A három nyelven, franciául, angolul és németül megjelenő, jobboldali konzervatív Visegradpost.com vélemény- és hírportálon hét nyomtatott oldal terjedelmű cikk jelent meg arról, hogy totális nyugati médiacsönd követte az etnikailag német Klaus Johannis román államfő azon kirohanását, miszerint „Nem tudom, milyen levet szűrt össze Dragnea ott a zsidókkal”. Vagyis Izraellel tárgyalva. Liviu Dragnea a kormányzó román Szocialista Párt elnöke.
A cikk szerzője, Modeste Schwartz Kolozsvárott élő, románul és magyarul is anyanyelvi szinten értő francia újságíró hangsúlyozza, ha ilyen kijelentést például az osztrák Szabadságpárt, az FPÖ egyik politikusa tett volna, a nyugati sajtó címoldalán más sem lett volna olvasható. De Johannis ezen kijelentése szó szerint nem talált utat e sajtóba.
E csönd megerősít egy régi gyanút a Visegrádi Négyekkel és „a posztkommunista Európa többi zavartkeltő államaival szemben”, hogy az „euroglobalista propagandagépezet most az ’ukrán üzemmódra’ kapcsolt,
vagyis Kijev lett az a mintahely, ahol ez a szelektív vakság fura szerkezete” működik. Vagyis az, hogy bármi történjék ott, beleértve a horogkereszteket, az SS emlékére rendezett felvonulásokat és az 1930-as évekből kölcsönzött szókészletet, az észrevétlen marad.
Mindezt súlyosbítja, írja a szerző, hogy ennek a sajátos államfői kijelentésnek a szerzőjét kooptálta a Nemzeti Liberális Párt, „a globalista haditengerészet új román hajója, az USS-Basescu elsüllyedése után”, amelynek köszönhetően államelnök lett Erdély szász városának, Szebennek a polgármesteréből.
„Klaus Johannis természetesen nem hibáztatható azért, hogy az erdélyi szászok születése előtt több évtizeddel, tömegével támogatták Hitler európai projektjét…Másrészt tagadhatatlan, hogy
a szász etnikai párt, amelynek soraiban Johannis megkezdte politikai pályafutását, a harmadik birodalomhoz kapcsolódó szász etnikai párt volt.
De egyáltalában nem azon céllal, hogy bármilyen boszorkányüldözést bátorítanánk,
képzeljük el egy pillanatra, hogy ilyen történelmi kapcsolatot fedeznének fel például Orbán Viktor vagy Robert Fico és Magyarország vagy Szlovákia kollaboráns múltja között – a kettős mérce ordítóan nyilvánvaló”.
Végül feltehetjük a kérdést, vajon a nyugati sajtó bukaresti tudósítói, akiknek budapesti megfelelőjük, Ernst Gelegs, Gregor Mayer, Bernhard Odehnal, Florence La Bruyer és társaik, most miért nem sikítanak „a történelem legsötétebb korszakának visszatértéről” a román fővárosból? Csak nem azért, mert az amerikai neokonok beintésére imádják azt a Romániát, amely üptre rendel amerikai fegyvereket, kér minél több amerikai támaszpont romániai létrehozását és sikoltozik Európa és Románia ellen „küszöbön álló” orosz agresszió ellen?