főként olyan infrastruktúra-fejlesztési programokra fordították, mint hidak, alagutak, földrengésbiztos utak építése. 2014-ben következett a második és a harmadik csomag, 5500, illetve 3500 milliárd jen értékben. Ezek hatását azonban még 2016-ban sem igen lehetett érezni.
Abe unortodox monetáris politikája jegyében ugyancsak gigantikus eszközvásárlási programot indítottak el, s ez az úgynevezett mennyiségi enyhítés vált az Abenomics központi elemévé. Ehhez járult még, hogy a japán jegybank negatív tartományba nyomta a kamatokat. A példátlan mértékű – évi 660 milliárd dollár értékű – eszközvásárlást addig folytatják, amíg az infláció szintje el nem éri a két százalékot. A már régen várt szerkezeti reformok keretében többek között lazítanak a vállalatok működését szabályozó regulákon, liberalizálják a munkaerőpiacot és a mezőgazdaságot, csökkentik a társasági adót, valamint növelik a munkaerő diverzitását.