Televíziós nyilatkozatban adta Kazahsztán tudtára az elnök a döntését saját jogköreinek megkurtításáról, a parlament szerepének felértékelődéséről, a kormány befolyásának erősítéséről és elszámoltathatóságáról, amelyek miatt az alkotmány módosítására is szükség lesz. A cél egyértelmű, az elnök véleménye szerint új szakaszba lépett az ország fejlődése, az új korszak pedig új kihívásokat jelent, amelyekre nem lehet úgy válaszolni, mint ahogyan azt az 1991-es függetlenné válás óta tették. Az említett időszakban – Közép-Ázsiában hagyományosnak tekinthető módon – egy ember határozta meg a fejlődés irányát, az ő kezében összpontosult minden hatalom. Kazahsztán soha nem élt demokratikus körülmények között, ahogy mi azt Európában ismerjük, legutóbbi tapasztalatuk a Szovjetunió népi demokráciája volt, ahol szintén a párt döntött, ezért vélte úgy az utolsó párttitkár, hogy nem szabad elengedni az országot tapasztalatok nélkül az ismeretlen demokrácia felé, hanem szigorú tervezéssel irányt kell szabni. Ez stabilitást és gazdasági fejlődést eredményezett, ugyanakkor a felülről irányított ország negyedszázada sem múlik el emlékek nélkül, a megkerülhetetlen elnök saját akarata sem eredményezheti azt, hogy a hatalmi struktúra egy csapásra megváltozzon.
Kazahsztánban ugyanis nemcsak a stratégiai tervezés volt Nurszultan Nazarbajev kezében, de voltaképp az ország jellegét, a kazah nemzettudatot is úgy alakították ki, ahogy azt az elnök elképzelte, minthogy a Szovjetunió internacionalizmusa az országot saját nemzetkép nélkül hagyta, nem beszélve a több tucatnyi kisebb-nagyobb közösségről, amelyeket Sztálin önkénye vezetett a gulagra, amelynek fogolytáborai történetesen épp a mai Kazahsztán területén is szép számmal léteztek. A kazah lakosság aránya 50 százalék alatt volt a függetlenség 1991-es kikiáltása idején, nyelvi szempontból Kazahsztán ma is azért küzd, hogy az orosz mellett a kazah is megkapja az őt megillető figyelmet, és ne jusson az ír nyelv sorsára, amely a központi törekvések ellenére is nemszeretem iskolai tantárggyá vált – használható kommunikációs forma helyett. Kazahsztán kulturális-gazdasági központja évszázadok óta Alma-Ata, a mai Almati volt, az ország délkeleti részén, az elnök azért építtetett egy új fővárost az ország közepén, hogy a hatalmas állam más területeit is bevonja a fejlesztésbe. Asztana épületei is az elnök ízlését tükrözik, Nurszultan Nazarbajev háttérbe húzódása így nem jelenti azt, hogy megszűnne a teljes befolyása az eseményekre. Az új miniszterelnök a parlament előtt esküdne fel, nem az elnöktől kapná a jogköreit, igaz, épp a 25 éve működő rendszer miatt a parlament is egyértelműen az elnök pártjának, a Nur Otannak az irányítása alatt áll.
A jövőben a tervek szerint az elnök feladata a külpolitika, a biztonságpolitika és a védelem lenne, emellett ő oldaná fel a különböző hatalmi ágak közötti nézeteltéréseket, ha az új rendszer működésében hibák lesznek. Hosszú távon azonban elképzelhető, hogy a nagyon szigorúan körülhatárolt jogkörök fellazítása azt eredményezi, hogy az elnöki rendszer is lazábbá válik, kérdés azonban, hogy ez a stratégiai fontosságú Közép-Ázsiában milyen következményekkel jár a biztonságra nézve. Kazahsztán eddig – néhány kisebb incidenstől eltekintve – nem volt veszélyes hely, köszönhető ez többek között óriási területének és ahhoz képest csekély lakosságának, valamint a jól szervezett biztonsági erőknek. Nurszultan Nazarbajev valószínűleg nem fogja hagyni, hogy Kazahsztán a demokrácia érdekében elveszítse azt a stabilitást, amelyet 25 év alatt felépített, így a politikai változások ellenére nagyobb változás valószínűleg csak hosszú távon képzelhető el.
Az olaj vezet
A világ kilencedik legnagyobb bizonyított olajkészletét rejti Kazahsztán irgalmatlan méretű földje. A Nyugat-Európánál is nagyobb, de mindössze 17 millió ember által lakott országban nem is meglepő, hogy a gazdaság alapját az olaj- és földgázkivitel adja, jelenleg az export mintegy 60 százalékát az energiahordozók teszik ki, a GDP 18 százalékáért felelős ez az iparág. Ahogy az összes hasonló országot, Kazahsztánt is megviselte az olajárak hirtelen zuhanása 2015-ben, amiből még mára sem sikerült teljesen felocsúdnia, ám ez rávilágított a gazdasági rendszer átalakításának szükségességére. Erre Kazahsztánban nem először tesznek kísérletet, Nurszultan Nazarbajev elnök több alkalommal is nagyszabású tervet fektetett le, amely végül elvezet egy jóval diverzifikáltabb, az olajipartól elrugaszkodó, ám azokat az értékeket megtartó gazdasági modellhez.
A Kazakhstan 2050 és a 100 konkrét lépés tervekben is szerepet kap ez az igény, de ami papíron jól működik, az a valóságban kevésbé. A nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő gazdasági fejlődés és egészséges gazdaság 2015-ben torpant meg, akkor mindössze egyszázalékos GDP-növekedést könyveltek el, ehhez azonban érdemes hozzávenni, hogy 2002-től napjainkig az egy főre eső hazai össztermék összege meghatszorozódott, a nomád pásztorok országából pedig egy közepesen fejlett európai ország színvonalára jutott el Kazahsztán. A nemzetközi elemzők szerint a példátlan gazdasági sikerek eredményezik a rendszer rugalmatlanságát, a magánszektor megszokta az állami szereplők által meghatározott út követését, a számukra lefektetett ösvényen maradnak ahelyett, hogy alternatív kezdeményezésekkel élénkítenék a kazah gazdaságot.